Olyan bölcsesség ez, melynek igaz voltában épeszű ember nem kételkedhetik. A bélszín – vagy, ha úgy tetszik: vesepecsenye – drága. Ezt is tudjuk. Talán ez az egyik oka annak, hogy egyfajta ünnepi étek lett belőle; nem kerül mindennap a család asztalára ebéd, vagy vacsora gyanánt. Bár sokféle elkészítési módja akár még ezt is lehetővé tenné; tatárnak, vagy steaknek éppúgy’ kiváló, mint akár egy Rossini módon elgondolt variációnak.

 

Mi ezúttal egy Carpaccio mellett tettük le a voksunkat, mert villámgyorsan elkészíthető, és ilyenkor nyáron tökéletes ételnek számít, mondjuk kora esti vacsorának, mivel akármilyen meglepő: ez egy könnyű fogás.

Ez az olasz eredetű előétel általában hajszálvékonyra szelt nyers szürkemarha bélszínderékből készül. Van ennek is rengetegféle elkészítési módja, de mi ezúttal egy dióolajos Irsai Olivér öntettel, pirított dióval és almával interpretálnánk.

Szürkemarha bélszín: 40 dkg

Dióolaj: 0,5 dl

Irsai Olivér : 1 dl

Citromfű: 1 kis csomag

Só: ízlés szerint

Alma: 1 db

Dióbél: 10 dkg

A megtisztított bélszínt a finomra vágott citromfűvel dióolajjal bedörzsöljük fóliába tekerjük, majd kifagyasztjuk. A diót szárazon megpirítjuk. Tálalás előtt szobahőmérsékleten tartjuk, majd szeletelőgépen hajszálvékonyra szeljük és előhűtött tányérra helyezzük, megsózzuk finomra vágott citromfűvel utánfűszerezzük, majd az Irsai Olivért elkeverjük a dióolajjal és az öntettel meglocsoljuk a hússzeleteket. Alma szeletekkel, pirított dióval tálaljuk. Alma és kenyér chipssel díszítjük.

Nem azt mondom, hogy ez az egyetlen boros étel, amelynek képzeletbeli parabolája a végtelenségig megközelíti a tökéletesség Descartes féle „y” tengelyét, de hogy benne van az első ötben, az egészen bizonyos.