Már megint nem férünk a bőrünkbe. Mi másra való egy nap csiklandozta háromnapos húsvéti ünnep, mint egy jó kis kiruccanásra. A bringa Húsvétra Balatonkenesén új pedálokat kap. András, a szerelő mosolyog, mint mindig. A pikk-pakk munkája most is tökéletes. Utazunk. A Balaton északi partján járunk. Átlagban súroljuk a 20km/h-át. A füredi asztali bort egy agyvelős pirítóssal tunkoljuk fel a Hatlépcsősben. Rendben van, mint mindig. Mini szerint egy kicsit sós. Szécsi Pál retroba csöppenünk. A Hatlépcsős egyébként Muskátli névre hallgat, csak hogy el ne tévedjetek.

 

Valami ilyesmi kell egy napos péntek délutánon. Retro-terasz. Retro-zene. Tisztességes retro-bor. Mosoly, hogy nem ez a kedvenc, de most nagyon jó a nóta. Lecsúszik. Faljuk a kilométereket. A Tihany utáni Salánki pincészetnél egy Rajnai rizling kerül a bringás táskába. Két nap múlva fűnyírás közben lecsúszik. Kéne azért hozzá egy kis szóda. Így max. a csajok maradékcukor kedvence marad. A zánkai úttörő mámor-tábor után jobbra tarts. Zsóka vár Szentantalfán. Zsóka történetesen egy étterem és panzió. Csopakon is „őt” ajánlotta Jásdi két jobb keze, miközben bebiztosítottuk magunkat egy „Csopaki rizlinggel”. Egy biztos márkanévvel. Ki tudja, mit hoz az este. Nyugodtan eltehettük egy időre. Kellemes az antalfai csalódás. Zsókát szeretni fogjuk. Lehet, hogy sosem múló szerelem lesz. Sőt, fel fogjuk keresni, mert Zsóka jó. Zsóka isteni ételekkel vár, de a borlapján javítanánk. A Zánka-Nivegy völgyben ugyanis találtunk olyan tételeket, amit szívesen kortyolnánk a lóistálóból szívhez szólóan átalakított étterem teraszán. Akár kimért borként is. Ide az elkövetkezendő napokban többször visszatérünk. Mondhatjuk ez lesz az origó és nem csak azért, mert folyton régi ismerősökre bukkanunk. Valamit tudnak…

 

Most el fogom veletek hitetni, hogy 80 kilométer bringázás után igenis megéri feltekerni a balatoncsicsói szőlődombra. Csak 2 km szenvedés. Mi az? Több Szabó nevű pince tulajdonos és pincészet lesz, ezért, hogy ne keverjétek, most elsőként a Csicsó feletti Szabó és Fia Borpincéről mesélek. Nagypénteken este érkezünk a Fenyveshegy-dűlőbe. Kulcsért jöttünk. Kóstolni maradunk. Ha már úgyis szomszédok leszünk pár napra. A nádfedeles ház pazar. A „kerítést” évente cserélik. Metszés után venyigebálákat készítenek, ami egy ideig kerítésként szolgál, majd tüzelőnek használják. Hm. Talán itt kezdődik a Toszkán agriturismo világ. Végül is náluk is alhatnánk. A reggeli kávé mellé a Balaton köszönne be az ablakon. A mama füvet locsol. Megérkezik Gergő. A fiú. A borász, aki remélem, idén már szerepel majd a 2011 Fiatal Magyar Borásza versenyben. Hamar a pincében találjuk magunkat. A 2010-es olaszrizling reduktívnál még erőteljesen gondolkodóba ejt, de a 2009-es Cabernet Franc-jával (még hordós tétel) levesz a lábamról. Megpróbálok uralkodni magamon. Borásznak – főleg, ha férfiből való - nem tudok udvarolni. Mini a kékfrankos rozénál kér egy belépőt. Estére haza visszük a palackban ragadt adagot. Illat-orgia, ahogy az olasznál is, a korty-test valahol elveszett a tavalyi esőben, de újra egy évjárathoz képest kellemes meglepetés 2010-ből. Eloltjuk a villanyt.

„Nyitnikék” madárcsicsergésre ébredünk. Csipás szemekkel a Balatont nézzük az ágyból. Ilyenkor ugye neked sem a főnököd jut eszedbe először. Inkább az, hogy dél körül újra vissza kellene térni a Szentantalfai panzió éttermébe. Mert Zsóka fogadó vár. Fiatal házaspár a tulaj. Csak a jóisten tudja, hogy miért mosolyognak folyamatosan. Valami programozási hiba ez náluk. Még akkor is mosolyognak, ha éppen gondterhelten futnak valamilyen megoldandó feladat után. Aztán a medvehagyma leves után még megpróbálunk ellenállni nekik, de már nem megy. Balatoncsicsóról áttekerve hozzájuk lassan családtagnak érzem magam. Legközelebb itt szállunk majd meg.

A csirkepaprikással megtűzdelt tavaszi nyárban eltévedünk. A csicsói szőlőhegyen el kéne még egy két útbaigazító tábla. Egy kis „magánterület sértés” után érünk fel egy újabb Szabóhoz. Szabó Gergelyhez. A Gergely Borház lába alatt ott a Nivegy-völgy. Távolabb a Balaton. A szőlők végtelensége, a rügyező évjárat. Gergő pörög. A papája valahol a fák mögött a traktort nyüstöli. Itt nincs megállás. Szőlő = 365 munkanap. Gergő olyan, mintha egy évek óta régen látott szomjas barátot szeretne megitatni, hogy végre elmesélje az elmúlt idők kimaradt emlékeit. Nem tudom megjegyezni az összes információt. Kimerített a hegymenet. Udvariasan figyelek. Nem jellemző. A Chardonnay-nál kemencében sütött csülök kerül az asztalra. Ha ez így megy, itt alszunk. A Chardonnay pedig nagyon egyben van. Nem is kell ennél többet mesélni róla, még akkor sem, ha ők a Juhfarkra és Olaszrizlingre voksolnak. Mindez ráadásul bio. A jövő pincéjében fázunk egy kicsit. A vöröseknél talán ezért érzek a kelleténél egy kicsivel több savat. Vagy csak a fáradtság. Érzem, a megfelelő ítélethez kell majd a visszatérés kortya. Újra Toszkán feeling.

Hazafelé hegynek toljuk a bringát. A didergés közben a legendák játszadoznak. A Szent Balázs hegy oldalában az erődítménytemplom susog az itt élők éveiről. A legenda szerint már a honfoglalás idején lakott völgyről. Buda vitézről, akinek három fia volt. István, Jakab és Antal. Amikor felcseperedtek, felvitte őket a Halom hegy tetejére. Ott nyílvesszőket adott a kezükbe. Kilőtték. Ahol landoltak, ott építették fel udvarházaikat. Így lett István, Csicsa (Balatoncsicsó), Jakab (Szentjakabfalva) és Antal (Szentantalfa). Legendákkal még a hűs tavaszi esték is elviselhetők. A bor melegít. A bor, meg miegyéb. Szentantalfán járunk és eszembe jut, hogy alig fél napja voltunk a faluban, amikor a helyi ABC-ben nagyvázsonyi kiflit akartam venni. Mondták, elfogyott. Itt ez slágercikk, de egy óra múlva jöjjek vissza. Kicsit késtem. Úgy tíz percet. Na ja, a helyi borok és „Zsóka” vendégszeretete. A rekeszben már csak egy kifli árválkodott.

- Már újra elfogyott? – kérdeztem az éhes ember türelmetlenségével.

- El, de elraktam tízet – mosolyog a boltos hölgy, én meg nem akarom elhinni, hiszen mindössze egyszer látott, úgy egy órája és csak annyit mondtam, hogy itt mindenki szerint ezt kell megkóstolni.

Ugye ilyen a vendégszeretet?