Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

A borturizmus kerül a fókuszba az MTÜ őszi kampányában

A borturizmus kerül a fókuszba az MTÜ őszi kampányábanA Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) évek óta átfogó és intenzív kampányokat folytat annak érdekében, hogy Magyarországról egységes és vonzó kép alakuljon ki a belföldi és külföldi turisták körében. A 2021-es őszi kampányukban a borturizmus kap központi szerepet, a tervezéskor az adatvezérelt eszközöket is segítségül hívták.

Kövidinka, sárfehér, generosa - hol jártunk?

Kövidinka, sárfehér, generosa - hol jártunk?A Duna-Tisza közét foglalja el legnagyobb borrégiónk, a Duna borrégió. A régió három önmagában is nagy borvidékének (Kunság, Hajós-Baja, Csongrád) összetartozását nemcsak földrajzi kapcsolatuk, hanem az ott dolgozóknak a borokról alkotott elképzelése és a fajták hasonlósága is erősíti. A Winelovers Wednesday sorozat „Dunai Borok Kóstolója” estéjén közös bemutatójuk így szakmai szempontból indokolt volt.

Dinamikusan fejlődik a Duna Borrégió

Dinamikusan fejlődik a Duna BorrégióJúnius elején megrendezték a Duna Borrégió 2014. évi borversenyét a Hajós- Bajai Borvidéken, Baján. A versenyre a Csongrádi-, Kunsági-, a Hajós- Bajai Borvidéki borversenyeken arany és ezüst érmet szerzett borokkal lehetett nevezni.

Festői pincefalut ajánl a dunamenti turisztikai kiadvány

Festői pincefalut ajánl a dunamenti turisztikai kiadványHuszonnyolc oldalas, igényes kiadvány jelentetett meg a Duna Összeköt Leader Egyesület 21 társult településéről. Az A4-es méretű, fotókkal gazdagon illusztrált prospektus a társult településeket mutatja be elsősorban turisztikai szempontból.

Lengyelországban mutatkoztak be a Duna Borrégió borászatai

Lengyelországban mutatkoztak be a Duna Borrégió borászataiLódz - Közösen mutatkozott be Lengyelországban, a Lódzban megrendezett 6. Európai Gazdasági Fórumon a Duna Borrégió nyolc Bács-Kiskun és Csongrád megyei borászata. A borászok elsősorban hagyományos magyar fajtákból – kadarka, kövidinka, arany sárfehér, ezerjó, cserszegi fűszeres, Irsai Olivér – készített boraikat vitték el Lengyelországba, de bemutatták azt is, mire képesek kezük alatt a világfajták, a cabernet, a chardonnay vagy a pinot noir. 

Irány Kiskőrös!

Irány Kiskőrös!Fesztiválajánló - Huszadik alkalommal invitálják a nagyközönséget a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvényére, ahol minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik a Duna Borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével.

Alföld: minőségi borunk is van!

Alföld: minőségi borunk is van!Háttér - A Borászportál a XIV. Kunsági Borverseny zsűritagjaként első kézből számolhat be az eredményekről, s arról a tapasztalatról, hogy a Duna Borrégió által közrefogott alföldi borászok a mennyiségi bortermeléstől egyre inkább a minőségi bortermelés felé igyekeznek elmozdítani a térséget.

Páros belépő a Duna Borrégió kóstolójára, 1500 Ft-ért!

Páros belépő a Duna Borrégió kóstolójára, 1500 Ft-ért!Akció - A Duna Borrégió akciója keretében most egy áráért 2 fő vehet részt az ápr. 27-én, a Vajdahunyadvárában tartandó alföldi borkóstolón. Az 1500 Ft-os belépőjeggyel a 25 kiállító borász minden tételét meg lehet kóstolni, és még ajándék is jár majd hozzá: könyv és borospohár!

Bemutatkozik a Duna Borrégió

Bemutatkozik a Duna BorrégióHáttér - Programajánló - A Duna Borrégió volt az első olyan magyarországi borrégió, amely állami akkreditációt kapott. Kik irányítják, kik a szereplői, mi a célja, feladata? Mindezt megtudhatják sorozatunkból, melyben különböző, a magyar bor ügyét előmozdító szervezetek kerülnek bemutatásra.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
11. 22.

Bordói November Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
09. 27.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
09. 05.

Pezsgőkonferencia - Kóstoljuk körbe Közép-Európát!

Rókusfalvy Birtok, EtyekRókusfalvy Birtok, Etyek
KonferenciaKonferencia
Fröccs
augusztus 01.
Augusztus 15-ig nyújtható be a Szőlőkabóca elleni védekezés támogatás kifizetési kérelem
Augusztus 15-ig nyújtható be a Szőlőkabóca elleni védekezés támogatás kifizetési kérelem
július 31.
Megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád (X)
Megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád (X)
július 11.
​Az olasz borok kiválósága a budapesti Winelovers Wine Awards 2025 rendezvényen
​Az olasz borok kiválósága a budapesti Winelovers Wine Awards 2025 rendezvényen
július 07.
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
július 01.
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
június 19.
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
június 17.
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás