Végy egy busznyi lelkes ifjút, testben és/vagy lélekben fiatalt. Vidd el őket egy szőlőhegyre - legyen ott szép vidék – gyalogoltasd meg a társaságot, majd gondoskodj az étkeztetésükről is. Ha már elmerültek a csodálatos pannon táj harmóniájában, s a hasukban is van egy kis „bélés”, mozgasd meg újra bortúra társaidat még egy pici járkálással, majd ily módon előkészítve mutasd be őket a borásznak. Legyen mindehhez finom bor, hozzáértő magyarázat, becsületes, jóravaló borosgazda, aki szívét, lelkét, életét helyezi a nedűibe.
Sikerült megvalósítani régóta dédelgetett álmomat, hogy a bor, a borfogyasztó, és a borász „aranyháromszögét” egyesítsem. Ahogy azt a
rólam szóló cikkben is fejtegettem, sok-sok felfedezésre váró bor és borvidék van hazánkban.
Első bortúránk mindenki számára érdekes tanulságokkal zárult. Nehéz volt így elsőre megfelelni, összetartani a közel ötvenfős társaságot, és a többség számára üdvözítő döntéseket hozni. Ötven ember ötven egyéniség, szinte lehetetlen – a legnagyobb igyekezet és lelkesedés ellenére is - olyan túrát szervezni, hogy mindenki tetszését elnyerje. Sajnos az idő nagy úr, „parancsára” a badacsonyi tanösvény bejárását kénytelenek voltunk megkurtítani, de köszönhetően vendéglátóink, a Borbarátok Étterem, illetve a Laposa Pincészet rugalmasságának és vendégszeretetének, sikerült a további programokat az időbeli csúszások ellenére is megvalósítani.
Társaságunk változatos volt, főleg a fiatal korosztály képviselte magát, de érdeklődés szempontjából széles volt a paletta: lelkes borrajongó és borkultúrával még csak most ismerkedő egyaránt szép számmal akadt.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette munkánkat, elsősorban a VDSZ-nek és ifjúsági mátrix szervezetének, akik támogattak bennünket a buszozás megoldásában.
Nem csalódtam a Laposa Pincészet szívélyes vendéglátásában és boraiban sem, hiszen a bortúra helyszínének ötlete már a
Bálint-napi borkóstolón megfogalmazódott bennem, nem véletlenül. A 2006-os „aranyév” tételeiből összeállított kóstoló ismét hozta a maga színvonalát. Nálam a befutó újra a férfiasan karakteres
Somlai Olaszrizling 2006. lett, mineralitása most még jobban harmonizált az újfahordós érleléssel. Kimondottan jól esett legördíteni a bográcsgulyás után - melyet az étteremből cipeltem a bendőmben.
A hölgyek körében nagy sikert aratott a Róza 2006-os borocska, mely félszáraz jellegével valóban nem éppen férfiembernek való - így volt ez Budán is a borkóstolón.
A táj csodálatos arcát mutatta, minden kis zugban ott zsongott a pompás hersegő tavasz (már-már némi nyarat idéző beütéssel). A széles bazaltút kanyargása meghökkentően szép helyre vezetett bennünket, a pince fekvése káprázatos, magával ragadó, ahogy azt a fotógaléria is tanúsítja. Bár egy nap alatt nem lehet megváltani a világot, de a nyílt lelkek egy jó ízelítőt kaphattak bor, táj és ember ősi harmóniájából, melynek jelenléte a Laposa birtokon szinte tapintható.
A hazafelé tartó buszozás alatt - hogy kellemesebben teljen az idő - egy játékos borsorsolást tartottam, melyre a „belépő” egy 3 kérdésből álló teszt kitöltése volt. A „Mi a véleménye a magyar borkultúráról?” kérdésre beérkezett válaszok közül megosztok egy vidám versikét az olvasókkal, melyet bortúra társunk faragott: „Borkultúránk nagyon jó, gyors és fürge gőzhajó, a világra néző nyílt ajtó, kedvderítő és altató.”
Aki részt vett Az ihatóbb Magyarországért mozgalom első túráján, garantáltan közelebb került egy kicsit a badacsonyi, s egyben a magyar borkultúrához is. De az a bortúra társunk mindenképpen, aki most már álmából felkeltve is tudja, hogy a Balaton-felvidéki hungarikum neve nem juhar, hanem juhfark!
Laposa József és fia, Bence személyében a magyar borkultúrát felemelő, emberileg és szakmailag - a szó legnemesebb értelmében - igazi borászokat ismertünk meg.
Remélem, boraikról még sok jót fogunk hallani, a Bazaltborok minőségükkel már így is komoly hírnevet vívtak ki hazánkban. Számomra a legnagyobb elismerést az jelenti, hogy badacsonyi túrázóim izgalommal, érdeklődéssel és nyitottsággal várják következő borkirándulásunkat.