Ausztráliában természetes, hogy a borkedvelő igyekszik az utat „finomabbá” tenni, és még arra is hajlandó, hogy ehhez igazítsa programját. Persze nem gyakran jut el az ember ilyen távolságokba, ezért szeretne ugyanakkor minél többet látni. A Melbourne – Rutherglen – Canberra – Sydney – Blue Mountains – Brisbane – Gold Coast útvonal – bár soknak tűnik 10 napra –, azért teljesíthető. Természetesen javallott a 2-3 hét kint tartózkodás – amibe még több bor belefér!

Helikopterrel ennél is több helyen tudunk kóstolni – valahol azt olvastam, hogy az az igazi –, bár ember legyen a talpán aki a 30. tétel után jól érzi magát egy repülő kispolszkiban. Akinek tehát nincs „kedve” helikopterre szállni, annak teljesen jól használható az autó. Még így is néha csak percekre vannak egymástól a jobbnál jobb borászatok, borok.

Beszámolómban inkább az utazó borkedvelő, semmint a mogorva borbíráló szempontjából igyekszem bemutatni az országot, amely minden bizonnyal megéri a nagy utazást.

 

Első élményem Melbourne-i leszállásunk után a reptéri autóbérlésnél ért: a kölcsönzős nagy örömmel konstatálta, hogy – saját szavaival – „Bartók nyelvén beszélünk”! A városban nem is terveztünk nagy kóstolást, de mindig ott ér a meglepetés, ahol legkevésbé várjuk. A továbbutazásunk előtti délelőtt még beugrottunk Melbourne legnagyobb piacára, a Queen Victoria Market-re, ahol nagy megdöbbenésünkre boroshordóknak látszódó tartályokból bort mértek ki. Az elsőre bizarr ötlet olyannyira felcsigázott bennünket, hogy rögtön oda is léptünk. Örömmel, valamint borospohárral és borlistával (!) fogadtak. Akkor már sejtettük, hogy nem amolyan lőrét árulnak. És tényleg, a csapos jó ízléssel válogatta össze a sort Ausztráliából és Új-Zélandról: Sauvignon Blanc, Vinoier, Gewürztraminer, Pinot, Cabernet Sauvignon, Shiraz, Durif. A tételek kellemesek voltak, az áruk barátságos (kartonnal 1000-1300 forint körül is) némelyik kifejezetten megtetszett (olyannyira, hogy 3 üveggel távoztunk). Közben többen is érkeztek visszaváltható palackokkal, és vitték az újabb 6-os rekeszeket (a hely neve bizonyára erre utalt: ReWine). Ilyet nálunk is el tudnék képzelni – persze kóstolás nélkül nem nagyon mernék belevágni egy itthoni piaci vásárlásba.

A Melbourne– Canberra távolság mintegy 700 kilométer –  és 8 óra. A legcélszerűbb tehát félúton megállni, és egy jót borozni. Visszagondolva egyértelműen a legnagyobb kóstolóélmény volt az a 34 tétel, amit Rutherglenben ízleltünk két pincészetben. Persze a kisváros hangulata is figyelemre méltó, de azért valószínűleg kevesen utaznának ilyen sokat. Az első úticél a Campbells volt. Népszerűségét az is mutatja, hogy másfél órás tartózkodásunk alatt hárman (férj, feleség, nagylány?) folyamatosan töltötték a borokat, és legalább 10 pár vagy kisebb csoport megfordult itt ez alatt. A borlista magáért beszél 31 tételével, és ami külön szerencsés (ahogy megtudtuk ez kint a sztenderd) a borok leírásával. Így a gyakorlatlanabb kóstolók is tudják, „mit kell keresni” a borban.

A „borospince” kifejezés ebben az esetben sem állta meg a helyét – és ha visszagondolok igazi pincét végig nem láttunk az országban. Ahogy szőlőt is csak mutatóban. Talán mert ebben az országben sokat "utaztatják" a szőlőt: vegyítik, hogy korrigálják a gyengébb - savszegényebb - gyümölcsöt, végül pedig nagy feldolgozókban köt ki.

Minket első sorban a „table wines” kategóriák érdekeltek (úgy mint „white” és „red table wines”), szerencsére azért hamarjában kiderült, hogy „minőségi bor”-t takarnak. E megjelölés különböztette meg ugyanis a „Port”, „Rutherglen Tokay” és „Rutherglen Muscat” boroktól. Utóbbi avinált borok nem tartoztak a kedvenceink közé, de azért lehet velük kísérletezni. Magyarként a Tokay feliratú hordókból elővarázsolt nedűt szinte kötelezően meg kell kóstolni. Ám ha valaki azt várja, amit Hegyalján – az keserűen fog csalódni. Mert hát a Tokay azért csak nálunk Tokaji!

Az 5 órai zárás után szerencsére a közelben még nyitva volt egy másik borászat (Rutherglen Estate), ahol a habzó Shiraz-Durif, valamint az újvilágban azért nem egyedülálló, inkább nálunk különlegesnek számító Shiraz-Vionier párosítás tetszett, de az „igazi” mégis a Renaissance fantázianevű Zinfandel volt. És megemlíteném még a parti italként pozícionált, SangiPop fantázianévre hallgató 375ml-es habzó rozét is.