Főoldal - Címkék - cimke

Címkék / cimke


Az öt legjobb asztali bor

Asztali bor, mint kategória már eltűnt a címkékről. Azonban emléke még aktívan él bennünk is, habár nem voltunk soha nagy fogyasztói ennek a szegmensnek. Az asztali bor elnevezésről eddig nem jutott sok jó dolog az eszünkbe. Ezen azonban változtatott a Rethink Communications, akik rettentően "kezemfeje", mégis különösen ötletes címkékkel látták el a folyóborokat. Galéria!

Kiegészítő információk kerülnek a boroscímkékre

A Nemzeti Borakadémia Kft. szakemberei - a projektcég tevékenységének zárónapján - jelentős borágazati szereplők előtt számoltak be a parlament szőlészeti- és borászati albizottságának országos koordinációjuk eredményeiről - közölte a társaság.

Újra zárjegy kerülhet a kannás és palackos borra

Újra kötelezővé tenné a zárjegy használatát a kannás és a palackos borra is Font Sándor. A fideszes képviselő az adótörvényhez benyújtott módosító indítványában kezdeményezi a zárjegy visszaállítását.

Új idők járnak - rocksztárok a tokajis címkéken

Ahogyan korábban már írtunk róla, a szerdán startoló Hegyalja Fesztivál résztvevői saját boroscímkéket tervezhettek. Rengeteg pályamű érkezett, szóval a zsűri nem volt könnyű helyzetben, de végül csak megszületett a döntés, és megvan, milyen címkéje lesz a Hegyaljára látogató fesztiválozók welcome drinkjének. Persze mi nem elégedünk meg azzal, hogy csak a nyertes pályaművet mutatjuk be. Galéria!

Címke: információ, vagy marketing?

A bor címkéje egy lap a bor történetben. Visszatükrözi azt a kort, amelyben született, ahogy a borról a kor társadalma vélekedett. Ma a címke egy bor legfontosabb marketingfelülete, de ezen kívül komoly információforrás is, amelyet részletesen kidolgozott jogszabályok határoznak meg.

A borháború – a pincékben vagy a poharunkban dől el?

A legtöbb fogyasztó számára a borászati eljárások csak kémiáról és biológiáról szólnak. Ennek igazságtartalmát nehéz vitatni. Az egyes borászati eljárások engedélyezése vagy tiltása azonban komoly befolyással lehet a borkínálatra. Tudjuk, hogy mi kerül a poharunkba? A legtöbbször nem, mivel egy palack bor címkéjén az összetevőkről, vagy a részletes technológiai eljárásról nem kapunk információt.

A Manchester United edzője csak egy sznob boros?

Egy futball klub életében vannak dicső és kevésbé kenetteljes pillanatok. Például, amikor kiderül az edzőről, hogy az nem több, mint egy sznob boros. Ilyen világot élünk. Ha nem lélekből borozol, elkapják a töködet.

Legütősebb hazai: pálinka dizájn

Érdekes írásra bukkantunk az érdekes nevű 4szoba - dizájnnal foglalkozó - weboldalon: a pálinkás butéliákat veszik górcső alá. Mivel a pálinkafőzés legalizálása és a pálinkafesztivál miatt amúgy is aktuális a téma, a cikket nálunk is olvashatják!

Egy kis címketan

Az Európai Unió borpiaci reformjának eredetvédelmet érintő szabályai a magyar borászokat is erőteljes fejtőrésre készteti az idei évben. A jelenleg használatban lévő földrajzi árujelzők (borvidékek, védett eredetű borok nevei) további használatához termékleírást kell készíteniük.

A bor palackozása

A borok csak akkor hozhatók kereskedelmi forgalomba, ha a szükséges borkezelési eljárásokon átestek, s megfelelnek a vonatkozó szabványban előírt minőségi követelményeknek. A palackozott borok aránya világszerte - így hazánkban is - fokozódik a hordós borok rovására.

Mit árul vagy mit árulhat el a cimke?

A boros palackokon számos külön álló szerkezeti rész található meg. Legtöbbször legfelül a palack nyakán a kapszula, amely a dugót (vagy csavarzárt) hivatott eltakarni. Bioboroknál legtöbbször mellőzik ezt a megoldást, ott vagy 'meztelenül' hagyják, vagy viasszal fedik le a palack legfelső részét.
hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!