Juhfark – egy újjászülető magyar fehérbor

Nyulasi Gábriel
2011. április 26., 21:53


Hol vannak már a borzongással fogyasztott juhfarkok, a „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk” érzetű kóstolók? Régebben csak a legelszántabbak, valamint a borsznobok fogyasztották ezt a hungaricumot, vad, embert próbáló savai miatt. Manapság sorra jönnek elő a szebbnél szebb juhfarkok a Somlóról, a Balaton-felvidékről és az ország több tájáról.
Juhfark – egy újjászülető magyar fehérbor
 
Emlék
A Juhfarkról Laposa József szavai jutnak eszembe, abból az időből, amikor még abban a szerencsében lehetett részem - néhány tucat kiválasztottal egyetemben - hogy részt vehettem a néhai Magyar Borok Háza borkóstolóin. A juhfarkkal kapcsolatosan a Mester egy általa tartott borbemutatón a következő gondolatot osztotta meg velünk: „A juhfark egy olyan kapocs, amely összeköti az ősi magyar borkultúrát a maival.”
A szőlő tulajdonságai
A szőlő levelei világosak, vékonyak, nyúlt vállöblűek. A szőlőfürt tömött és hengeres alakú, a hengeres alakzat a fürt végén visszapenderedik – akár a juh farka. Ezáltal kapta a szőlőfajta a juhfark elnevezést, és valahol ez a fajta „rákfenéje” is, mivel a kunkorodásnál a nedves környezetben könnyedén beindul a rothadás. A bogyók fehéres-zöld színűek, olykor sárgásak, és általában hamvasak. Bőtermőnek mondják, késői érésű fajta, október első felében szüretelhető, és mint említettük rothadásra hajlamos.

Hazája a bazaltsziklák tövében
Minerális generális – A férfiasan fanyar
Jó évjáratokban szépen gyűjti a savakat, karakteres, megfelelő érleléssel száraz borokat ad. Illata egyedi, szinte egy illatkaleidoszkóp. Előfordulhatnak benne csonthéjas gyümölcsök, kókusz, kesudió, mandula, dió, mogyoró, különböző érlelési illatok. Az érlelést meghálálja, jót tesz neki a hordózás, a reduktív, könnyed stílusú juhfarkkal nemigen találkozni. A legszebb tételeket a Somló adja igazi kézműves vonulatokban, hagyományos megoldásokkal. Manapság a fajtából igazi férfias bor készül, bár egyes rossznyelvek szerint - a juhfark-ellenes táborból - borát kiegészítik egyéb fajtákkal, hogy „felhasználóbaráttá” tegyék. Ha Somló, akkor mineralitás, egy igazi bazaltékkő, illatban, ízben jelentkező kiemelkedő ásványossága lehengerlő. Némi animalitást is felvehet illatban, például bőrös jegyeket - utalva a névadó állatra.
Eredeti hungaricum?
 
Noha mindenki igazi magyar fajtának tartja a juhfarkot, létezik a kétkedőknek egy bizonyos csoportja, akik osztrák, pontosabban stájer eredetűnek vélik. Valószínűleg a morfológiai bélyegei alapján Kaszpi-tenger melléki fajta. Annyi azonban bizonyos, hogy Magyarországon már a középkorban is népszerű fajta volt, és szinte az egész országban termelték. Manapság pedig szintén egyre divatosabb, leginkább a Nagy-Somlói borvidék reprezentánsa, de az Észak-Dunántúl idősebb ültetvényeiben is megtalálható.
A fickósan fehér – a legenda
A Somlón már szabadulnának a mendemondától, ám a borfogyasztó szemében a juhfark a nászéjszakák bora. Erőteljesen tartja magát az a hit, hogy a juhfark az a bor, amelyet a XVIII. században a Habsburg uralkodóház férfitagjai fogyasztottak férfiasságuk karbantartására. Nem utolsósorban a fiú porontyok nemzését is e borhoz kötötték: ha a frigyre lépés éjjelén jó somlóit fogyasztottak, akkor nagyobb eséllyel pályáztak hímnemű utódra. Ebben a Habsburgok után már több európai uralkodóház is hitt, hogy milyen sikerrel jártak, arról nem szól a fáma. A juhfark kizárólagosságát megkérdőjelezi a történetben az a tény, hogy a somlói bor régebben olyan házasítás volt, amelyben a sok-sok szőlőfajtát együtt szüretelték. Régi feljegyzésekből tudjuk, hogy akadt olyan birtok, ahol 40 különböző szőlőfajtából állt össze a híres somlói. Mára a sokszínűségnek a filoxéra és a kommunizmus „áldásos” tevékenysége véget vetett, Hamvas Béla is még „cuveé”-ben kortyolgatta kedvenc somlóiját.
Gasztronómiája
Ha egy karakteres, kifejlett, jól érlelt juhfarkunk van, akkor az ételpárosítások sora végtelen. Markáns savaival, komplexitásával méltó társa lehet nehezebb ételeknek. Fehér húsokkal és magyaros étkekkel is könnyedén megbirkózik, és ha jól dübörögnek benne a bazaltsziklák - tehát minerális - akkor tengeri herkentyűkkel is érdemes kipróbálni.
A juhfark igazi otthona a Somló – ez vitathatatlan. Magyarországon kezdi a fajta újra elfoglalni méltó helyét. Hamvas után szabadon, a „Világbéke bora” a somlói, melynek része a juhfark, a világ nedűi között is méltán képviselheti hazánkat.
Winelovers borok az olvasás mellé