Ezt mind én ittam az Óévben? - A somlai és a rajnai

Néha összegyűlik pár üres borospalack a konyhaszekrényben, hogy aztán a garázsban lévő több tucatnyi mellé kerülve várják, amíg eldől: visszaváltják avagy a szelektív lesz a haláluk. A válogatásnál jó visszaemlékezni rá: mit is ittunk az óévben.

Amíg az ember nem válik teljesen szakbarbárrá - és ez borról lévén szó, szinte megbocsáthatatlan lenne - nem vezet minden egyes felbontott palackról jegyzetet. Az örömszerző borivás, amelyről Hamvas Béla írásai juthatnak eszünkbe - nem tűri a szigorú elemzéseket, inkább hajlik a költészet vagy a filozófia felé. Hát, most ennek jegyében tekintek végig azon a romhalmazon (a sorsukra várakozó üres palackokra gondolok), melyet tavaly magam mögött hagytam.

Tornai 2006-os olaszrizlingje. Somlóról 2008-ban leginkább ez a bor maradt meg bennem, s bár sorolhatnék magam is híresebb pincéket, említhetném közhelyesen a juhfarkot is a bazalthegyről - ez a bor, sőt már (még) üres palackja is itt előttem ezen a téli estén: már látványával is felidéz bennem mindent, ami számomra Somló.

Az olaszrizling igen kedvelt fajta a hegyen, jól képes hordozni a hajdani vulkán ásványainak titkait. Azt mondják az ásvány közvetlenül a növényit követő létforma. Valami, ami szinte él. Hát ha ezt a - ahogy Hamvas mondaná - somlai bort kecskesajttal kóstoljuk: valóban életre kel. Mindkettő. A bor, s a sajt is. 11 maligámos, nem mondható tüzes bornak, noha a somlóiról szólva ezt gyakran említik, gyanítom, inkább csak a hagyomány miatt.

Jómagam nem kedvelem az alkoholgazdag borokat, mert a szeszt nem szeretem kiérezni a borból. Bár cukor, test és savak jól elrejthetik, becsomagolhatják a szesz. A Tornai bornál nem ez a helyzet, könnyű kis nyári borról van szó. További előnye, hogy ára 1000 Ft alatt van, tehát még viszonylag olcsó is. A karcsú zöld palack maga pedig igazi esztétikai élményt nyújt: a Somló-hegy rajzolódik ki cimkéi között, felette, az üveg nyakán pedig a pincészet "totemállta": a sólyom üvegbe fagyott képe díszeleg.

Mi legyen a következő, említésre méltó? Egy rajnai rizling. Amivel kezdeni is kellett volna, de hát istenem: magyarok volnánk, nézzük már meg előbb: mink van nekünk.

Tehát másodikként egy Rizlingről van szó - mert ha rizling akkor az rajnai - 2005-ből, a Vaterlandból, ezen belül a Rheingauból, ahol Joachim Flick és társai a '90-es évek elején megalapították az un. Charta szövetséget. Ez az egyik első minőségbiztosítási egyesülése volt a német borászoknak. Flick a később létrejött VDP-nek, azaz a német bortermelők szövetségének is tagja lett, de ma már fia Reiner Flick kezdi átvenni tőle a stafétát.

Ez a sok száraz tény nem azért érdekes, mert a bor szintén száraz, inkább azért, mert a minőség- és eredetszabályozás a magyar borkultúra fejlődésében is elengedhetetlen kilométerkő lesz, s amely jórészt még előttünk áll.

Emlékszem a bort jándékba kaptam Kristian kollégámtól, akinek - mint minden borszerető németnek - mindennapi itala a rizling. Ez a rajnai mérföldkő lett számomra, tulajdonképpen azt a platoni ideát testesíti meg bennem kóstolása óta: milyennek is kell lennie a rizlingnek. No, mondjuk úgy a pontosság kedvéért: egy száraz rizlingnek. Emlékszem, gyorsan elfogyott, és nekem még a benzolosság sem hiányzott belőle. Szóval gyorsan kiürült a palack, noha erősen spóroltam vele: csak naponta egyszer, egy kóstolónyit "vettem magamhoz" a nedűből. Ám nem volt nap, hogy ne kívántam volna meg - még azután is, hogy rég csak a robusztus és súlyos sötét palack maradt belőle. Hosszú hónapokig fel tudtam idézni magamban ízvilágát, ebből nyerhettem némi vigaszt, ám szívfájdító is volt ez a hiány, mint mikor szeretőjétől van távol az ember.

Az év bora volt számomra, legalábbis azok között a borok között, melyekről most szó van. Azok között, melyekkel nem csupán egy kóstolón találkozik az ember, hiszen az inkább hasonlítható egy gyors légyotthoz. Ellenben azokhoz a borokhoz, melyeket otthonunkban, egy egész palackot birtokolva, napról-napra fogyasztunk el, másfajta viszonyunk alakul ki. Hiszen együtt élünk vele, legalábbis addig, míg le nem cseréljük egy másikra. Ez a változás pedig lehet jó vagy rossz, de mindenképp valami újat hoz az életünkbe, s erre a változásra való vágy életünk végéig munkál bennünk.