James Bond, az évjárat lexikon


2012. október 24., 17:04
Címkék:


Bollinger - Őfelsége titkos ügynöke bevetésein számolatlanul használja el a luxusautókat és töri össze a Bond lányok szívét, van azonban néhány olyan szokása, amelyhez mindig hű marad. Éppúgy, mint a királynőhöz. Az egyik, hogy nagy champagne rajongó, mint a britek általában.
James Bond, az évjárat lexikon
 
Nagy-Britannia az az ország, amely közel 35 millió palackkal 2011-ben is megingathatatlanul Champagne export listájának élén állt (CIVC adat). A Bollinger márkát például már csak azért is favorizálják a britek, mert 1884 óta a királyi udvar hivatalos beszállítója, és a Viktória királynőtől kapott Royal Warrant címet azóta sem vesztették el. Károly herceg és Lady Diana is egy évjáratos, 1973-as Bollinger R.D. tétellel látta vendégül az esküvőre meghívottakat. És ha azt gondolnánk, ennél nagyobb reklám nincs is a márka számára, tévedünk.
 
A Bollinger lett az a márka, amely mellett a nemrég 50. évfordulóját ünneplő James Bond hűséget esküdött. Mára a ház elnöke, Jérôme Philipon büszkén ünnepli, hogy ez a legrégebbi együttműködés egy márka és egy film között, csaknem 40 éves a közös múltjuk.
Először 1973-ban tűnt fel a vásznon egy üveg Bollinger, az Élni és halni hagyni (Live and Let Die) egyik jelentében. De a filmet inspiráló Ian Fleming regényekben már 1956-ban olvashattunk róla, amikor Tiffany Case, a Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever) Bond lánya küld egy üveggel a 007-es kabinjába. Ráadásul ez a szerencsés termék elhelyezés a legenda szerint nem is került fájdalmas összegekbe a Bollinger-nak, állítólag elég volt néhány karton Special Cuvée-vel szállítaniuk a mozi premierekre.
A történet szerint ugyanis a film egyik producere, Albert R. Broccoli és a ház akkori vezetője, Christian Bizot között barátság szövődött és ezzel a további együttműködést erős alapokra helyezték. Albert R. Broccolit azonban nem csak a személyes szimpátia terelte a döntés felé. Maga is borkedvelő volt, kedvenc pezsgőjének pedig a Bollinger-t tartotta és éppen ezért úgy látta, Bond kifogástalan ízlésének is kizárólag a legjobb felel meg.
A filmekben ugyanezen okból többször nem „csak” a Bollinger évjáratos pezsgője, a Grande Année kapott helyet, hanem az R.D., vagyis a közelmúltban degorzsált (récemment dégorgé) champagne, amit előtte hosszan, körülbelül 8 évig érleltek a pincében, és amelyet csak a legkiemelkedőbb évjáratokból készítenek el. Adott üvegen mindig szerepel a degorzsálás dátuma, így a fanatikusok nem csak az egyes évjáratok összehasonlításával, de azzal is kísérletezhetnek, hogy a kiválasztott R.D. melyik évben seprőtelenítve hozza a legjobb formáját.
James Bond, az évjárat lexikon
A Grande Année a Bond filmek állandó szereplője
Nos igen, ez Bond-nak sem mindegy, hiszen igazi „connoisseur”, ahogy Achille Aubergine, a francia nyomozó is megállapítja róla a Halálvágtában (A View to a Kill). A jelenetben a 007-esnek vakon sem esik nehezére felismernie a ’75-ös évjáratot, hiszen már korábban, a Moonraker-ben is bizonyította, hogy rendszeres fogyasztója a márka évjáratos tételeinek. „Bollinger? Ha 69-es, maga számított rám.” – mondja a filmben vendéglátójának. Később pedig további legendás évjáratokkal hódítja a Bond lányokat, az 1988-as Grande Année-t például az Aston Martinjának minibárjából kínálja az Aranyszemben (Goldeneye), az 1990-es champagne-t pedig Electra Kinggel (Sophie Marceau) kóstolja meg A világ nem elégben (The World is Not Enogh).
Bond azonban nem volt mindig ennyire elkötelezett a márka felé, sőt, a champagne felé sem. Ian Fleming maga is nagy ínyenc hírében állt, és amikor saját szokását kölcsönözte főhősének, ügyelt a változatosságra. A regényekben több mint 300 alkalommal rendel valamit, és bár a könyvekben leginkább a whiskey híve volt, a filmvásznon már a vodka-martini koktél került előtérbe – persze csak a champagne után. A statisztikák szerint ugyanis a 22 filmben összesen 35 jelenetben szerepel pezsgő, legtöbbször Bollinger. A kezdeteknél azonban a 007-es még egy platformon volt Marilyn Monroe-val – akkoriban mindketten az ’53-as Dom Pérignonnal bizonyították jó ízlésüket. És bár az évjáratok változtak, a Sean Connery által megformált titkosügynök a legismertebb presztízs cuvée mellett maradt, ezt a szokását még Roger Moor Bondja is örökölte tőle.
James Bond, az évjárat lexikon
Sir Sean Connery és Honor Blackman a Goldfingerben egy palack Dom Pérignon '53-assal
A Bollinger és Dom Pérignon mellett még egy háznak, a Taittinger-nak jutott epizódszerep a James Bond filmek történetében. Ez volt ugyanis Ian Fleming, a szerző kedvenc champagne-a és már legelső regényében, a Casino Royale-ban is egy 1943-as Comtes de Champagne Blanc de Blacs-t rendel a luxus életstílusban elmerülő ügynöke. A Taittinger azonban csak egyetlen filmváltozatban került reflektorfénybe, az Oroszországból szeretettel (From Russia with Love) című filmben. A jelenet azonban annál emlékezetesebbre sikerült. Bond ugyanis nem csak azt az átlag feletti képességét csillogtatta meg, hogy remekül ismeri az évjáratokat, de – inkább MacGyver módra – képes volt a champagne-t a folyóban hűteni és egy a lábujjai közé akasztott madzag segítségével kipecázni (lásd a videót)!
De mi Bond aktuális választása? Az 1997-es R.D., amit a Skyfall makaói kaszinóban forgatott jelenetében fogyaszt el – árulta el Barbara Broccoli, a film producere a Wall Street Journal riporterének. A Bollinger azonban a rajongókra is gondolt és a premier előtt elkészítette a „002 for 007” különkiadását. A 2002-es Grande Année-t egy különleges, Walther PKK fegyver hangtompítóját idéző csomagolásba rejtették, amely csak Bond titkos kódjával törhető fel. Bond fegyvere már korábban is megihlette a Bollinger-t, amikor egy, a töltény formáját öltő speciális hűtőbe helyezték a gyűjtőknek kiválasztott ’99-es magnum üvegeket. A szintén tetszetős új Bond relikviát 125-150 Font áron vásárolhatják meg a rajongók, amíg a 30 000 darabos készlet tart, például a londoni Harrodsban. Az 50. évforduló alkalmából összeállított, 12 Bollinger R.D. tételt tartalmazó vitrin ezzel szemben legalább annyira elérhetetlen, mint maga a 007-es a Bond lányok számára. Összesen 12 db készült belőle és 007. sorszámozott darabját a Christie’s aukcióján 12 500 Fontért adták tovább, szerencsére jótékonysági szervezeteket, többet között az UNICEF-et támogatva a bevétellel.
James Bond évjárat kalauz:
Dr. No: Dom Pérignon '55 (Bond megjegyzi, hogy az '53-as évjáratot szereti)
From Russia With Love: Taittinger Comtes de Champagne Blanc de Blancs
Goldfinger: Dom Pérignon '53
Thunderball: Dom Pérignon '55
You Only Live Twice: Dom Pérignon '59
On Her Majesty's Secret Service: Dom Pérignon '57
Live and Let Die: Bollinger ...
Man with the Golden Gun: Dom Pérignon '64 (Bond megjegyzi, hogy a '62-eset szereti)
The Spy Who Loved Me: Dom Pérignon '52
Moonraker: Bollinger RD '69
Octopussy: Bollinger RD
A View to a Kill: Bollinger RD ’75
The Living Daylights: Bollinger ...
License to Kill: Bollinger RD ’79
Goldeneye: Bollinger Grande Année ’88
Tomorrow Never Dies: Bollinger Grande Année ’89
The World Is Not Enough: Bollinger Grande Année ’90
Die Another Day: Bollinger '61 és La Grande Année 1995
Casino Royale: Bollinger Grande Année ’90
Quantum of Solace: Bollinger …
Skyfall: Bollinger RD ’97
Winelovers borok az olvasás mellé