A magyaros ünnepi asztaloktól a szüretit alapvetően az különbözteti meg, hogy munka közben terítik a 'borágyazás' szándékával. Az egész éves, fáradtságos szőlőművelő munkájának gyümölcsét szüretelő, borát betermelő gazda és családja, rokonsága általában egytálaz, s munka közben bekap egy-egy falatot. A szüretelő fő étke a bográcsos: a pörkölt, a paprikás; na és persze a munka közben csipegetett pogácsa - borral kísérve.

Az esti, szüreti munkákat lezáró vacsorákra aztán több tál kerül, másféle boros-húsos ételekkel, sós és édes tésztákkal, jóféle innivalókkal. Nagy részüket a fénysebességgel rohanó harmadik évezred küszöbén elfelejtettük, pedig felséges különlegességei a magyar konyhának, készítésük valóságos tudomány.

A töltött szőlőlevél, az aprópecsenye vörösborban, a rizses csirke bormártásban, a friss musttal készített szüreti borda, vagy a káposztás pogácsa, a vargabéles bizony belekívánkozik a szüreti szakácskönyvbe. Miként a télre valók is, a szőlő, a must eltevésének, a velük készített őszi csemegéknek receptjei, melyek lassan ugyancsak feledésbe merülnek, pedig profi ínycsiklandozók.

Érdemes utánanézni a fent említett könyvben néhány szüretes, boros receptnek. Próbáljuk ki a Szegedi burgonyát, a Savanyú káposztás bablevest, az Ürüragut, a Juhhúsos kását, a Birka- és Marhapaprikást, a Halpörköltet, a Töltött szőlőlevelet, a Boros marhavesét. S ne feledkezzünk meg a szüretidei tésztákról sem, készítsünk Káposztás pogácsát, Burgonyás-kapros lepényt, Tejfölös pitét, Vargabélest, Sajtos perecet, Borbamártogatót.

Forrás: Gasztroport