Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok

Mátyási Boglárka
2015. szeptember 23., 21:44


A magyar sajtokhoz is épp olyan jól lehet párosítani borokat, mint a holland, francia, vagy svájci társaikhoz, a hazaiakat pedig ráadásul könnyebb is beszerezni itthon. Nézzük, mit érdemes inni a trappistához, vagy a márvány sajthoz!
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
A bor sajt párosításnak megvannak az alapvető szabályai, melyet elsősorban a bor aromavilága, tannintartalma, savassága, alkoholtartalma illetve a sajtok érlelésének foka határoz meg. Ha sajtokról van szó, természetesen franciából, hollandból, svájciból vagy olaszból indulunk ki, pedig lássuk be, a magyar emberek nagy többsége ritkán fogyaszt ilyesmit, a családok asztalára legtöbbször a sajtfélék magyar képviselői kerülnek. Ezekhez a sajtokhoz is lehet, sőt kell is bort fogyasztani, a magyar borok között bőven találni hozzájuk megfelelőt, íme!
 
Forrázott és gyúrt sajtok (pl. Hajdú)
 
Ez a forrázással és a massza összegyúrással készített sajttípus leginkább a jól ismert rántott sajt alapjául szolgál, habár önmagában is fogyasztható. 
 
Mit igyunk hozzá: könnyed, friss, üde, nem túl magas alkoholtartalmú, hordós érlelést nem kapott reduktív fehérborok: furmint, olaszrizling, rajnai rizling, szürkebarát; könnyű rozék
Füstölt sajtok (pl. Karaván)
 
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
Füstölt sajt
 
Ez a sajtcsalád Magyarországon igen kedvelt és elterjedt, egyes információk szerint a világon itthon készítik és fogyasztják a legtöbb féle füstölt sajtot.
 
Mit igyunk hozzájuk: hárslevelű; barrique fehér borok: chardonnay; késői szüretelésű fehérborok
 
Félkemény sajtok (pl. Trappista, Óvári)
 
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
Félkemény sajt
 
Ezeket a sajtokat préseléssel állítják elő, érlelést legtöbbször nem kapnak. A Trappista a magyar sajtfogyasztás 80%-át teszi ki. 
 
Mit igyunk hozzájuk: kis/közepes testű fehér borok: királyleányka, kéknyelű, olaszrizling, rajnai rizling, szürkebarát

Ízesített félkemény sajtok (pl. Köményes sajt)
 
Az Óvári sajt továbbfejlesztett, ízesített változata.

Mit igyunk hozzá: bársonyos, nem túl tanningazdag vörösborok: merlot, portugieser, kadarka
 
Ementáli típusú kemény sajtok (pl. Pannónia)
 
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
Ementáli típusú sajt

A Pannónia sajt rendkívül selymes állagú, a svájci ementáli magyar megfelelője, mint a „hazai nagylukú”-ként ismert.  
 
Mit igyunk hozzá: krémes textúrájú, hordós érlelést kapott testes fehérborok: zöldvertelini, juhfark, chardonnay, furmint
 
Fehérpenészes sajtok (pl. Tihany Camembert)
 
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
Camembert
 
A magyar piacon leginkább ismert és kedvelt fehérpenészes lágysajtot a nemespenész-gombatenyészettel való beoltással állítják elő, majd néhány hétig érlelik. Kapható natúr és különböző ízesített változatban. 
 
Mit igyunk hozzá: savban gazdag, tanninban szegény vörösborok: zweigelt, kadarka, kékfrankos, pinot noir, portugieser, vagy siller ezekből a fajtákból; brut pezsgők
 
Rúzsos sajtok (pl. Lajta, Pálpusztai)
 
A mosott kérgű, sokáig érlelt sajtok felületét különböző készítményekkel kenegetik, mosogatják, így kapják meg okkeres, pirosas, rúzsos külsejüket.
 
Mit igyunk hozzá: tanningazdag, telt vörösborok: cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, bikavér; vagy nagytestű fehérek: érett, fahordós érlelésű furmint vagy hárslevelű 
 
Kékpenészes sajtok (pl. Márvány)
 
Ezeket a borokat szeretik a magyar sajtok
Kékpenészes sajt
 
A Márvány sajt a világ ismert kékpenészes sajtjainak mintájára készül tehéntejből, belsejét kék nemespenésszel oltják be, ez adja meg markáns aromáját.
 
Mit igyunk hozzá: brut nature pezsgő; természetesen édes fehérborok: aszú, szamorodni
Winelovers borok az olvasás mellé