Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék

Dr Harsányi Dávid
2013. június 15., 15:04


Summarium - 2013. június 13-16-ig rendezik a 3. Budavári Sörfesztivált, ahol a Királyi Palota udvarát ismét a sörösbódék uralják. A nyitó napon felderítettük a helyszínt, és persze megkóstoltunk jó néhány sörkülönlegességet.
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
 
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
A malátázott árpa, a komló granulátum és a pörkölt malát - mind kóstolásra érdemes
A Sörfesztivál és hangulata
Az idei évben – információink szerint a lakók érdekében – sok rendezvényt kitettek a Várból. Szerencsére néhánynak megkegyelmeztek, valószínűleg azoknak, amelyeket a legfontosabbnak ítéltek az elöljárók. Nagy örömünkre a Sörfesztivál is ezek között van, így elmondható, hogy fiatal kora ellenére is fontos tényező lett ez a rendezvény.
Talán észre se vesszük, de tényleg különleges hangulatot kölcsönöz a rendezvénynek a Királyi Palota. A kis faházakkal, a citerázó zenészekkel, a kötényes lányokkal és természetesen a kézműves sörökkel néha-néha középkori (sör)lovagoknak képzeljük magunkat. A másik oldalon persze a kiállítók igyekeznek saját márkavilágukat megjeleníteni, így például az új Cider ligetben szabadtéri lounge fogad bennünket. A patinás épületek között némiképp furcsán hangzott Gagxsta Zolee szövege (példának okáért a „Ki a fasza gyerek”), de este 8 óra, és legalább ennyi deci sör után ez már belefért. Furcsa érzés volt viszont abba belegondolni, hogy a tavalyi évben ottjártunkkor pont a Republic zenélt...
 
A rendezvény csütörtökön 2 órakor már kinyitott, de pár órával később is még csak kevesen lézengtek a helyszínen. A kétezer forintos belépő korrektnek mondható, ami tavaly óta nem változott, és most is benne foglaltatott az első korsó sör. Érdemes persze azzal is számolni, hogy a következő ezrest a fesztiválkártya (500 ft) és a korsó (600 ft) letéti díjára fogjuk kifizetni. Ezeket talán kicsit nehéz volt felvenni és leadni, de jól használható kellékei voltak a kóstolásnak. (Érdekességként megemlíthető, hogy a boros rendezvényekre vonatkozó kutatásunkból is kiderült: a vendégek jobban preferálják a fesztiválkártyával/kóstolójeggyel történő fizetést, mint a készpénzest.)
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
Budavári citerások
Látogatók
Idővel azért kezdtek szállingózni a látogatók. Mi persze igyekeztünk kiélvezni a csendes időszakot, amikor nyugodtan el lehetett beszélgetni a sörökről a standoknál. Estére azért szépen összegyűlt a tömeg, de így is kellemes volt a népsűrűség. (Gyaníthatóan a szombaton és vasárnap többen jönnek majd.)
Estére kialakult a parti hangulat, táncolható zenékkel, a mókás néven futó „esti sörözés muzsikával” programpont segítségével.
Amennyiben néhány szóban kellene jellemezni a látogatókat, akkor a fiatal, viszonylag jól szituált ismérveket mondanánk. Külön szívderítő, hogy bár a sört férfias italnak tartjuk, a szebbik nem is szép számmal képviseltette magát. A boros rendezvényeken megszokott, azokhoz hasonló sörfanatikusokkal nem igazán találkoztunk, és csupán egy férfit láttunk, aki hozzánk hasonlóan jegyzeteket készített; a sörözés nem erről szól. De nem lennék meglepve, ha az elkövetkezendő időszakban egyre többen kezdenének profi szinten érdeklődni ez iránt az ital iránt is (tekintve, hogy a Palotanegyedben van már profi kézműves sörfesztivál és egyre-másra nyitnak a gourmet-kat célzó sörbárok). Végül is az ismerkedésre meg van a lehetőség, hiszen több helyen kóstolót adnak a sörökből, illetve két decinként is meg lehet venni. Ezért – no meg a környezet miatt – is írtuk korábban, hogy ez amolyan Borfesztiválos sörfesztivál.
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
Ha már kora délután kiérünk, ilyen kép fogad bennünket - mindez viszont 1,5 óra alatt megtelik...
Kiállítók, sörök, sörkülönlegességek
Három a magyar igazság! – hirdeti a Fesztivál magáról. Ezen felbuzdulva nekünk 30 tételt sikerült megkóstolni, ami persze még mindig csupán szűk keresztmetszetet ad a felvonultatott 200 variánsból. Úgyhogy már csak ezért is érdemes több napra ellátogatni a fesztiválra, és ezért érdemes 2 decinként inni – már ha nem érzi cikinek valaki, hogy nem korsóval kér. Tényleg jó móka, izgalmas felfedezés a sörkóstolás.
Idén a „mértéktartó különlegességeket” kerestük – amiből volt bőven. (A sörfajtákról szóló írásunk itt olvasható.) De természetesen ugyanúgy izgalmas tematikát adhat a lager/ászok, a barna/fekete, búza/fehér vagy a gyümölcsös/ízesített sörök összevetése, vagy egyszerűen a cseh, belga, német, angol stb. sörök tesztje. Ne feledkezzünk meg persze a magyarokról sem, akik szintén igyekeztek extrább söreikkel is kirukkolni, például a Soproni Démon az ízesített változatával, vagy a Dreher a Summer Momenttel. A külföldiek is szép számmal és izgalmas tételekkel képviseltették magukat, így 50 szláv (cseh, szlovák stb.), és közel 20 belga különlegességet lehetett megkóstolni. Jó felfedezés volt például a Blanche D’Ardenne belga típusú búzasör, ami teltségével, gazdagságával maradandó emléket jelentett.
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
A sörkóstolás esztétikai vetülete
Az ízesített sörök között a meggy már megszokott, sőt a köles sem annyira egyedi, így további ízekkel kísérleteznek a hazai kézműves főzdék. Találunk például gyömbért, vagy fekete csokit közöttük. Ha csak néhány szép tételt kellene kiemelni a sok közül, akkor érdemes a Zip’s Saison speciális világos ale sörével kezdeni, amely a leírás szerint vadélesztővel készül, és remek egyensúlyban vannak az ízek. A Kissler főzde Fito névre keresztelt nedűjét homoktövissel és bazsalikommal főzik. A jól eltalált arányokkal izgalmas sör született, ami egyáltalán nem tolakodóan hozza a citrusos-fűszeres jelleget. A tartalmas, mégse túl kesernyés Rotburger Teufel egy félbarna duplabak sör 8%-os alkohollal. Aki pedig kifejezetten a keserűt szereti, az látogasson el a Hopfanatic (értsd: „komlófanatikus”) standra, ahol izgalmas fantázianevek alatt (BitterflyNoHopLimitWhite Hops) intenzíven komlózott söröket fogyaszthat.
Feltétlenül érdemes néhány szót ejteni a Cider Ligetről is. Az almabor még csak most kezd ismertté válni a hazai közönség számára, ezért is volt érdemes külön helyszínnel ráirányítani a figyelmet. A két „nagy” márka, a Strongbow és a Somersby mellett sajnos csak egy kereskedő jött el, nála viszont nagyjából 20 féle cidert lehetett kóstolni. Csapolva csupán a Stowford Press-t adták, de azt nagyon javasoljuk kóstolásra lekerekedett ízvilága, jó sav-cukor aránya miatt. Ideális nyári ital. Emellett a Wyld Wood Organic körte cidert ajánlhatjuk gazdag aromavilágával, és szintén mérsékelt cukortartalmával, ugyancsak 6%-os alkoholjával. Az Old Rosie szűretlen alma cider (7,3 %) pedig talán még erre is rá tudott ígérni komplexitásával. Persze akit az édes íz, vagy az kicsattanó gyümölcsösség vonz, az kóstoljon bodzás, vagy epres/limeos változatot. (A cidereket részletesebben külön cikkünkben mutatjuk be.)
Harmadszorra vették be a Várat a sörfőzdék
Az esti teltház a Vár varázslatos fényeivel
Végezetül
Öröm volt újra ellátogatni a Sörfesztiválra, ahol megint értelmet nyert a „sörkultúra” kifejezés. Természetesen ezt egyszerűbb volt átérezni délután, estére-éjszakára azért a kultúra könnyedebb irányba fordult, és inkább a zenében nyilvánult meg. De fontos volt, hogy sok hasonló vári rendezvénnyel ellentétben most sem záratták be a bódékat este 11-kor, így ténylegesen partiban érhetett véget az este.
Winelovers borok az olvasás mellé