Akik palackba zárták a balatoni nyarat

Dámosy Dóra
2016. július 07., 20:47


Balatoni Kerülőutunk során tettük pár kanyart a Balaton déli partján is. Balatonlellén a Bujdosó Pincészetet sem hagytuk ki, ahol az alapító Feri papa fia, a második generáció legidősebb tagja, Bujdosó Ferenc fogadott bennünket.
Akik palackba zárták a balatoni nyarat
Bujdosó Ferenc
Bujdosó Ferenc mesélt a szüleiről, a testvéreiről, a következő generációról, arról, hogy ki mit csinál, mit tanult, mit sportolt és hogy hogyan kötött ki végül szinte mindenki a családból a boroknál és a vitorlázásnál.
 
A Bujdosó Pincészet igazi családi vállalkozás, a Bujdosó család pedig ízig-vérig balatoni család. A 75 éves Feri papa, aki ma már többszörös nagypapa, a szőlőért felel elsősorban, felesége, Klári mama a birtok gazdasági igazgatását végzi. A napi munkában már elsősorban a következő nemzedék tevékenykedik, gyerekeik, Feri és felesége Bea és Zsigu is a birtok munkáival foglalkoznak. Orsi eddig szintén a pincészetnél dolgozott, nemrégiben helyezkedett el más területen. Feri és Bea kertészeti egyetemet végeztek, ők irányítják a borászati folyamatokat, Zsiga pedig a vendéglátásért, igazgatási feladatokért felel. Valószínű, hogy az unokák közül is többen visszajönnek majd a birtokra, Barbi, Feri legnagyobb lánya épp most költözik haza, Lellére több éves budapesti és külföldi tanulmányok és munka után. A többi unoka még fiatalabb, tanulnak és sportolnak, a fiúknál vízilabda, triatlon, kézilabda, versenyvitorlázás van a porondon, az egyik lányunoka lovas militaryzik.
Vitorlázni persze minden gyerek tud, a család több tagjának nagy szenvedélye a sport. Feri papa a hetvenes évektől hajózott, a fiúk a nyolcvanas évektől versenyeztek is, aztán 2008-ban kezdték újra. Jelenleg a Pannónia 70-es cirkálóval versenyeznek, amely Csopakról, Jásdi Istvántól került Balatonboglárra, évről-évre indulnak a Kékszalagon is. A vitorlázás, a hajózás ihlette a címkék és a borok névválasztásának többségét is, aki találkozott már Bujdosó borokkal jól ismeri a jellegzetes hajós címkéket.
 
Akik palackba zárták a balatoni nyarat
Az egész család a vitorlázás szerelmese (Fotó: Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Facebook)
 
A család több mint 80 hektár szőlőt művel a somogyi dombság legszebb dűlőin, Viszipusztától a holládi Barihegyig, ami nem kis feladat. Feri papa még mindig keresi a környék eladó szőlőit, bővítené a birtokot, a fiúk szerint ez a több mint 80 hektár szőlő nagyszerű lehetőséget kínál a különböző termőterületek és szőlőfajták adottságainak megmutatására és kellő feladatot ad a család minden tagja számára. 
 
Az elkészült borok nagyjából negyede folyóborként kerül eladásra, szintén egynegyede kerül normál 0,75-ös palackba és közel fele másfél literes palackban, ház boraként kerül értékesítésre. 
 
A pincészet borainak közel kétharmada fehér, egyharmada készül vörös szőlőből. Az elmúlt években egyre inkább kitapasztalták, hogy melyik fajta hol, milyen körülmények között érzi jól magát. A vörös fajták közül a merlot szereti nagyon ezt a vidéket, jól érzi itt magát, sokszor igazán szép formáját mutatja. A 2000-es évek elején telepített cabernet sauvignon mellett mostanra hat hektár cabernet franc is termőre fordult – mutatja be a korábbi telepítéseket Feri. Fehér fajták közül a világfajták mellett olaszrizlinggel, szürkebaráttal, királyleánykával és traminivel dolgoznak. 
 
Akik palackba zárták a balatoni nyarat
BalatonBor Bujdosó módra
 
A pincészet palackozásra szánt portfóliója jól felépített módon kötődik a vitorlás hagyományokhoz, onnan merít ihletet, összetéveszthetetlenül „balatoni”.
 
Az alapborok itt a Matróz borok, mint a Torony, a Csomó, a Mentőöv, vagy az Iránytű. Az alap cuvée-k a Cirkáló és a Katamarán, a Cirkáló olasz- és rajnai rizling, a Katamarán cabernet franc és cabernet sauvignon házasítása. 
 
2006 óta készülnek a pincészetnél klasszikus birtok cuvée-k, a fehér Nemere és a vörös Siroccó. Mindkét házasítás csak kiemelkedő évjáratokban készül, a fehér cuvée chardonnay alappal, sauvignon blanc, szürkebarát és királyleányka házasításával 2009-ben, 2012-ben és 2013-ban született. A vörös cuvée cabernet franc alapú házasítás merlot-val és cabernet sauvignonnal, a Siroccó eddig 2009-ben és 2013-ban készült el. 
 
Akik palackba zárták a balatoni nyarat
Fotó: Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Facebook
 
A szortiment csúcsát pedig a dűlőszelektált tételek képezik. A Matacs dűlőből szürkebarát, a Kokasról merlot és a Farkastanya dűlőből cabernet franc kerül kiemelkedő években a palackokba. A pincészet évek óta készít gyöngyöző bort is, a többiek nagy része ebben utánuk jön, hiszen ők már a nagy buborék bumm előtt is jelen voltak ezekkel a termékeikkel.
 
Bujdosó Feri 2013 óta a Balatonboglári Hegyközség elnöki tisztjét is betölti, ebben a szerepben is válaszol arra a kérdésre, hogy milyennek látja a Balatoni borászatok helyzetét: 
 
„Az északi és a déli part borászai együttműködnek a Balatoni Kör keretében, mi is készítettünk idén Balatonbort, olaszrizlinget. A Balaton partnak szüksége van erre az összefogásra, és ez nagyon hasznos, előremutató. Ugyanakkor a déli part kicsit lemaradásba került, pedig valamikor pezsgő együttműködés jellemezte az itteni gazdákat. Újra meg kell találnunk a saját hangunkat. Az együtt gondolkodás, a közös kóstolások most újra megindultak, nagyjából 20 borász gondolkodik együtt a Dél-Balaton helyzetéről, általában a borászatról, vendéglátásról, a gasztronómiáról.”
 
Akik palackba zárták a balatoni nyarat
Fotó: Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Facebook
 
A déli part borászai egyetértenek abban, hogy a régió nagyon könnyen tud összhangot teremteni a nyári hangulat, a vízpart, a pezsgés és a pezsgő, valamint a gyöngyöző, habzó borok között, az első magyar gyöngyöző bor a hatvanas években egyénként is a BB-nél készült chasselas-ból. Ezért a Dél-Balaton a pezsgés, a habzó és gyöngyöző borok iránti egyre növekvő érdeklődést is szeretné fókuszba állítani, ezzel is nagyobb ismertséget és elismerést szerezni a borvidéknek. Fontos lenne, hogy a Balaton ne csak nyáron tudjon élményt nyújtani az ide érkezőknek, hanem az év többi időszakában is, ehhez ez a kezdeményezés is hozzájárulhat. 
 
A borászatban és a pincénél nehéz nem észrevenni azt az elhivatottságot, amellyel a Bujdosó család dolgozik és gondolkodik nap, mint nap. Az igényes, alapos munka szőlőben és a pincében meghozza az eredményét, a kellemes borélmény nem marad el a Balaton déli partján, akár a vízparton a kikötőben, akár a Lellén a birtokközpontban, akár Szemesen a Pincénél kóstolunk. Valóban ilyen lehet a balatoni nyár palackba zárva.
Winelovers borok az olvasás mellé