Mit újított a Szent Tamás pince?

Németh Richárd szövegésfotó
2013. szeptember 12., 18:54


Borajánló - Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő pincészete, a mádi Szent Tamás - mely Balassa Istvánt és az ifjabb Szepsy Istvánt tudhatja csatársorában - több újdonsággal is fog jelentkezni az elkövetkezendő időkben. Íme, az első.
Mit újított a Szent Tamás pince?
 
Mit újított a Szent Tamás pince?
 
Mi is lehetne az a bizonyos újítás, ha nem egy bor. Mily meglepő egy pincészettől… Tokaj-Hegyaljáról, azon belül is Mádról beszélünk a Szent Tamás esetében, ahol magától értődően ült fel a vezetés a száraz furmint 2.0-ás vonatára. Az első verzió eléggé fahangsúlyos volt, ugye, csupa pörkölt dióval és mogyoróval, mely szinte alig hagyott érvényesülni valami kis gyümölcsösséget az aromaprofilban. Ez a vonal azonban már a letisztultság irányába ível, köszönhetően az ikonikus kis pincészeteknek, melyek közé azért a Szent Tamást is oda kell sorolni.
Kis Szepsyék sok újítást terveznek, melyek között szerepel például egy exkluzív aszúház és borhotel felhúzása is (in progress…), de ezúttal „csupán” egy új bor kapcsán kell róluk említést tenni, egy édesről, nem pedig egy szárazról, ahogy azt félrevezetően a bevezető sugallta. Ugyanakkor, mivel volt szerencsénk végigkóstolni az egész szortimentet a Szent Tamás standján, így kóstolási jegyzetünkben szót ejtenénk minden, a XXII. Budavári Borfesztiválon kóstolható/kapható tételükről.
 
Kóstolási jegyzet
Szent Tamás – Mád Furmint 2012
Világos citrom megjelenés, zöldes reflexekkel. Illatban egy körtés, almás, florális egyveleget kapunk friss és üde kivitelben. A ’12-es Mád Furmint – előző évjáratával ellentétben – már teljes egészében tartályban erjedt, így ízben is a frissesség hatja át a bor karakterét. Élénk, lendületes savak, közepes test, egyenletes intenzitású korty, moderált alkohol, körtés, citrusos, minerális lecsengés jellemzi. Öröm inni!
Szent Tamás – Percze Furmint 2011
Halvány citrom színű bor, melynek illatában főként őszibarackot, némi ásványosságot és újhordós aromákat érzünk. Mintha most egy kicsit határozottabban jönne belőle a pörkölt mogyoró, mint tavasszal, mikor először volt alkalma kóstolni szerkesztőségünknek, de hát ez van: él és fejlődik és változik. A szerkezete mindenesetre gyönyörű: feszes savgerinc, közepesnél teltebb test, és az egyensúlyt nem megbontó alkoholosság. Lecsengése hosszú, tele sós és köves aromákkal.
Szent Tamás – Szent Tamás Furmint 2011
A pincészettel azonos nevű dűlőből származó bor színe világos citromsárga, illata főleg körtés, fehérhúsú barackos, krétás, és finoman pörkölt magvas. Kóstolva pici csersav teszi izgalmassá a textúráját, savai pedig már nem vágnak, mint kezdetekben; szépen lecsiszolódtak. Teste kifejezetten telt, az alkohol jelenlét kellemes, lecsengése hosszú. Ízét az ásványosság uralja; igazi terroir bor. Szerintünk ez a tétel van most a leginkább egyben a Szent Tomi szortimentjéből. Nem olcsó (tízezer körül van egy palack), de minden forintot megér!
Szent Tamás – Középhegy Hárslevelű 2011
Világossárga megjelenés, édeskés hangulatú illat. Mondjuk, van is benne 8 gramm/liter maradékcukor, de Balassáék szándékosan ilyenre iskolázták ezt a tételt. Illata hársvirágos és ásványos, egy leheletnyi füstösséggel. Kóstolva ebben is mutatkozik némi cser, de savai szélesek és jó erőben vannak; szépen kiegyensúlyozzák ezt a 8 gramm cukrot. Ízprofiljában a sósság mellett kezdődő körtekompótosságot, őszibarackot és talán mangót érezni. Alkoholja kissé tüzel, de ezzel együtt egy izgalmas ital ez, mely talán nem csak a hölgyekre gyakorol kellemes benyomást.
Szent Tamás – Nyúlászó Furmint-Hárslevelű 2011
Ez a tétel is félszáraz (10 gramm/liter maradékcukor), így illata szintén egy cukorkás hangulatot idéz hársvirágokkal, ananásszal és édes piros almával tarkítva. Ízben jön egy csipetnyi akácflash, de vezetőjegye egy kezdődő hársmézesség. Egy gyenge tanninosság itt is mutatkozik, de a szerkezet egésze egyensúlyos, lecsengésében pedig az illatban megismert jegyek mellett jön némi lime-osság, frissességet kölcsönözve a kortynak.
Szent Tamás – Mád Hárslevelű 2012
Ez is teljesen tartályos tétel, és az előző kettőhöz hasonlóan, ebben is van maradékcukor, méghozzá nem is kevés: 17 gramm/liter. Illatban körtés, őszis dominancia, de felüti a fejét egy kis orvosi pemetefű is, ami határozottan jótékonyan és frissítőleg hat erre az egyébként cukorkásnak tetsző hangulatra. Sav-cukor aránya utóbbi felé billen, de konzisztenciája szép sima, olajos, teste közepesen telt, lecsengése pedig a cukrozott ananászt idézi.
Szent Tamás – Édes 2012
Na, ez az új bor. Az Édes.  50%-ban furmintból, 30%-ban muscat lunelből, 20%-ban hárslevelűből készült. 138 gramm/liter maradékcukrot tartalmaz, ami egy ötputtonyos aszú édességével feleltethető meg. Illatképét aszalt sárgabarack, citromolaj és egy kis mézesség alkotja. Savai kimondottan magasak – remekül támogatják a cukrokat. Hosszú, zamatos ízében ananász, sárgabarack és citrom mutatkozik egy finom ásványosság kíséretében. Tessék kipróbálni, egy élmény!
Szent Tamás – 3909 2011
A 3909 Mád irányítószáma, az ezzel azonos nevű tétel pedig a pincészet csúcs édes bora. Citromsárga színe frissességet ígér, s orrban ezt rögtön kapjuk is: ananászt, sárga barackot, akácmézet, akácvirágot találni illatában. Mézes-olajos konzisztencia, telt test, brutál zamatos íz  tele aszalt csonthéjasokkal  és határozott savak ábrázolják karakterét. 5 csillag.
Winelovers borok az olvasás mellé