Somló neve ősi magyar név. A szőlőművelés előtt - beborítva a hegyet - somfa burjánzott, így már messziről a vidékre tekintve látható volt, hogy a hegy „somlik”. Ma már csak „somlott”, hazánk legkisebb borvidékén közel 3000 termelő dolgozik azon, hogy a somot felváltó somlói, vagy régiesebben somlai szőlő levét minél többen élvezhessük.

A hazai borvidékek elaprózódásának lehet ugyan változatosságot hozó előnye, de az érdekképviseletnek s az egységes arculatnak egyben a rovására mehet.

 

A kóstolón vetített Somló hegyi tájképekre néha ugyan felkaptam a fejem, ám bevallom jobban lefoglaltak a poharakban csillanó nektárok. A mintegy 13 tételt tartalmazó borsort maguk a borászok mutatták be. Az est „főszereplője”, a Tornai pincészet képviseletében maga Tornai Tamás volt, de az ő 4 tételük mellett természetesen más somlói borászok is bemutatkoztak.

Személyesen képviselte még nedűit Adrónyi László, a Csordás-Fodor pincészet főborásza, és Dénes Tibor a Ság-hegyi Dénes Hegybirtoktól. Az említetteken kívül szerepeltek még Fehérvári Károly, Fekete Béla és Innhauser István boritalai is, tehát egy elég széles somlai palettát kóstolhattunk végig.

A kóstolókon a nyitó bor mindig egy kicsit problémás. Mivel mindig a könnyebb műfajú boroktól haladunk a nehezebbek felé, az első tétel élvezetét kicsit elnyomja a további tételekre való türelmetlen várakozás. Ennek fényében kellemes meglepetés volt a Tornai pincészet Solymász borcsaládjába tartozó 2007-es Szürkebarát. Nem titkoltan a fiataloknak szánják ezt a nedűt, csomagolásában is a színes ifjúságot idézi, ár/érték aránya reális. Ez a bor szűz szüretből készült, első alkalommal került palackba a tőkék termése. Szüretelés szempontjából viszonylag korai fajta, és a 2007-es túlságosan meleg időjárás miatt tartottak attól, hogy kényszerérés indul be. Végül segített a szerencse, s talán a somlaiak  "totemállatként" tisztelt sólyommadarai is sikeresen kergették szét a falánk seregélyeket az ültetvények fölül, így egy könnyű, jóivású bor került a palackba. A jellegzetes „somló” illat sem marad el, és a bizsergető szénsav még üdébbé teszi az ízhatást.

Meggyőző a Csordás-Fodor Pincészet Olaszrizling 2007-es tétele, mely hosszú, jellegzetes, mandulás ízjegyét egyesíti a somlai mineralitással, rászolgált a tavalyi Országos Újbor verseny aranyérmére. Gyönyörű ásványosságán nem is érződött, hogy csupán 3 nappal a kóstoló előtt palackozták. A hegy meleg déli lejtőjén fekszik ez a közel 30 éves rizling ültetvény. Korábban kivágásra ítélték, de örömünkre, és természetesen a borászok örömére meghagyták - ezt most meg is hálálta a növény.

Érdekes volt a furmint sor után belevágni a juhfarkakba. Talán szerencsésebb lett volna más sorrend, ennek ellenére nagyon szép volt a folyamatosan emelkedő juhfark paletta. Egyre jobb és jobb borokat kóstoltunk - és beszéltük meg tapasztalatainkat az asztaltársaságban - mikor a következő „merényletet” követték el ellenem.

Még alig töltötték ki poharaikba a Tornai Pincészet Grófi Juhfark 2006-os tételét, amikor szólítottak, hogy magam mutassam be a közönségnek a bort, mondjak róla néhány elemző mondatot. Utolsóként szerepelt a juhfark sorban ez a tétel, illett a végére, valóban megkoronázta azt. Vaníliába mártott elegáns „grófi” illata „somlóisan” minerális ízjegyekkel párosul, nem tolakodó - ám izmos - savaival mégis egy markáns kemény magyar úri fiú. Kóstolásához alkalmasabb lett volna egy nagyobb pohár, hogy illatát jobban kiélvezhessük. Markánsságát 14-es alkoholtartalma is fokozza, hiába a 2006-os év „aranyévjárat” volt. Hozzáadva a barrique-olt ászokhordós érlelést diszkrét jelenlétével - mely nem uralkodik el az összhatáson - vérbeli „somlói bikás” borital e juhfark. Nemes egyensúlyú, igazi „Nászéjszakák borát” ittunk!

Ehhez a vitához szólt hozzá évszázadok messzeségéből Nagy Szőlősi Plébánus Tisztelendő Gombás János úr, mikor a könyvtárban rábukkantam jegyzéseire, egy igazi bortörténeti kuriózumra, Lichtneckert András könyvében. Több mint 200 évvel ezelőtt, 1805-ben írta e sorokat:
”…Hires és nevezetes nem tsak a Magyar Hazánkban, hanem kűlső Tartományokban is a’ Nagy Somlyó Hegye, az ő kellemetes, jó illatú, hasznos, egésséges borairól: Mindazonáltal az én itéletem szerént, nem elegendőképpen esmeretes, nem tsak a’ kűlső Tartományokban, de még Magyar Hazánkban, sőt merem mondani, a körülötte lévő vidékben is…”

Sajnos ez a bejegyzés szinte a mai helyzet pontos leírása. Bárcsak elmondhatnánk, hogy az ódon írásmód ódon tartalmat takar, de sok tennivaló van a borok országos és országon kívüli megismertetésében is. Elsősorban a bormarketing feladata, hogy változtasson a helyzeten, ám minden igyekezet hiábavaló, ha nincsenek jelen - szerencsére egyre bővülő tábort alkotó - borszerető hazafiak, akiknek célja, hogy emeljék a magyar borkultúrát.