„Ez a legmagasabb koncentrációjú bor, ami a Szepsy Pincészetnél valaha készült”

Geri Ádám
2018. március 21., 14:46


Kereskedelmi forgalomban nem kapható aszú mellett a legendás 2000-es Szepsy Úrágya Furmint „dédunokáját” is megkóstolhatják azok, akik beülnek a Winelovers Tokaji Március Nagykóstolón ifjabb Szepsy István mesterkurzusára. A borásszal készített interjúból kiderül, milyen élményre számíthatnak az érdeklődők. Azt is elmeséli,  miért különös jelentőségű az általa vezetett Szent Tamás borászat két 2014-es furmintja, amikkel a rendezvényen szintén megismerkedhetnek a vendégek.
„Ez a legmagasabb koncentrációjú bor, ami a Szepsy Pincészetnél valaha készült”
A Tokaji Márciuson „Exkluzív válogatás a Szepsy szortimentből” címmel mesterkurzust tartasz. A pincészet 9 tételét fogod bemutatni, köztük például a 2009-es 6 puttonyos aszútokat. Mi alapján állítottátok össze a sort?
 
A borsor egyértelműen a Szepsy Pincészet filozófiáját tükrözi, ami három pilléren, a száraz tokaji borokon, a szamorodnin és a csúcsot képviselő aszú borokon nyugszik. Ezen kívül abszolút első számú szőlőfajta nálunk a furmint, ennek szellemében a bemutatásra kerülő szamorodni is furmint alapú, a többi nyolc bor pedig kizárólag furmint felhasználásával készült.

 
A 9 tételből három már nem kapható kereskedelmi forgalomban, viszont ti eltettetek belőlük annyit, hogy bemutatókon szerepelhessenek. Miért fontosak számotokra ezek a borok?

Kivétel nélkül nagy évjáratok,
már a készítésükkor minden arra utalt, hogy hosszú életű, sokáig érlelhető borok születnek belőlük. A 2007-es 6 puttonyos Betsek aszúnál pedig az évjáraton túl is minden egyéb körülmény összeállt, és látszott, hogy ez egy kivételes potenciállal rendelkező bor lesz. Ez a legmagasabb koncentrációjú bor, ami a Szepsy pincészetnél valaha készült.
 

A résztvevők megkóstolhatják a 2003-as Úrágya Furmintot is, ami mindössze a harmadik évjárat volt a legendás 2000-es Úrágya Furmint után, amivel édesapád tulajdonképpen elindította a száraz tokajik forradalmát. Mikor kóstoltad utoljára a 2003-as tételt és milyennek találtad?

Nemrég kóstoltam egy, a mostani mesterkurzushoz hasonló bemutató alkalmával, és azt kell mondjam, még mindig tökéletes, és továbbra is nagyon szépen fejlődik.

 
Főborásza vagy a Szent Tamás Pincészetnek, amely egy Pop-up School előadás keretében szintén bemutatkozik a rendezvényen. Arra a kóstolóra is kizárólag furmintokat választottatok ki. Miért?

A pincészet fő fajtája a furmint, a Szent Tamás dűlőből készült furmint pedig a csúcsborunk. Ezért ezen szőlőfajtán keresztül szeretnénk bemutatni a fiatal pincészetünk eddig megtett útját, fejlődését. Elhozzuk a legelső borunkat, a 2009-es Szent Tamást, abból az időből, amikor gyakorlatilag még „garázsborászatként” működtünk, illetve a 2016-os Mád Furmintot, ami viszont a legfiatalabb forgalomban található tételünk. Hozunk ezen kívül két 2014-es dűlőválogatást. 2014-et gyengébb évjáratnak gondoltuk; akkor még mi sem voltunk maradéktalanul elégedettek az elkészült borokkal. Mostanra azonban nagyon széppé értek ezek a tételek és meghatározóvá váltak a pincészet kínálatában. Egyszersmind azt is szeretnénk velük demonstrálni, hogy a furmint jól érlelhető, és remekül ki tudja egyenlíteni az évjáratok esetleges hektikusságát.
Winelovers borok az olvasás mellé