A bortudósok megtartották 8. nemzetközi konferenciájukat - 2. rész

Dr Harsányi Dávid
2014. július 08., 09:25


Az Academy of Wine Business Research konferenciát 2014. június 27-30. között rendezték meg az Németországban. Előző, az eseménnyel foglalkozó cikkünkben bemutattuk a helyszínt és a rendezvényt, második írásunkban a változatos témájú előadások anyagából szemezgetünk.
 
Előadások
Jómagam 22 előadást hallgattam végig a két nap alatt, amiből már szemezgetni is kihívás. Így inkább csak néhány olyan érdekességet emelnék ki, amelyek beindíthatják a borászok, illetve a gazdasági szakemberek gondolatait. Hazánkból egyébként Szabó Zoltán a Budavári Borfesztiválról, én pedig a magyar és német fogyasztók összehasonlításáról tartottam prezentációt. (A cikkeket általában fel szokták tölteni a szervezet honlapjára, így valószínűleg most is elérhetők lesznek angolul – egyelőre csak a kivonatok olvashatók a programban. Ugyanakkor azért érdemes figyelembe venni, hogy ezek tudományos igénnyel készültek, így az átlagembert a bőséges irodalmazás, vagy akár a módszertan ismertetése bizonnyal nem fogja szórakoztatni.) Nagy erénye ugyanakkor a konferenciának, amire már korábban is utaltam, hogy bár tudományos igénnyel készülő tanulmányokról van szó, minden esetben gyakorlati megállapításokat, javaslatokat tesznek a szerzők.
A konferencia a német borpiac átfogó ismertetésével kezdődött, majd két „leg” pincészet sikertényezőiről hallhattunk egy-egy előadást (ld. keretes írásainkat). Emellett bemutatkozott a HAWESCO cég, amely a német prémium borpiac meghatározó szereplője 20-25%-os részesedésével, valamint online területen elért 60%-ával. Hazai szakemberek számára bizonyára elképesztőek azok a számok, amelyek a céghez kötődnek: 70 millió palackot értékesítenek évente, 300 üzlettel rendelkeznek Németországban, 1,5 millió rendszeres vásárlójuk van, 1,8 millió szerepel az adatbázisukban.
 
Nézzünk akkor néhány megállapítást az előadásokból:
Borfogyasztás
  • a világ bortermelésének 9%-a rozé, a 65% Európára koncentrálódik, ahol Franciaország a legnagyobb termelő
  • a rozé borokhoz a következő jelzőket szokták társítani: nem szofisztikált, szezonális (különösen Franciaországban), nőies (Franciaországban nem!), regionális (vagyis onnan szeretik inni az emberek, ahol laknak) – és Új-Zélandon különleges borfajtának számít
  • Új-Zéland borainak megismertetésére évente 50 kiállításon és kóstolón vesznek részt világszerte
  • a borfogyasztás fő okai: társadalmi összetartozás („a bort jó megosztani másokkal”), kifinomult ízlés („a bor önmagában is érdekes”), tradíció („erős asszociáció a családdal”), kényeztetés („megérdemlem”)
  • a borturista és a borfesztiválra látogató közönség általában más összetételű, máshogy is viselkedik (amerikai kutatás szerint)
  • egy nemzetközi felmérés szerint az óvilág és újvilág pincészeteinek tradicionális és modern megközelítése nem állja meg a helyét, és olyan hozzáállással lehet találkozni, mint például az „új tradicionalisták”, vagy a „tradicionális újítók”
Értékesítés
  • az Egyesült Államokban több mint 10.000 bormárka van
  • a vásárló általában megijed a borkínálattól az üzletben; érdemes a kezdő és a haladó fogyasztókat megkülönböztetni
  • a borüzletek kínálatával sokszor elégedettek a vásárlók, a nagyobb választék nem feltétlenül vezet nagyobb elégedettséghez
  • a következőket teheti a kereskedő, hogy elkerülje a fogyasztók túltelítődését a kínálattal: barátságos környezetet és képzett személyzetet állít össze, borkóstolókat szervez, jól alakítja ki a kategóriákat az üzletben
  • az országok vagy borfajták szerinti kategorizálás általában nem releváns egy ismerkedő fogyasztói körrel rendelkező üzlet számára
  • a fiatal fogyasztók váltogatják inkább a márkákat, a nem, iskolázottság és jövedelem nem meghatározó tényezők (USA)
  • főként az újvilági avantgarde borászatok számára fontos boraik szakértői értékelése
Kommunikáció
  • a legfontosabb kommunikációs forma a szóbeszéd
  • a hírlevelek és a közösségi média a tengerentúli országokban az átlagosnál fontosabb, Németországban és Ausztriában kevésbé
  • a jövő kommunikációjának tartják a videó és fotó megosztást
  • minél tipikusabb a palack design, annál kedveltebb; még ha nem is ízlik a bor annyira, jobbnak érezzük, ha tipikus a címkéje
  • a palackon lévő fotó miatt azt gondolják a fogyasztók, hogy a bor jobb minőséget képvisel, és kóstolás után jobbnak tartják az ízét is
  • amennyiben arc jelenik meg egy terméken, azt jobban kedvelik az emberek, különösen azok, akik kevésbé társaságiak
  • első sorban a fogyasztási szituáció határozza meg, hogy mennyire tekintünk megfelelőnek a csavarzárat, vagy a parafadugót
 
A német borpiac – néhány érdekes adat
A konferencián a helyszín miatt sok szó esett Németország borpiacáról. Jó volt látni, ahogyan az előadók igyekeznek teljes, ugyanakkor megfelelően pozitív képet is festeni a teremben ülő szakemberek számára. Németország...
  • bortermelő, de sokkal inkább borfogyasztó ország, hiszen csupán a fogyasztás 40%-a származik belföldről
  • a legnagyobb borimportőr
  • első számú a pezsgőfogyasztásban (4 liter / fő / év)
  • a 4. helyen áll a borfogyasztásban (21 liter / fő / év)
  • a németek több vörösbort isznak, mint fehéret (a fogyasztás kb. 50%-a vörös!)
  • a sörfogyasztás többszöröse a bornak (105 liter / fő / év), de borra többet költenek
  • az asztali borok irányába változik a kereslet és az export is
  • a világ (rajnai) rizling ültetvényeinek 60%-a található itt
 
Kloster Eberbach és Schloss Vollrads – A legek borászatai
A Kloster Eberbach borászat állami kézben van, 240 hektáron gazdálkodnak, amivel persze az országban a nagyobbak közé tartoznak, de nem elsők. Jelentős történelmi gyökereik ellenére elkötelezettek a folyamatos fejlődés iránt, így például a kolostor mellett különleges, földbe süllyesztett modern feldolgozót és pincét hoztak létre pár éve (amely a helyszínen ugyancsak impozáns látványt nyújtott). Az ültetvények 80%-a meredek hegyoldalban helyezkedik el, így nagy kihívást jelent a művelés.
A bortudósok megtartották 8. nemzetközi konferenciájukat - 2. rész
A Kloster Eberbach borászat (forrás)
Néhány leg:
  • a világ legrégebbi borászatának tartják
  • a kolostort 1136-ban alapították, ez a legöregebb gótikus épület Németországban
  • évente 300.000 látogatót, 2.500 csoportot fogadnak
A Schloss Vollrads borászatához 81 hektár tartozik. 100%-ban rizlinget termesztenek, és ehhez illesztik az étterem kínálatát is. A lovagteremben rendezett gálavacsorán megízlelhettük a séf tehetségét, hogy csupán rizlingekre is lehet kiváló borvacsorát komponálni. A kastély egyedi, autentikus hangulatot áraszt, a borrégió kiadványaiban általában az erről készült fotó szerepel. Néhány leg:
  • a világ egyik legöregebb borászata, a boreladásról már 1211-ből származik dokumentum
  • a kastély fogadótermének aranylevél mintás bőrtapétája igazi kuriózum
  • a világ „legdemokratikusabb” borászata, hiszen minden évjáratban az lesz Edition nevű boruk, amelyet a teljes személyzet a legjobbnak szavaz