Dúlta tatár, török, labanc, orosz és még ki tudja hányan - a támadások a mai napig nem szűntek meg. A borvidék külső-belső „jóakarói” nem tétlenkednek, szívébe erőművet kívánnak telepíteni, vagy éppen a szomszédságban keltik rosszhírét. A nimbusz visszaszerzése - hogy a Tokaji bor méltóhelyét újra elfoglalja a földkerekségen – embert próbáló feladat. Ebben a küldetésben mindannyian részt vehetünk és kell is annak, aki a Magyar Bor ügyét a szívén viseli. A borkultúra ezer és ezer szállal kapcsolódik a művészetekhez, a mindennapokhoz. A minden közös pont egy újabb lehetőség, akár az irodalommal, hogy segítsük az ügyet. Igyunk hegyaljait, és biztassunk másokat is erre, mert minden elfogyasztott korty számít ezekben a nehéz időkben. Lassan jöttek ki a bokrok közül, óvatosan körülnéztek, ahogy élelem után kutattak. Egyedül voltak, legalábbis nem éreztek idegen szagot. Testüket állatbőrök hevenyészett darabjai takarták, az egyik kezében egy vastagabb husángot tartott. A nagyobbik egy kőbaltaszerűséget szorongatott, féltőn tekintett a társára – a fia volt. Nemrég érkeztek a társaikkal a vidékre, a törzs megfogyatkozott a hosszú vándorlásban. A vidék bővelkedett vizekben, hegyekben, erdőkben, a varázsló is megígérte nekik, hogy végre jó helyre érnek. Féltette a fiát, még olyan tapasztalatlan volt és forrófejű. Gyakran túl merész volt a vadászatban, közel ment az állatokhoz. Hajnalodott, hideg, kövér harmaton tapostak, kicsit megborzongtak. A Fényistene is nemrég kelt fel, halványan derengett a korongja. Görnyedten jártak, a fiúnak a lába is fájt, a tegnapi vadászatban sérült meg. Futottak többen utána, de nem érték el, túl gyors volt az állat, aki botokat hord a fején. Az a vad jó sokáig elég lett volna a törzsnek, régen ettek már. Azóta legalább ötször-hatszor váltakozott a világos a sötéttel. Kezdtek a sötét időszakok egyre hosszabbak lenni, ismerte a hideget, nehéz volt olyankor. Hamarosan új szállás után kell nézniük, mielőtt a fehér mindent betakar, talán sikerül nagyobb hasadékokat találniuk a hegyoldalban. A légkör mérgező, a nap sugarai gyilkos erővel perzselik az élettelen felszínt. Több kilométer mélyen húzódnak meg a települések. Jó pár évezrede, hogy leköltöztek az emberek, mesterséges fény világít meg mindent az életciklusnak megfelelően. Önellátóak a bázisok, kielégítik az energiát, az élelmet, és az egyéb szükségleteket. Nagy szőlőházaknak nevezik azokat az óriás buborékokra emlékeztető, több hektár nagyságú területeket ahol a szőlő terem. A talajt optimálisan a külső felszíni rétegek ásványtartalmának megfelelően keverik ki. Felettük több ezer éve még a szabad ég alatt termett a szőlő - Tokajnak hívták egykor. Ezt ma már elképzelni sem tudják, csak az ősi memóriatárakban megmaradt néhány felvétel tanúskodik erről. A gyűjtők rajongnak ezekért, bár szigorúan megsemmisítik, átalakítják e borokat, egy-kettő mégis megmenekül. A Bormérnök családja elsők között telepedett le a bázison. Mindig szőlő- és borkutatással foglalkozott a földalatti világban, az apja is a szőlőházakban dolgozott. Egy gyermeke volt, aki asszisztensként tevékenykedett mellette, apa és fia jól megértették egymást. Szenvedélyük volt a régi történelem, azon belül a bortörténelem. Naphosszat a régi feljegyzéseket kutatták, már amennyi megmaradt belőlük. Az adatokból - melyeket féltő gondoskodással állítottak helyre - érdekes ősi vitákra derült fény. A reduktív és az oxidatív aszú technológiáját írták le az ősök. Ellentmondásosak voltak a feljegyzések. A Bormérnök fiára pillantott, egyszerre gondoltak arra, hogy ennek a végére kell járniuk. „Fahordó” - nem is nagyon ismerték ezt a kifejezést. Hosszú hónapokig tartott, amíg a nyomára bukkantak. Az abszolút steril borok világában, a csíramentes környezetben nem maradt esély a változásra. Rettenetesen unták a tökéletes borokat, vég nélkül ugyanazok az egyenízek uralkodtak. Egy nap végre sikerült rekonstruálni titokban egy régi fahordót. A központ nem adott volna engedélyt erre az eretnekségre. Egy év elteltével, óriási várakozással, remegve emelték ajkukhoz a bormintás poharat: – Végre, egy új íz, újra Tokaji az ősök bora!