Mit tud a hárslevelű? I.

Hradszki Róbert szövegésfotó
2010. június 14., 08:31
Címkék:


Hárslevelű kóstolón jártunk, melyen - természetesen - elsősorban somlói és tokaji borokat kóstoltunk. Ez a szőlőfajta ugyanis két nagy múltú, vulkanikus alapkőzetű borvidékünk egyik fő fajtája. Ezúttal a somlói borokat vesszük szemügyre, legközelebb pedig a tokajiakkal folytatjuk.
Mit tud a hárslevelű? I.
 
Kezdjük rögtön két kakkukktojással, hogy azt is lássuk: nem csak a két említett borvidéken termesztik a hárslevelűt.
 Bolyki Metha Thema 2005, Eger
Mindenki úgy emlékszik erre az évre, mint a legutóbbi évjáratra, ami nagyon nem kedvezett a szőlőművelésnek. Egerben sem. Túl sok eső, túl kevés napfény – még a fehérszőlőknek is. Ez a bor mégis tele van alkohollal. Ám igazából ez az egyetlen gyengéje. Talán a borász éppen attól félt, h kevés lesz, s annyira „jól dolgozott”, hogy át is esett a ló túloldalára. De inkább dícsérjük ezt a tételt, főleg, hogy ebből a valóban gyenge évből való. Arany színe, lomhasága már jelzi mire is számíthatunk. Az illatok is összhangban vannak ezzel a sejtelemmel: birsalma, császárkörte, egészen a fügéig. Sőt valami frissesség is van az illatában! Ízében sajnos már nem. Nagy bort ígért, egészen addig, míg szájba nem vettem. Száraz, lágy, sőt kifejezetten bársonyos textúrával. Savösszetételében nyilván nem az almasavak dominálnak,  természetesen nem is várunk friss savakat egy ilyen érett tételnél, ám nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az említett alkoholszint. 13,7 van ráírva, vagyis ennél még magasabb is lehet valamivel. Ez már abszolút értékben is sok egy fehérbornál, és sajnos a test nem tudja ellensúlyozni. Azért mindemellett inkább dícsérném: mineralitása szépen kiérezhető hosszú lecsengésében. Csöppnyi gyógyszeresség is megtalálható benne, az ami az új-zélandi Sauvignon Blanc-okban nálam gyakran csapja ki a biztosítékot. Ám itt finoman jelenik meg, és szépen. Kell ide. Lekváros, kompótos érettséggel folytatódnak az illatban már kiérzett gyümölcsaromák. 81 pont
 Kerkaborum (Bussay-Heimann-Kis L.) Vörcsöki Hárslevelű 2008
Egészen más stílus: halvány sárgászöld szín, friss, intenzív primér illatok. Szőlő, zöldalma, citrusok, majd a minerális jelleg is egyre inkább kiérezhető, már az illatban. Még épp hogy száraz, nem túl koncentrált bor, közepes + alkoholérzet (a 13 egy picit itt is sok), friss, még mindig élénk és összetett savak, melyek egy kevés cukrot nem csak hogy elvisznek, de kifejezetten jól áll a bornak! Ezt pártolom, nem kell félni a cukortól, csak elegendő sav kell mellé! Akár a félszáraz kategóriába is beléphetünk, nézzük csak meg, milyen sikeresek nemzetközileg a Királyudvar borai! Egészen más, mint a Bolyki, bátran elindult egy úton, de még a kezdetén jár. 79 pont. 2500  Ft körül lehet kapni borszaküzletben
Mit tud a hárslevelű? I.
 Kolonics Hárslevelű 2007, Somló
Mélyebb árnyalatú sárgászöld szín. Diszkrét illat, maximum némi mineralitás, mézes-virágos vonulat érezhető ki belőle. Szellőztetve pedig kis oxidáltságot sejtek már orral is. Szép kerek korty, természetesen élénk savakkal, ahogy az Somlóról jönni szokott. Mondhatjuk savhangsúlyos bornak, de sajnos kissé egyszólamú, mintha a borkősav lenne a domináns. Mineralitása előbb gyógyszeres jellegű, majd szellőztetve sós, már-már furcsamód édes. Ez igen érdekes, mindenesetre nekem kissé behízelgő jellegű. 78 pont, 2400 Ft körül
 
 Fekete Hárslevelű 1993 (!), Somló
Mély arany szín, nyilván az a kérdés, mennyire oxidált. Intenzív palackbuké, kenyérhéj, karamell, dió, kávé, szárított füge, mazsola az orrban. Idáig rendben. Szájban ugyanezt hozza, hurrá, még azért él, némi minerális sóssággal, úgyhogy nem mindennapi bor, de Somló ide vagy oda, a savai már a végét járják, nagyon nem tetszetősek, mondhatni egysíkúak. Nincs ami hordozza a hátán azt a sok mindent ami még/már benne van. Lecsengésében is maximum a különleges jelzőt használhatjuk, ha jót akarunk mondani. A minerális jelleg utóízben pedig már sokkal inkább a fémes mint a sós jelzővel írható le. 80 pont
 Györgykovács Hárslevelű 2007, Somló
Mély zöldessárga szín, visszafogott a rajnaikra emlékeztető virágos illat. Koncentrált, igazán gömbölyű, tüzes bor. Némi maradékcukor is érezhető és jól is áll neki, de mindemellett száraz. Határozott savak – természetesen – melyek friss érzést hagynak a szájban. Szép! 83 pont, 3000 Ft
 Hollóvár (Takács Lajos) Hárslevelű 2006, Somló
Nem titkolom, hogy  ez a termelő a kedvencem, és még sokak kedvence a Somlóról. De nem is csak Somlóról. A bor színe a mély zöldessárga és az aranysárga között valahol. Jelzi, hogy szép érett tételről, jó évjáratról van szó. Illatában nagyon erős, hiszen komplex: mézes, virágporos és animális is. Szerencsém volt tavaly ősszel is kóstolni, ott és akkor, abból a palackból egy sokkal határozottabb penetráns jelleggel jött elő a bor. Ez a tétel letisztultabb, szebb, nem a palackbuké határozza meg. Ő is tüzes bor, sőt a lecsengésben már kissé zavaróan az. Nem ez lesz a kedvenc tételem a borásztól, noha a bor nagy erénye selymes textúrája. Egy csöpp kesernye is színesíti. 82 pont, 4200 Ft
 Bolyki Metha Thema, édes, 2006
Hibás bor - értékelhetetlen. Csak azért említem mégis, hogy nyilvánvaló legyen: minden borsorban előfordulhat hibás tétel. Ez esetben oxidált a bor: amint beleszagolunk a minerális jegyek mellett erős acetonos (illós) szagot érzünk, amely végzetes oxidáltságra utal. Általában a hiba nem az egész kontingenst, csupán egy-egy szerencsétlen palackot érint, ezért nem érdemes egy palackból végérvényes következtetéseket levonni a pincészetre nézve, ráadásul a hiba a szállítás vagy a tárolás során is bekövetkezhet.
A folytatásban jönnek a tokaji tételek
Winelovers borok az olvasás mellé