Szlovákia borai, avagy kalandozások a Felvidéken II.

Ercsey Dániel
2014. április 24., 12:29


Bortúra - Mit tud vajon egy hazai borfogyasztó az északi szomszédunk borairól, túl persze Bott Frigyesen, a kürti borokon, vagy a Garam-mentén? Sejti például bárki is, hogy Pozsonytól északra komoly borélet van kialakulóban a Kis-Kárpátok délkeleti oldalán? Vagy azt, hogy Nyitra megye hajdani főúri kastélyainak szőlőskertjei újra életre keltek? Ezeknek a kérdéseknek igyekeztünk utánajárni egy hetes utazásunkon.
Szlovákia borai, avagy kalandozások a Felvidéken II.
 
Szlovákia borai, avagy kalandozások a Felvidéken II.

Cikkünk első része itt olvasható!

Nitrianska

Elhagyva a Kis-Kárpátokat, Nitra (Nyitra) felé vettük az utunkat. A hegyek lassan dombokká szelídültek, ezen a tájon majd minden falu rejt egy-egy kastélyt, patakot, szőlőhegyet. Maga a város komoly kulturális és egyházi központ, nevét az indoeurópai nid (folyik) és a gót ahwa (víz) szavak összetételéből nyerte. Az itteni várban őrizték és vakították meg Vazult, később, 1113 körül Könyves Kálmán királyunk püspökséget alapított a városban. A Habsburgok várromboló rendeletét Mattyasovszky László nyitrai püspöknek köszönhetően elkerülte. Érdemes akár napokra is megszállni a városban, hiszen bővelkedik látnivalókban. Aki azonban borokra vágyik, annak itt nem elég sétálnia, hiszen a Nyitrai borvidék termelői elszórtan helyezkednek el a közeli és távolabbi falvakban. Az itteni borászatokra jellemző a nagyobb méret, itt található Szlovákia egyetlen sikeresen fennmaradt termelőszövetkezete, valamint az ország zászlós pincészete, a Chateau Topoľ čianky is. Apropó Topoľ čianky, vagyis Kistapolcsány! A Zsitva folyó völgyében fekvő településen található egy csodálatos klasszicista várkastély, melyet utolsó főúri tulajdonosai, vagyis Habsburg József főherceg és családja 1918 októberében hagytak el végleg, később Masarky csehszlovák köztársasági elnök nyaralója lett, napjainkban múzeum és szálloda is működik a falai között.
 
Borászati körkép

Túl a már megemlített látnivalókon, túl a történelmi érdekességeken, mégis mire számíthat a borok iránt érdeklődő látogató? A Malokarpatská borvidéken szervezettnek mondható borturizmusra, vinotékákra, kóstolókra, modern és hagyományos családi borászatokra, ropogós savú zöldveltelínikre és rajnai rizlingekre, szép kékfrankosokra, olaszrizlingekre és portugieserekre. A borászok errefelé talán öntudatosabbak, lévén a cseh és osztrák turisták gyakran teszik tiszteletüket a vidéken. Ezzel együtt a nemzetiségi ellentéteknek nyomát sem láttuk, mi több, találkoztunk a falra kitett, bekeretezett katonai diplomával is, ami még bizony magyar nyelven íródott a borász dédnagyapja számára, és bár ő már egy szót sem értett belőle, ez cseppet sem korlátozta a büszkeségét. Majd hatezer hektáron zöldell erre a szőlő, bár a hegyoldalakban még jól látszik az itthonról is fájóan ismerős kép, vagyis a magasabban fekvő, teraszos dűlők parlagon maradása, elgazosodása. A Nitranska borvidék széttagolt területén több mint tízezer hektár szőlő található, az itteni borokra a harmonikus savszerkezet és a teltebb érzet a jellemző, de a speciális mikroklímák ezt jelentősen felülírhatják. Talán nem véletlen, hogy itt találkoztunk a legszebb szélsőségekkel is, a legtestesebb vörösborral, a legharmonikusabb kései szürettel, a legizgalmasabb pezsgővel. Ezzel együtt a borturizmus itt mintha még a kezdeteknél járna, igaz ebben bőven szerepet játszhat az is, hogy viszonylag nagy távolságra találhatóak egymástól az érdeklődésre számot tartható helyszínek. Mindent együttvéve egy igazi borbarátnak kihagyhatatlan ez az út, északi szomszédunk borainak a megismerése.
Szlovákia borai, avagy kalandozások a Felvidéken II.
 
Itiner borturistáknak

A Nitranska borvidéken meglátogatott borászatok listája:
Vinidi Winery Jól megközelíthető, modern borászat a főút mellett
Zitavske Vinice Talán a legjobb Szlovák borászat, tiszta és elegáns tételek, kései szüretben is
Chateau Topoľ čianky A nagyágyú, nagy palackszám, midenki megtalálja amire vágyik
PD Mojmírovce Szép borok, közeli kastélyszálló, mindez egy túlélő termelőszövetkezetben

Az általunk tesztelt és ajánlott szállások:
Penzion Zoborska, Nitra Normális szállás a belvárost elkerülő út közelében, mégis közel a látnivalókhoz. A földszinten igen jó étteremmel.
Kastíel Mojmirovce, Mojmirovce Hangulatos kastélyszálló, elegáns és kevésbé elegáns szobákkal, nagy parkkal.
Chateau Topoľ čianky, Topoľ čianky Kastélyszálló, étterem, kávézó és múzeum, 3 perc sétára a borászattól. Gyönyörű!

Szlovákia borai, avagy kalandozások a Felvidéken II.

Kóstolási jegyzetek

  • Vinidi Winery, Alibernet 2010

Meggy, szilva, szegfűszeg az illatban. Kóstolva közepes test, mégis telt érzet, szép savak, kicsit még szárító tanninok. Az ízképben piros bogyósok és hordófűszerek. Jól elkészített gasztrobor, de még akár éveket is érdemes várni a kibontásával.

  • Zitavske Vinice, Shiraz 2011

Marcipán, füst, bors és fekete ribizli a gyönyörű és komplex illatban. Kóstolva nagy test, szájbetöltő szerkezet, szép savak és integrált tanninok. Az ízében cseresznye, meggy, bors, marcipán. Tiszta, elegáns, nagy bor, hosszú lecsengéssel.

  • Zitavkse Vinice, Devín 49 2012

Elképesztően szép és összetett illat, benne grillázs, fekete tea, keleti fűszerek, méz, szegfűszeg, aszalt ananász és őszibarack, sütőtök. Kóstolva nagy test, szép és kerek savak, a korty betölti a szájat, a struktúra szinte harapható. Az ízben az illat ismétlődik, kiegészülve némi kakaóval! A lecsengése szinte végtelen. Elképesztően szép és nagy bor!

  • Zitavske Vinice, Rosa 42 2010

Egészen egyedi illatvilág rózsával és ibolyával, áfonyával és szederrel, szegfűszeggel és pici gumival, füsttel és szilvalekvárral. Kóstolva telt érzet, nagy test, közepes savak és egy picit még szárító tanninok. Az ízképben túlérett erdei gyümölcsök, szeder, áfonya, hordófűszerek, karácsonyi süti, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, a rendkívül hosszú lecsengésben kevés csoki is felbukkan.

  • Chateau Topoľ čianky, Nitria 2012 retro collection

Sok meggy és cseresznye, visszafogott hordófűszerek az illatban. A test közepes, a savak szépek, a tanninok lekerekedtek és selymesek. Kóstolva tiszta gyümölcs, nagyon jól iható, leginkább egy jól elkészített Valpolicella Classicora emlékeztet. A lecsengésben szegfűszeg és szerecsendió. Nagyon jól iható, jó egyensúlyú bor.

  • PD Mojmírovce, Rajnai Rizling 2012

Körte, alma és virágok az illatban. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, szép savak, az ízképben körte, alma, barack, szép ásványos háttér. A lecsengést is ez utóbbi uralja, igen hosszan.

  • PD Mojmírovce, Cabernet Sauvignon Rosé 2012

Illatában csipkebogyó, pici húslevesfűszer, cseresznyelekvár. Kóstolva még szépen áll a korty, feszesek a savak, kicsit édeskés a hangulat, a háttérben ásványossággal és zöldfűszerekkel. A lecsengése közepesnél hosszabb. Egészen érdekes, egyedi tétel!

  • PD Mojmírovce, Mojmir 2011

Tiszta gyümölcsbomba az illat, szilva, meggy, cseresznye, pici szegfűszeg, gránátalma. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, gyönyörű savak. Az ízképben a gyümölcsösség ismétlődik, alecsengése közepesnél hosszabb. Nagyon jól iható, szerethető tétel!
Winelovers borok az olvasás mellé