Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra

Knap Gábor
2015. szeptember 10., 21:12


Aki járt az elmúlt évben Szekszárdon, bizonyára észrevette, hogy komoly munkálatok folynak Taklerék háza táján, hiszen valódi élménybirtok épült az utóbbi hónapokban. Most már tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra, így mi is megnéztük a vadonatúj Takler Kúriát.
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
Szekszárdról az 56-os úton, Bátaszék felé haladva kitűnik a présházak sorából a Takler birtok épületegyüttese, pedig ráfordulva a bekötőútra az ember még nem is sejti mi minden épült itt az elmúlt időszakban. A régi épület mellett-fölött elkészült az új kúra, amelyben 9, vintage stílusban berendezett szoba, egy komoly célokat maga elé tűző étterem és egy csodálatos terasz várja a látogatókat.

A Takler család birtokába 1978-ban került ez a domboldal, akkor még minden felé szőlő volt itt, ebbe nőttünk bele öcsémmel – meséli Takler András a kezdeteket. Egészen 1996-ig nem nyúltak a telken álló házhoz, amikor át kellett alakítani a déli szárnyat, hogy beférjen 2 acéltartály. Onnan pedig nem volt megállás, 1998-ban épült a pince első 4 ága, 2011-ben nyerte el a mai formáját a látványpince, a most nyíló Takler Kúria épülete pedig idén készült el.
 
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
Regnum szoba
 
Az új épületben 9 superior és deluxe szoba áll a vendégek rendelkezésére, a berendezés és a kialakítás Hoffer Ottó fantáziáját dicséri. 
 
Állandóan igényelték a borkóstolóra hozzánk érkezők, hogy legyenek ételek is, legyen vacsora, vagy ebéd – magyarázza András. Először csak egy igény szerint nyitva tartó éttermet terveztek, de hamar kiderült, hogy nem lehet úgy csapatot építeni, ha nincsen a la carte kínálat. Szekszárdon óriási a fejlődés a borászat és a gasztronómia terén, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemrég megnyílt Hotel Merops, vagy a Bodri Birtok fejlesztései. Ezek a helyek András szerint egymást erősítik, így bízik benne, hogy a borturisták mellett egyre többen érkeznek majd Szekszárd városából és a környékről hozzájuk is ebédelni, vacsorázni.
 
Hamisítatlan Takler-hangulat
 
Érdekesség, hogy a birtok kapujaként is felfogható régi, fából készült bejáró is egy másik szekszárdi fejlesztéshez köthető. A Merops Hotel helyén lévő öreg ház kapuját előbb egy régiségkereskedő, majd Taklerék vették meg. A birtok gyümölcsöskertje mellett felállított öreg kapu különleges megvilágítást kapott, így fantasztikusan egészíti ki az egész kert által sugallt romantikus, kellemesen vidékies, múltidéző hangulatot.
 
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
Az épületegyüttes a kapuval

Ebbe a miliőbe szépen illik a rózsakert, amelyen keresztül a vendég útja az új épületbe vezet, és ami mellett egy kis kápolnát is kialakítottak. Az ilyen apró finomságok hatnak a vendégekre, fontosnak tartjuk őket – mondja András, de hozzáteszi, hogy a kápolna nem csak dísznek van, hiszen fel is szentelték, így a birtokra szervezett esküvőknél is jó szolgálatot tesz.

A külföldiek nem gondolták volna…
 
A hazai vendégek mellett egyébként egyre többen érkeznek a Takler Birtokra külföldről is. A borászat mindig fontosnak tartotta, hogy megmutassa magát a nemzetközi piac kiemelkedő helyein.

Belgiumba ez lesz a tízedik év, hogy több magyar kollégával megyünk ki 3 napra, és kóstoltatjuk a borainkat – árulta el András, aki hozzátette, hogy ilyenkor 1-2 raklap bort azonnal be is szoktak rendelni.
 
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
A konferenciaterem

Svájc is szépen fejlődő partner, a cabernet franc reserve borukból ott például több fogy, mint az olcsóbb termékekből, Kínába is nagyjából egy konténer bort szállítanak évente, és Csehországban is megjelentek a Takler borok néhány komoly étteremben. Skóciában több Michelin csillagos helyre is szállítanak, például Bruges-ben, három Michelin csillagos étteremben is ott a Takler Bikavér.

Akik pedig külföldön kóstolják a borokat, egyre jellemzőbb, hogy eljönnek megnézni, hol készülnek azok. Nagyon megnőtt a külföldi borkedvelők száma – mondta András. Legutóbb egy belga házaspár jött be, akik a borvidéket járták, kiválasztottak néhány bort, és mutattam nekik párat pluszban, amiket nem ismertek, itt is ebédeltek nálunk. Úgy, mint a nagy, nemzetközi hírű borvidékeken, célirányosan jönnek már. Lengyelek is érkeznek egyre többen, és svéd, valamint angol borklubok is jártak már nálunk. Az ő visszajelzéseik nagyon fontosak számunkra, hiszen már végigjárják Toscanatól Bordeaux-ig a nagy borvidékeket, és rendszerint elárulják, hogy nem gondolták volna, hogy ilyen minőséget találnak Szekszárdon – mesélte.

A kékfrankos, cabernet franc, és bikavér soha nem maradhat ki a kóstolásból, ezekkel mindig találkoznak a Taker Birtokra érkezők, és természetesen a Regnum vagy a Primarius sem hiányozhat a sorból, és olyanok is vannak már, akik a kékfrankost keresik.

„Szeretnénk, ha a vendég ránk bízná magát”

Andrással folytatott beszélgetésünk közben érkezett Puha Róbert, aki a birtok nemrég megnyílt éttermének az egyik séfje. Róbert 30 éve él Szekszárdon, ahol leginkább a Húsvasaló vendéglőből ismerik a helyi ínyencek.
 
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
Az étterem

A kezdetektől fontos szempont volt, hogy a borokhoz készüljenek az ételek, hiszen ez első sorban egy borászat, ahol lehet jókat enni és meg lehet szállni – kezdi a konyha bemutatását a séf. A fűszerezés, az elkészítés módja, sőt a desszertek is úgy vannak kialakítva, hogy akár egy-egy nagy vörösbor is jól illeszkedjen hozzájuk. Erre az egyik legjobb példa a meleg csokihab, amelyhez sós grillázst kínálnak. Egy ilyen desszert valóban közel tud hozni akár egy komoly vörös bort is.

Nem a fine dining vonalat visszük, a konyha inkább bisztró jellegű, regionális alapanyagokból, frissen – magyarázza Róbert. A hangsúlyt a szezonális ételekre helyezik. Azt szeretnénk, ha a vendég ránk bízná magát, és megismerné a házat, a konyhát – mondja András.

Minden, amit a szezon ad

Az őszi étlap pedig már készül is, főszerepben mindennel, amit a szezon ad. Most leginkább a musttal, szőlővel, körtével készült ételeken dolgoznak a konyhában. Róbert szabad kezet kapott a tulajdonosoktól, de közösen ötletelnek az egyes fogásokon. Úgy tűnik a mustban párolt sült malac császár befutó helyen van, de a sütőtök is nagy kedvence mindenkinek.
 
Takler Kúria: bízd rá magad a hangulatra
Az új épület előtti rózsakert

Ősszel és télen szépen lassan elkezdenek majd jönni az új borok is, akkor pedig újra felpörög a munka, hiszen el kell helyezni majd őket az étterem ajánlatban. Ehhez a csapat együtt kóstolja le a borokat, és az étlapon minden fogás mellé feltűntetik majd, mely borokat javasoljnak hozzá.

Ez egy csapatmunka – mondja András. Hogyha jön egy nagyobb csoport borkóstolóra, vacsorára, sokszor én vagyok, aki összekóstolja a borokat és az ételeket, megbeszéljük, hogy melyik borhoz, melyik fogás illik a leginkább.

Szeretném behozni majd a zenét is az étterembe – avat be a további tervekbe. El tudnám képzelni, hogy péntek-szombaton a belső udvarban zene is lenne a vacsorához, ahogy itt minden a melegséget és a vendégszeretetet sugallja, ennek rendelünk alá mindent.
Winelovers borok az olvasás mellé