Az Amerikai Vegyészeti Társaság Analytical Chemistry című folyóiratában közzétett tanulmány szerint egy új eljárás segítségével minimális mennyiségű mintából is kíválóan ki lehet mutatni, hogy egy adott cserépedényben tárolt szeszesital milyen összetevőkből is állt. A tanulmány írói szerint azt is meg lehet állapítani, hogy vörös vagy pedig fehér szőlőt használtak-e az ókoriak erjesztett italaik készítésekor. (A cikk a hirdetés után folytatódik.)

 

 

Eddig sem okozott gondot ugyan annak megállapítása, hogy vajon egyes edényekben milyen jellegű italt tárolhattak többezer évvel ezelőtt, ám az új eljárás sokkal részletesebb tudás birtokába juttathat minket. A régi módszer a hátramaradt borkősav elemzésén alapult: borkősav ugyanis a természetben gyakorlatilag kizárólag a szőlőből készült származékok esetén keletkezik, így tudósok biztosak lehettek abban, hogy ha borkősavat találnak, akkor ott szőlőből és egyéb összetevőkből készült erjesztett itallal, borral van dolguk.

Csakhogy ez a módszer nem volt alkalmas arra, hogy részleteiben elemezzék kémikusok és régészek a bor összetevőit, illetve azt sem tudták megállapítani pontosan, hogy milyen színe is lehetett az egyiptomiak borának. A Barcelonai Egyetem két kutatója azonban olyan eljárást fejlesztett ki (folyadék-kromatográfia és tömeg-spektometria), amellyel nemcsak a vizsgálathoz szükséges minta mennyisége minimalizálható (bár ez sem lenne másodlagos szempont a felbecsülhetetlen értékkel bíró agyagedények esetében), hanem egyben egy bizonyos fajta glükóz elemzésével az is megállapítható, hogy pontosan milyen összetételű és színű lehetett egykoron a szeszesital.

Rosa M. Lamuela-Raventós, táplálkozástudományi kutató és Maria Rosa Guasch-Jané, a Barcelonai Egyetem egyiptológusa olyan, a londoni British Múzeumban illetve a kairói Egyiptomi Múzeumban található edényeket vizsgáltak meg, melyek Tutanhamon sírjából származnak. A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy Tutanhamon olyan bort ihatott, mely vörös szőlőből készült, méz és különféle fűszerek hozzáadásával. Guasch-Jané szerint ezek után akár reprodukálni is lehetne az ókori egyiptomiak borát, bár kétségkívül pontosan ugyanolyan bort sohasem tudunk már előállítani.

Az egyiptomiak is figyeltek ugyanis arra, hogy ne lehessen hamisítani kiváló borászaik borát, ezért az agyagedényekre nemcsak a bor termelőjének a neve, hanem az évjárat is felkerült. Sokáig persze az is fejtörést okozott, hogy a sivatagi körülmények között vajon hogyan lehettet szőlőt termeszteni, ám régészek egybehangzó véleménye szerint kezdetben mindenféleképpen Kánaánból származhatott a szőlő, Kánaán környékéhez ugyanis erős kereskedelmi kapcsolatok fűzték Egyiptomot. A Nílus-deltájánál aztán az importált szőlőt a fáraók által alapított “üzemekben” dolgozták fel.

 

Az egyiptomiak bora azonban nem a legrégebbi általunk ismert bor. Míg Egyiptomban ismereteink szerint valamikor Kr.e. 2700 körül alakulhatott ki a bor- és sörtermelés, addig a mai Irán területén található Zagrosz-hegység lábánál már Kr.e. 5400 körül is foglalkozhattak szeszesital előállításával. Patrick McGovern, a Pennsylvaniai Régészeti Múzeum régésze, aki az ókori kultúrák szeszesitalelőállítási szokásainak legjobb ismerője, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az iráni Zagrosz-hegység tövében szintén nem nőtt meg a szőlő, így ide is minden valószínűség szerint importálták azt.

Ha azonban azt gondolnánk, hogy a kínaiak kivételes módon éppen a borkészítés terén lettek volna kulturális lemaradásban, akkor nagyot tévedünk. Egy tavaly decemberben végzett ásatás során ugyanis Észak-Kína Henan tartományának Jiahu városában McGovern olyan edényekre bukkant, melyek alapján a kínai szeszesitalgyártás kezdeteit Kr.e. 7400 körülre lehet tenni.

Kétségkívül igaz ugyanakkor, hogy a kínaiak nem az Európában klasszikusnak számító borfajtát állították elő: ahogy mindenhez, a borhoz is elsősorban rizst használtak. Még ma is alkalmazzák néhol azt a technikát, mely egy bizonyos élesztőgomba segítségével elkezdi megerjeszteni a rizst, ezt a rizsszármazékot pedig vízzel, mézzel és különféle gyümölcsökkel keverték össze. Manapság szakénak nevezik Kínában a rizsbort, amely elég erős, gyakran 15-20 százalék alkoholtartalmú.