Nincs új a nap alatt!

Az idei Újbor- és Sajt Fesztiválon többször jutott eszembe a klasszikus Oliver Stone sportfilm magyar címe: Minden héten háború! Az előző héten ugyanis a Borjour Gálán kellett megküzdenem a borokért, most pedig a Vajdahunyad várban.

Természetesen ez is a szervezés problémái és az emberek figyelmetlengsége miatt volt. Hiszen a rendezvény kisebbik termében sikerült összezsúfolni az ismertebb neveket: Polgár, Dúzsi, Tüske és a szigetcsépi Gál pincészet asztalkáját. A nagyobbik teremben pedig a kevésbé ismeretek voltak, így a látogatók itt csak lézengtek.

Amíg a Borjouron a borsznob, „trendi” arcokkal kellett megküzdeni, itt a kistermet elfoglalták a borlovagok, a hegyközségi tisztviselők és a barátaikból álló 60-75 év közötti korosztály. Megdöbbentő módon ők sem engedtek senkit az asztalokhoz, akárcsak a trendi borsznobok a Borjouron. Ami még megdöbbentőbb volt, hogy a kóstoltatók sem figyelnek az egyszerű fogyasztóra.

Még Várkonyi Andrást,
a Barátok közt népszerű
Vili bácsiját sem vették észre.

Ajánlom a pincészetek figyelmébe, hogy ezek az emberek lehet, hogy segítik a munkát és fontos velük jóban lenni, de a borokat nem ők veszik meg, hanem a hétköznapi fogyasztók. Elhallgatva ezeknek a borpotentátoknak a beszélgetéseit, őszintén remélem, hogy nem az ő véleményük alapján fogják a magyar borokat elkészíteni. Tovább nehezítette a helyzetet egy csokorra való borkirálynő abroncsos szoknyája.

Az szintén érthetetlen, hogy a sajtot és a bort miért nem lehetet külön terembe tenni, hiszen mindenki tudja, hogy tömény sajtillatban nem lehet értelmesen bort kóstolni.

Szerencsémre nem nagyon fértem be a kisterembe, ezért a nagyobb teremben jót beszélgethettem három kevésbé ismert pince vezetőjével: Aklan pince (Lesencetomaj), Ipacs Zsolt (Budaörs), Deé pince Pannonhalmi borvidék (Györújbarát).

Ipacs Zsolt vásárolt szőlőből készíti borait. Most egy mádi furmintot, egy szekszárdi pinot noir rosét és egy villányi cabernet franc-t mutatott be. Mindhárom tétel reggel még a hordóban végezte a dolgát. A furmint szépen hozta a fajtajelleget, a pinot noir igazi gyümölcsbomba lesz, a cabernet francból is lehet valami izgalmas. Ő is, mint a másik két pincészet rossznak értékelte az évet mind minőségben, mind mennyiségben.

A Deé pincészet egy olaszrizlinget és egy irsai olivért hozott el a versenyre. Az újborokat és hordómintákat ugyanis pontozták is. (Azt a borászok sem tudták, hogy utóbbiakon mit minősítettek.) A pincészetnél éppen fejlesztések zajlanak. 2 hektárt telepítenek be, illetve a meglévő területi mennyiséget próbálják egy helyre centralizálni, és zajlanak újratelepítések is. Az irsai már késznek tűnt, illatában a kevésbé parfümös vonalhoz tartozik szerencsére, izében a jól megszokott szőlőt kaptuk, frissen és üdén. Egy évnél sokkal többet sem a borász, sem én nem jósolok neki. Az olaszrizling még nagyon fiatal volt, de így is jó érzés volt kóstolni.

Az Aklan pincétől egy pinot gris-t, egy shiraz rosét és egy ide cabernet franc-t hoztak magukkal. Mindhárom szép tétel volt, de sajnos még a sav dominált bennük.

Sajnos nem mehetek el a Polgár Pince borai mellett szó nélkül. Régóta az a véleményem, hogy boraik igazi mélyrepülésben vannak. Ez a véleményem most sem változott meg. Kaptam egy kortyot a Nemes Fehér-ből, amit a munkatárs úgy harangozott be, hogy az eleje nagyon savas, a vége pedig keserű, mert belekerült egy kis bakator is. Teljesen igaza volt, semmi többet nem lehet mondani róla! Viszont ha nekik sem tetszik, akkor miért kell lepalackozni és szegény fogyasztóra rásózni? A portugieserükről pedig egy Szepsy Istvánról mesélt anekdota jutott eszembe. Egyszer megkérte valaki Istvánt, hogy mondjon véleményt a boráról. A mester megkóstolta, majd azt mondta:

- Igen! Jó, jó... jó hideg.

Mindettől eltekintve egy kellemes hangulatú rendezvény volt, egy ötvenéves érettségi találkozó utóérzetével. Reméljük jövőre több pince jön, több izgalmas tétellel.