Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges

Németh Richárd szövegésfotó
2011. augusztus 30., 17:19


Hazánk szőlőművelését az 1800-as évek végén a filoxéra, a peronoszpóra és egyéb csapás javarészben tönkretette. Ekkor terjedt el a gyümölcsborkészítés. Mi annak jártunk utána, hogy hol tart ma a műfaj: mennyiben képesek a gyümölcsborok felvenni a versenyt a „szőlőborokkal” és, hogy tulajdonképpen mi a célközönsége. Vendéglátónk ezúttal a Dionysos Borház volt.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
 
Ez szőlő, az gyümölcs
Először is, nem árt korrekt distinkcióval élni. Tudom, hogy a következő két mondat evidencia, de úgy érzem, minden elkülönítő metódus természete megköveteli az elkülönítendők rendes bemutatását. A szőlőbor (nemigen használjuk ezt a fogalmat, de a könnyebb különbségtétel és megértés érdekében most fogadjuk el) a szőlőszemekből kipréselt must alkoholos erjedése során jön létre. Az éves csapadékmennyiség határozza meg a szőlőtermés (és így a bor) mennyiségét, a napsütéses órák száma pedig a cukorfokot, és így tovább… (A cikk a hirdetés után folytatódik!)
 
A gyümölcsbor hasonló eljárással készül, de ebben az esetben cukrot (szacharózt) adnak a gyümölcsléhez, amely alkohollá erjed (azt most hagyjuk, hogy néha a musthoz is adnak répacukrot...). Az úgynevezett "hideg eljárással” készített (a hideg eljárás során az erjedés folyamán vagy már a kész borhoz adják a természetes illat-, vagy fűszeraromákat - a szerk.) gyümölcsborok készítésekor a gyümölcs íze és zamata kis mértékben csökken, ugyanakkor a vitamin tartalma, egyes esetekben, a szőlőbor vitamintartalmának többszöröse is lehet, lásd: csipkebogyóbor, ribizlibor.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
"El van mondva", na
A Magyar Bortörvény értelmében a gyümölcsbor, mint termék megnevezésének a felhasznált gyümölcs nevét, a „bor” szót és a cukortartalomnak megfelelően a „száraz”, „félszáraz”, „félédes”, vagy „édes” szavak egyikét kell tartalmaznia. Ha az alap gyümölcsléhez 10%-nál több másik gyümölcslevet adnak hozzá (pl. a kívánt szín elérése miatt), a gyümölcs neve helyett a „vegyes” szót kell feltüntetni.
Szóval, igen. A gyümölcsborok készítését engedélyezi és szabályozza is hazánk. De nem csak nálunk van ez így. Alsó-Szászországban, Németország második legnagyobb tartományában szintén találkozhatunk gyümölcsborkészítőkkel. Sőt, osztrák sógorainknál szintén van néhány pince, amelyek a gyümölcsborokra specializálódtak. Ezúttal e területekről származó italokhoz volt szerencsénk.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Dionysos
Vendéglátónk a Dionysos Borház volt. Ők Budapesten a Dessewffy utcában találhatók, s egy szuterén üzletben jelentős méretű bor-, pálinka- és párlatkészlettel, külön kóstolósarokkal, valamint borismereti oktatással, egy ahhoz alkalmas nagy teremmel és meglehetősen képzett eladókkal várják a betérő borbarátokat. És persze gyümölcsborokkal.
Fura, kóstolhattunk volna náluk könnyű fehérborokat, esetleg rozékat – hiszen nyár van. De a mi kis csapatunk fantáziáját mégis a gyümölcsborok izgatták, lévén ebben a műfajban mondhatni mindnyájan járatlanok voltunk. Engem leginkább az olyan kérdések foglalkoztattak, mint hogy: kiknek készítik ezeket? és egyáltalán képesek e ezek az italok a szőlőből készült társaikkal felvenni a versenyt?
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Katlenburger
Az alsó-szászországi családi vállalkozás, a Katlenburger Pincészet Európa vezető gyümölcsborkészítő pincészete. A már 3. generáció óta létező pincészet a szokásos gyümölcsök mellett (cseresznye, feketeribizli, bodza..stb) egzotikus gyümölcsökből is készít borokat.
Eper habzóbor
Katlenburgerék az 1920-as évek derekán alapították meg vállalkozásukat, s igen rövid idő alatt nagy sikereket könyvelhettek el a mondhatni véletlenszerűen létrejövő almaborukkal. Nem sokkal ezután tudatos fejlesztésbe kezdtek, s így alkották meg 1927-ben – a mai napig nagy népszerűségnek örvendő – eper ízű habzóborukat. Egy, a hivatalos meghatározás szerint, „édes gyümölcsborról” beszélünk (60g/l). 100% eperből készült. Erős lazac színe már-már a sillerére hajaz. Buborékjai aprók, de nem túl intenzívek. Ettől aztán jól kidomborodnak a szörpös, dzsemes aromái, mind illatban és ízben.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Alacsony alkoholtartalma (8,5%), közepes savai, vékony teste, magas aromaintenzitása és kimondottan hosszú lecsengése miatt szinte túlságosan is behízelgő. Ugyanakkor kétségtelen, hogy egy tudatosan megkomponált borról van szó. Ha azt mondom, hogy terhes anyukák nyugodtan ihatják, akkor azt nulla irónia nélkül teszem.
Cseresznyebor
Színre azt mondanám: mint a beaujoulais-é. Szintén édes borról van szó (80g/l). Illatában túlérett cseresznye, és meglepő módon még némi meggy is fellelhető. Az íze főleg a hígítatlan házi cseresznyeszörpéhez hasonlít, de az előző borhoz viszonyítva ezt magasabb savtartalom jellemzi. Összességében a cukor és a sav aránya kiegyensúlyozottnak mondható, ami mellé közepes test és alacsony alkoholtartalom társul (8,5%). Desszertborként simán megállja a helyét.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Feketeribizli-bor
Lépkedünk felfelé a cukorfok létrán; a feketeribizliből készült édes gyümölcsbor esetében már 95g/l-nél járunk. A színe ennek már jóval sötétebb, olyan bordós-lila. Illatában már boraromák fedezhetők fel. Leginkább egy portugieser-é, amely némi erdei gyümölcsösséggel játszik össze. Vakkóstolás során nem biztos, hogy pont feketeribizlit tippelnék az illatára. A bevezetőben már utaltam arra, hogy a feketeribizli-bor vitamintartalma többszöröse a szőlőborénak. Magas C-vitamin-tartalma miatt szinte immunerősítőként is definiálható. A magam részéről azt tudom elképzelni, hogy télen, a Vörösmarty téren forralt bor helyett (vagy pont forraltborként) ezt szürcsölgetem és közben szól a „Jingle bells”.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Bodzabor
Bármily meglepő, ez a bor nem a bodza virágából, hanem annak szénfekete termésének levéből készül. Nagyjából ez a sötétség köszön vissza a pohárból, ami a színét illeti. Leginkább egy bíborkadarka színe jut róla eszembe. Illatában főként ez a gyümölcsbor emlékeztet a bor illatára. Kóstolótársaim közül valaki felveti, hogy talán a Demeter Csabi Turánjában érezni efféle aromaprofilt. Kis szagolgatás után elfogadhatónak tartjuk a felvetést. Ha édes gyümölcsborok között van olyan, hogy „férfias” (bár az efféle jelzőket nem szeretem), akkor ez határozottan annak mondható. Ízében lekváros jegyek, de mintha, egy kevés hordóaroma is fellelhető lenne. Kiérezni némi cserzőanyagot is, amely kellemes fanyarsággal járul hozzá az összképhez. Cukortartalma 90g/l, az alkoholtartalma az előzőeknél valamivel magasabb. 10%. Határozott savgerinc és közepesen erős test jellemzi. Kifejezetten ízlik!
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Fischer
Eperbor
Utolsó borunk az osztrák Fischer Pincészetből származik. A rend kedvéért megemlíteném, hogy ez esetben is egy minőségi édes gyümölcsborról van szó. Kasmírvörös szín. Tudjuk az milyen? Nem? Nem baj. Én is csak onnan tudom, hogy az egyik kozmetikai család most piacra dobott egy ilyen szín-névvel ellátott hajfestéket. És ez most ott vár a fürdőszobánkban arra, hogy a párom rákenje a fejére. Szóval, kasmírvörös. Hiába a nők imádják ezeket a kifejezéseket. A pohárból szinte kirobban az eperdzsem illata, amely ízében is hosszasan kitölti a szájat. Szirupos, de nem mondanám, hogy geil. A savai és az a leheletnyi fanyarság javít az arányokon.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Alkoholtartalma alacsony: 6,4% - tulajdonképpen ezen érezni a legkevésbé, hogy bort, vagyis alkoholos italt iszunk.
Fogyasztás
Hogy mi következik a fentiekből? Nos, először is hadd kezdjem magammal. Kár lenne eltitkolni, hogy voltak bizonyos prekoncepcióim a gyümölcsborokat illetően. De ki az, aki nem követett el hasonló hibát? Annyi szent, véleményt csak tájékozódás után érdemes mondani. Nincs ez másként ez esetben sem; számomra egytől-egyig pozitív csalódást jelentettek a gyümölcsborok. Rendben, némelyikük, mint például az eper ízű habzóbor főként egy kölyökpezsgőre hajaz ízben és karakterben, de érezni bennük valami tudatosságot, valami határozottságot.
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
Ez pedig arra enged következtetni, hogy tőlünk nyugatra igenis jól targetált fogyasztói csoport számára készülnek ezek az italok, és nem hiszem, hogy csak a nőknek. Jóllehet a nők hamarabb buknak az édes ízekre, de bizonyos formában a férfiak is képesek lehetnek megtalálni a számukra ideális gyümölcsborokat. Az is igaz, hogy amikor bort iszunk, legtöbbször a gyümölcsöt keressük bennük, amikor pedig gyümölcsbort, akkor pedig leginkább a bort. Mindenesetre az egyik legfőbb érv, ami mellettük szól, hogy roppant egészségesek, a magas vitamintartalmuknak köszönhetően. A másik, hogy nem is kívánnak versenyre kelni a szőlőborokkal, de nem elégszenek meg csupán a "desszertbor" kategóriával.
Hogy miért? A magam meglátása szerint ezen borok felfoghatók fröccs alapanyagként is, sőt egyenesen koktél alapanyagként. Bár míg a bodzabort sohasem keverném semmivel, addig a cseresznyebort rendre szódával hígítanám. A habzóbort bóléba szánnám, sok-sok naranccsal és ananásszal. A feketeribizli-bort vaníliával, fahéjjal főzném fel, s forralt borként fogyasztanám. Az eperbor fölött még egy kis ideig el kell töprengenem. Egyelőre hajfestések és fürdőszobai szépítkezések mellé ajánlom. 
Istenien gyümölcsös, ördögien egészséges
A kóstolóért köszönet a Dinoysos Borháznak!
Dionysos Borház Kft.
1066 Budapest, Dessewffy u. 22
Tel: +36-20-950-8664
Nyitvatartás: Hétfőtől – Péntekig 10 – 18 E-mail: info@online-bor.hu

Winelovers borok az olvasás mellé