Még ebben az évszázadban átrajzolódik a világ bortérképe?

Úgy tűnik, hogy a szőlő- és borkultúra minden eddiginél nagyobb kihívások előtt áll. A legnagyobb probléma az, hogy ezek a kihívások már globális méretűek, amelyek kihatásával egyelőre még tisztában sem vagyunk.

A mai – talán végnapjait élő – szőlő- és borkultúra alapjait a Római Birodalom teremtette meg. A híres európai borvidékekre ebben az időben került szőlő. A középkor embere erre az alapra épített és fejlesztette tovább borkultúráját. A szőlőterületek növelése, a borfogyasztás fejlődése folyamatos volt. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a borkultúra fejlődését nem akadályozták háborúk, természeti katasztrófák. Ezekre a válságokra az ember mindig megtalálta a megoldást. A legutolsó ilyen nagy csapást a szőlőgyökértetű pusztítása jelentette a 1800-as évek közepén, amikor Európa szőlőskertjei tömegesen pusztultak ki. Az egész kontinenst megrázó katasztrófa után azonban ismét talpra tudott állni a bortermelés, hála az amerikai kontinensről származó, a gyökértetűnek ellenálló szőlőalanyoknak, amelyre a nemes európai vesszőt oltották. Ma a világ borkultúrája újra határkőhöz érkezett.

Klímaváltozás

Ez a szó nem véletlenül kerül egyre gyakrabban mindennapi beszélgetéseink témái közé. Az időjárás hatásait mindannyian érezzük saját bőrünkön, ahogy a szőlő is. Ausztráliában egy 5 éves ütemezésű környezetvédelmi program kutatja miként csökkenthetők a klímaváltozás szőlészeteket érintő hatásai. A programra 9 millió dollárt szánnak. A szőlő ugyan jól tűri a szárazságot, az azonban biztosnak látszik, hogy Ausztráliában szükséges lesz kiegészítő öntözésre. Az elmúlt 15 évből többet is a 25 legmelegebb év között tartanak számon a meteorológusok a mérések történetében.

Tudományos intézetek Olaszországban azt prognosztizálják a XXI. század végére, hogy mintegy 2 Celsius fok átlagos hőmérsékletemelkedés várható. A következmény az lehet, hogy a Chianti és a Brunello di Montalcino borokban az alkoholtartalom emelkedik, és ez lényegesen megváltoztatja a borok karakterét. A Chianti eddig ismert és kedvelt karakterének megmentésére a szőlőt magasabb területekre kellene telepíteni. Toszkánában erre csekély lehetőség adódik, ezért a borvidéknek északabbra kellene költöznie.

Egy másik nemzetközi, a témával foglalkozó szimpóziumon az előadó új térképet rajzolt fel a hallgatóság el, ahol legjobb pezsgők Champagne helyett Dél-Angliában készülnek, egy jó Rajnai rizlinget pedig Svédország egy új borvidékéről lehet majd beszerezni, vagy Burgundia lesz majd a Syrah új hazája, Dél-Franciaország helyett. Francia kutatók szerint az átlaghőmérséklet egy foknyi emelkedése a mediterrán klíma 200 kilométeres északabbra tolódását eredményezi.

Láng István akadémikus a klímaváltozás, a szélsőséges időjárás mezőgazdasági hatásait elemezve rámutatott: az ezzel járó veszteségek a felére csökkenthetők megfelelő talajműveléssel, a mindenkori csapadékhozam megőrzésével és alkalmazkodóbb fajták kinemesítésével. „Fel kell készíteni a társadalom egészét, így az agráriumot is a század első felének várhatóan szárazabb, szélsőségesebb időjárásaira, támogatva az erre gyorsabban reagálni képes technológiai-technikai rendszer kidolgozását, működtetését is.”

Ha valaki ma szőlőt szeretne telepíteni, annak nem a múlt adatai között kell kutatnia, hanem a jövőkutatók és a klímaváltozással foglalkozó szakemberek írásait kell lapozgatnia.

Társadalmi kihívások

A globalizáció egyrészről világméretűvé szélesítette az európai borkultúrát, másrészt a szőlőterületek növekedésével veszített annak hagyományos értékeiből. A földhöz, névhez, vagy személyhez kötődő bor egyre inkább ipari termékké válik. A borászat is megismerte a mérethatékonyság, gépesítés és automatizáltság fogalmát, amelyek segítségével a bor egyre inkább elválik a termőhelytől és az emberi alkotás egyediségétől. Egyre több a borászati multinacionális vállalkozás és ennek eredményeként a technobor, amely ugyan technológiailag hibátlan, a szőlőfajtára jellemző aromákkal rendelkezik, de elvesztette minden gyökerét, mellyel egy adott kultúrához lehetne kötni.

Az európai ágazati szakmai képviselőknek még sikerült visszaverniük azt az EU Bizottság által javasolt jogszabályi módosítást, amely lehetővé tenné, hogy nem az Európai Unió területén termett szőlő vagy must felhasználásával is lehessen bort készíteni a közösség területén és azt EU-s bornak nevezni. A javaslat elvetésével európai bor csak európai szőlőből készülhet továbbra is.

A szőlő és bor társadalmi elfogadottságától is erőteljesen függ, hogy a jövőben milyen bor kerül az asztalunkra. Franciaországban, a gyorsvasút nyomvonalának tervezésekor kiderült, hogy egy családi szőlőbirtok 40 hektáros területén kell keresztülvinni a vaspályát. A több évszázadra visszatekintő borászcsalád és a környéken élő többi szőlősgazda tiltakozása olyan erős volt, hogy a vasúttársaság engedett, és a nyomvonalat a birtok alatt - alagúton keresztül - vezette át. Egy helyi vagy éppen társadalmi összefogás vajon meddig lesz képes megőrizni a történelmi borvidékeket, a szőlő meddig marad az emberi kultúra szükséges és védendő része?

A kereskedelem is egyre inkább átalakul, előrevetítve a borászati vállalkozások jövőjét is. A kereskedelem koncentráltsága eredményesen formálja saját érdekeinek megfelelően a fogyasztói szokásokat. A borfogyasztó egyre ritkábban találkozik a bor készítőjével, egyre kevesebbet ismer a termőhelyek, szőlőfajták, borkészítési eljárások közötti különbségekből. A borválasztáskor már csak egy a döntő: milyen benyomást kelt a bor csomagolása.

A szőlőterületek csökkenéséhez az értékes, beépítési telkek iránt növekvő igény is hozzájárul. Ha valaki Budapest történetét fellapozza érdekes borászati vonatkozásokat is fog találni benne. Biztosan felkeltsokak figyelmét felkelti a híres sashegyi vörösborok, vagy a tabáni borkultúra eltűnése. A Gellérthegyet pedig házak helyett szőlőskertek borították - és a budafoki pincék körül nem villákat, hanem szőlőültetvényeket lehetett találni.

Ez a folyamat ma sem állt meg. A Balaton környékén elterülő borvidékek szőlőskertjeit egyre inkább a nyaralók váltják fel az egyre szigorúbb törvényi előírások ellenére, de sok értékes szekszárdi és pécsi dűlőről tűnt el a szőlő a beépítési igények következtében.

Úgy tűnik, hogy az emberi életszínvonal növelése ma már egyre nagyobb áldozatok vállalásával lehetséges csak. A minden áron való növekedés azonban már olyan jelentős áldozatvállalást jelent, amely éppen az életszínvonal növelhetőségét kérdőjelezi meg. Eközben elveszítjük értékeinket, hagyományainkat és egyre távolabb kerülünk attól a földtől, amelyből vétettünk. A szőlő mindig is erős kapcsot jelentett az ember számára a természet és az emberi civilizáció között, amelyet az ember most ámokfutásával el akar szakítani. Ma még mindenki reménykedik abban, hogy talán még nem késő, de ehhez arra van szükség, hogy az ember ne szakítson mindazokkal a hagyományokkal, amelyek évezredek óta emberré, nem pedig biorobotokká teszik.