Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Minden napra egy vörösbor: Günzer Zoltán, Ördögárok 2008

Minden napra egy vörösbor: Günzer Zoltán, Ördögárok 2008Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi a fehérborokét és a rozékét is. A bordeaux-i szőlőfajták, így pedig a bordói stílusú vörösborok továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak. Ezek közül a legmenőbbek ezúttal a Bordói November Nagykóstoló Csúcsbor Termében mutatkoznak be. Figyeld napi ajánlónkat!

A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”

A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”Villány egyik legkiemeltebb területe az Ördögárok-dűlő, melyből egyre szebb, komolyabb, nagy potenciállal bíró borok kerülnek ki. De mit kell tudni erről a területről és borairól?

Günzer Zoltán és az NC 700 D esete

Günzer Zoltán és az NC 700 D eseteTeszt - „Borászok motoron”, akár ez is lehetett volna cikksorozatunk felcíme, melyet pár hete indítottunk azzal a céllal, hogy olyan termelőket mutassunk be olvasóinknak, akiknek a bor mellett a két keréken való száguldás a másik szenvedélyük. Mivel lapunk egyik fő együttműködő partnere, a Honda rendelkezésünkre bocsájtotta teljes gépparkját, így már csak a motorok terén megfelelő jártassággal rendelkező borembert kellett megtalálnunk. Nos, ezúttal a villányi Günzer Zoltán volt a célszemélyünk.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
04. 23.

Régi magyar szőlőfajták - Nagykóstoló

Szent Angéla Gimnázium, Szent Angéla Gimnázium,
BorkóstolóBorkóstoló
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
március 18.
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
február 16.
Új nemzetközi online kurzus indult a magyar borokról
Új nemzetközi online kurzus indult a magyar borokról
december 15.
Magyarok és a bor: hagyomány, ízlés és élmény vezérli a fogyasztást
Magyarok és a bor: hagyomány, ízlés és élmény vezérli a fogyasztást
december 05.
Egri borász az „Év bortermelője 2025” győztese
Egri borász az „Év bortermelője 2025” győztese
október 27.
Már csak egyetlen borvidékünkön nem mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget
Már csak egyetlen borvidékünkön nem mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget
október 24.
Október 24. Champagne Day - Ezen a napon válaszd Te is a pezsgőt!
Október 24. Champagne Day - Ezen a napon válaszd Te is a pezsgőt!
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás