Szőke Mátyás, az Év bortermelője: „Egy kicsit késésben vagyunk”

Geri Ádám
2018. január 20., 08:25


Sokkal több húzónévre lenne szükség – mondja a saját borvidékéről Szőke Mátyás, aki 2017-ben első mátrai borászként kapta meg az „Év bortermelője” díjat. Január 31-én Winelovers Mátrai borok kóstolóján az érdeklődők találkozhatnak a friss díjazottal és (sok más mellett) a pincészet új, 2017-es boraival is.
Szőke Mátyás, az Év bortermelője: „Egy kicsit késésben vagyunk”
Mészáros Pál után 2017-ben Önt választották meg az Év bortermelőjének. Ez a díj a csúcs az eddigi pályafutásában?
 
Természetesen, ez a legnagyobb kitüntetés, amit egy magyar borász megkaphat. Ráadásul ez egy életműdíj, bár sokan azt hiszik, hogy ezt minden évben az adott év egy bizonyos boráért ítélik meg. Ez azonban hosszú évek munkájának elismerése, amit tettem, tettünk a mátrai és a magyar borokért.
 

Egy ideje már Szőke Mátyás és Zoltán pincészete néven működnek. Mennyi a díjban a szerepe a fiának, Zoltánnak?
 
Mindenkinek nagy szerepe van benne, az egész család itt dolgozik.
Nálunk mindenki mindenből kiveszi a részét. Fontos, hogy aki hozzánk bekerül, az a metszéstől a zöldmunkán át az egész folyamatban kiismerje magát. Csak úgy várhatjuk el a jó munkát a munkatársaktól, ha mi magunk is képesek vagyunk rá.
 

A Mátrából Ön az első Év bortermelője kitüntetett. Miért kellett ennyit várnia a borvidéknek?
 
Bár a Mátrai borvidék a második legnagyobb hazánkban, kevés a nagy név, akik igazán meg tudják mutatni magukat. A díj a borvidékre irányította a figyelmet, ezt máris érezni, de ez nem változtat azon, hogy sokkal több húzónévre lenne szükség. Örömteli, hogy az utóbbi években sok fiatal borász jelent meg, ők még most bontogatják a szárnyaikat, idő kell, hogy ők is odakerüljenek a díjra esélyesek közé. Előbb az kell, hogy az országban mindenhol megismerjék a nevüket, ehhez pedig egy fontos lépés, hogy bekerüljenek a kereskedelembe és a gasztronómiába.
 
 
Miért ilyen kevés a Mátrában az igazán ismert borász?

Nagyon sokan felhagytak a borkészítéssel, helyette csak eladják a szőlőt, amit megtermeltek. Így sok év kiesett és minél később indul az ember, annál nehezebb. Ma százmilliókba kerül egy korszerű üzem, ráadásul a piacon is egyre többen vagyunk, nem egyszerű beférkőzni.
 
 
Megoszlanak a vélemények, mennyire van szükség a Mátrában a vörösborra; a borvidék alapvetően fehérborosként van elkönyvelve. Ön mit gondol erről?

Nagyon fontos a vörösbor, a mi exportunkban is hangsúlyos. Bár a Mátra valóban mindig a fehér borokról volt híres, egyre szebb vörösborok készülnek nálunk. Itt is egy kicsit késésben vagyunk, mert sokáig nem foglalkoztak vele, nem ruháztak be a technológiába. Pedig érdemes, mert igazán szép, bársonyos, emberközeli vörösborokat tudunk itt készíteni.
 
 
A január 31-i Winelovers Mátrai borok kóstolóján Önök is ott lesznek. Mivel készülnek?
 
Én tartok egy félórás előadást, a standunkon pedig a korábbi szép tételek mellett lesznek már 2017-es borok is. A 2017-es egy csúcsév, azoknak különösen, akik ki mertek várni  és kitolták a szüretet, ugyanis gyönyörű volt az ősz. Nagy borok fognak kikerülni ebből az évjáratból.
Winelovers borok az olvasás mellé