Szerencsére nyitott és befogadó a társaság, ezért a második alkalommal, már mindenki ismerősként köszönti a másikat. Könnyű az ismerkedés, hiszen a bor közel hoz mindenkit egymáshoz (és a borból jövő bátorság még a gátlásosakat is beindítja). Tény és való, hogy tíz óra felé a 90% kissé furcsán mosolyog, de ezt nagyon lehet szeretni.

Az este egyenletében ám van egy ismeretlen – hiszen semmi sem tökéletes – a borok. A rendezők próbálnak nagy reményű, kevésbé ismert borászatokat is bemutatni, ami igen helyes, ám néha ez azt is jelenti, hogy nehezen szerethető bor kerül poharakba. Ezzel csak a borászokat szeretném megfeddni, a programfelelőst viszont bátorítani, hogy ne adja fel a keresést. Ez a probléma sajnos ezen az estén is felmerült, de erről majd később.

Kezdjük a résztvevők bemutatásával: DiBonis (Szabadka), Maczkó Róbert (Villány), Barta Pince (Tokaj-Mád), Benedek Péter (Mátra), Ludányi (Mátra). Laposa (Badacsony), Bezerics (Zalai borvidék), Tűzkő (Bátapáti).

 

Nagy mennyiségben jelennek meg a 2010-es évjárat borai, és sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon lesújtó a kép. Az év csillaga ezen az estén sem ragyogott fényesen. Így a 2010-es tételekből egyet sem fogok megemlíteni, mert a savakon túl másra nem leltem. Ez alól lehet, hogy kivétel a Laposa Pince borai, de a 2010-es Illatos után már nem volt kedvem az évjáratból többet kóstolni. Hat reménytelen próbálkozás után akartam egy kis boldogságot is.

Nem akarok bűnbakot keresni, mert az évjáratot nem lehetett megmenteni, és azt is megértem, hogy amit lehet el kell adni, mert minden forintra szüksége van a magyar szőlész és borász társadalomnak. Azt viszont nehezen értem meg, hogy valaki többet akar belemagyarázni a 2010-es borokba, mint ami benne van és ez már bocsánat, de a fogyasztó megkárosítása és a borászról is kiállít egy bizonyítványt. Akinek nem inge persze ne vegye magára, de akinek inge az igenis bújjon bele!

Na de voltak szép borok is inkább említsük meg ezeket.

A fehérek közül kezdjük Benedek Péter Hárslevelűjével (2009). Péter Gyöngyöstarján környékén található 15 hektáron gazdálkodik és emellett egy visszautasíthatatlan ajánlatot (őt idézem) elvállalva a megújuló Buttler Pince egyik borásza is. Elmondása szerint bírja a kihívást és nagyon élvezi, hogy mindkét helyen az „építkezést” végezheti. A borról nem sokat mond el zárkózott illata, inkább mesél a borvidékről a só, és a technológiáról az élesztős, seprő illat és egy kis hordó is jön belőle. Idővel fel-fel tűnik egy kis hárslevelű is. Belekortyolva érezni, hogy komoly bor, nagy jövővel. Semmi kedves hárslevelűt ne keressen benne senki, annál inkább a fajtával egyesülő termőhelyet. Sok ásvány, nagy savak, és egy kicsi méz, hársas illat, kis körte. Azt gondolom, hogy izgalmas bor lesz 2-3 év múlva. A folytatás egy igen meglepő bor a Bezerics Borház Salla (2007) házasítása. A borászatról már hallottam, de még nem kóstoltam, mert előítélettel lekötött agyammal nem gondoltam, hogy egy ilyen ódivatú címke mögött ilyen komoly bor rejtőzhet. Bevallom tévedtem. A Salla Furmint, Hárslevelű és Pátria fajtákból készült. A Pátria Bakonyi Károly egyik utolsó munkája olaszrizling és piros tramini keresztezésből. Gondolom a fajtához kötődést az is teszi, hogy a szőlőt Cserszegtomajon alkották, ahol a pince szőlőinek is egy része található. Elsőre hatalmas furmint illattal nyit a bor, majd amint ez elmúlik megjelenik a hárs is. A Pátria nem tudom mit csinál a borral, de mintha az illatába egy kis fűszert, bujaságot tenne. Ízében tömény alma, körte, déli gyümölcsök és némi édes érzet. Nagyon összetett, kívánok még íz, szerencsére sokáig kitart a szájban. Az ízt szerencsére kíséri sav is bőven, ami miatt nem lesz túl tömény az egész. A test és az alkohol is helyén van. A kérdés egyedül az, hogy meddig lesz ilyen komoly formában? Bizonytalan vagyok.

A Barta család Öreg Király dűlőből való furmintja és furmintválogatása közül ezen az estén a válogatás volt jobb formában. Mindkettő a 2009-es évjárat bora. Már az illata is magáért beszél. Rengeteg körte, alma és őrjítően illatos birsalmalekvár. Mivel többször volt szerencsém kóstolni ezt a bort merem mondani, hogy a kezdeti erős fahordós jegyek szépen kezdenek belesimulni a borba és kezd feltámadni a gyümölcs. A belsejében is minden teljesen rendben van, kiválóan fogyasztható bor, de érezni, hogy a jövő még előtte áll. Rengeteg körte van benne, egy kicsi fával és az elmaradhatatlan mádi ásványokkal. Reméljük, hogy még sok ilyen szép bort kapunk a Barta családtól és Homonna Attilától.

Sosem hagyom ki a lehetőséget, hogy Kéknyelűt igyak. Véleményem szerint a feledés közeli állapotba került magyar szőlőfajták közül talán az egyetlen, amellyel érdemes mélyebben foglalkozni. A Laposa család is ezt teszi és lassan megvan az eredménye, mert egyre szebb tételek kerülnek palackba. Ez a véleményem a 2009-esről is. Illatában keveredik a terroir, a fű, és az őszibarack, amely igen határozott illatelegyet alkot. Nagy testű bor, a fajtára és Badacsonyra jellemző üde savakkal, és egy kicsit bátor alkohollal. Ízében az illatjegyek köszönnek vissza és némi melegségérzet. A Kéknyelűhöz képest kimondottan jóívású.

Ezen az estén – kivételesen, de csak azért mert fehérbor párti vagyok – a vörösborok estek jobban. Az este vöröse a Tűzkő Birtok 2006-os Domb bordeaux-i merlot-franc házasítása volt. A Tűzkő Birtok magyar viszonylatok között nagynak számít a 150 hektárjával, ahol kb. fele-fele arányban van fehér és kék szőlő. A birtok a Toszkán szupersztár Antinori család érdekeltségébe tartozik. Talán ezért jobbak vörösben?

A Domb cuvée érettbe hajló szilva, eper, málna tobzódás. Jó sok csokoládé. A vörösbornál a legérdekesebb kérdés, hogy milyen benne a tannin. A finomat élvezzük, a szúróstól meg kiszárad a szánk és elmegy a kedvünk. Ez itt szóban sem jön, mert hogy ez a tannin tanítanivalóan szép, beépült, bársonyos. A bor komoly testtel rendelkezik, ám mégsem nehézkes, inkább frissítő. A hordós érlelés is szépen beleolvadt a borba. Hosszú az íze a bornak, elsősorban szilva, kis piros bogyós gyümölcs és a földes néven futó gomba, avar ízek. Szép bor, komoly élmény volt.

Akkor kapunk teljesebb képet, hogy egy pincészettől több bort, több évjáratból van mód megkóstolni. Ezen az estén Maczkó Róbert sorát tudtam igazi élvezettel végiginni. A Maczkó Pincészet teljesen ismeretlen terep volt számomra. Ezért meglepetés volt két igazán klassz villányi vöröset kóstolni. Az egyik volt a nagyhordóban érlelt 2007-es Zweigelt. Már az is meglepett, hogy önállóan van palackozva, hiszen ez nálunk nem divat. De Róbert hisz a fajtában, szereti és a kóstolás alapján abszolút megérte. Beleszagolva igazi, hamisítatlan villányi illatot kaptam, ami mellé becsatlakozik a zweigelt málnás fanyarsága. Érlelt borra jellemző lekvárosság is van már benne. Ami ízében nagyon izgalmas, hogy ebben is megmaradt egy meggyes-cseresznyés vonulat, némi fanyarsággal és a fajta savaival, amitől egy könnyed-nagy bor lett. Jó volt inni.

Ritkán iszom magyar cabernet sauvignont, mert a közepes és alsó árkategóriában rengeteg az éretlen, vagy túl hordós, gigatestű fajta. Változatlanul állítom, hogy nagyon meg kell gondolni, hogy hol telepítik ezt a fajtát hazánkban és mikor készül belőle fajtabor. Maczkó Róbert 2007-es érdemes arra, hogy fajtaborként élje életét és mi pedig megigyuk, mert a gyakori cabernet gondokból semmi sincs benne. Érett sauvignon, fajtajelleges cassis, kicsi málna, igazi illatbomba. Belsejében minden nagy, ám a tannin szép, a testet és az alkoholt enyhíti a kellemes sav. Ízében jóval kevesebb a gyümölcs, kicsit rövidebb, mint illata alapján várjuk. A gyümölcs helyett viszont kapunk egy jó adag gombát, avart, erdőt és van, aki (én is!) ezt szereti.

Zárás a köszönetét a szervezőknek, a Mannának a jó buliért, a borászoknak, hogy eljöttek és öntötték nekünk a finom borokat és még az oktondi kérdésekre is válaszoltak. Tercsi, Fercsi, Kata, Klára és valahány név a naptárba, a következőig viszontlátásra pajtások!