Minden olyan termék, amely pontos földrajzi helymeghatározással kerül megnevezésre, értékesebb és könnyebben válik ismertté, jobban megjegyezhető. Minél szűkebb a fogalom, annál nagyobb értékre tehet szert és annál nyilvánvalóbb, hogy honnan származik és milyen értékkel bír. Így van ez minden termékkel, különösen a borral.

Ha annyit mondunk, 'kérek egy bort' rendkívül tág a fogalom és minden alkoholos ital, ahol a szőlőnek a leve erjesztésre kerül beletartozik ebbe a kategóriába. Ha szűkül a kör az értékek is egyre egyértelműbb módon jelentkeznek: vörös bor, francia vörös bor, burgundi vörös bor, Cote d'Or (arany part), Domaine de la Romanée-Conti, Richebourg dűlő. Utóbbi esetben tudjuk, hogy Grand Crus-ről van szó és a világ egyik legdrágább (1998-as Romanéee Conti 1.100 dollár volt/palack) és leghíresebb boráról is egyben.

Nagyon fontos a származás, ami a borászat esetében a szőlőt és az azt körülvevő terroirt jelenti (a 4T). Franciaországban a Chateaux (kastély) szó csak azon címkéken szerepelhet, amelyek saját szőlőt (azaz nincs felvásárlás) a saját birtokukon dolgoznak fel és palackoznak le. Tehát minden az adott helyen történik és a bor már csak lepalackozva hagyhatja el a borvidéket.

Képzeljük csak el, ha Bükkalján szüretelt szőlőt elvinnék Hegyaljára, aztán ráírnák, hogy 'tokaji', hiszen ott erjedt és érlelték. De az alapanyag és mindaz, amit azt körülvette és meghatározta nem kötődik Hegyaljához. Ez ügyben szigorú szabályok kellenek és sajnos nem lehet elkerülni azt sem, hogy lesznek ellentétek birtokok és birtokok között még ugyanazon a borvidéken is. De a cél szent és sérthetetlen, amennyiben egyedi és különleges borokat szeretnénk készíteni.

Egy Egri Bikavér csakis az Egri borvidék körzeteiből készülhet, ugyanez igaz természetesen a Szekszárdira is. Franciaországban ez az AOC (Appelation Originale Controlée), Spanyolországban DO (Denomazion Original), Olaszországban a DOC és a DOCG és sőt még Ausztriában is létezik DAC (Districtus Austria Controlatus).

Magyarországnak is szüksége van borvidékenkénti eredetvédelmi rendszerre és dűlőklasszifikációra a minőség függvényében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egyedi 'terroirárral' megáldott ország, amelyet én a 4 T-nek nevezek (társadalom, történelem, természet, talaj) nem tud versenyezni a mennyiség és az uniformizált borvilágban. Csakis az egyéniség érvényesülhet hosszú távon, amivel ki kell tudni tűnni. A 4 T-ben az egyéniség az ellentétekre épülő harmónia, az eredetiség Magyarország ütőkártyája. Már csak meg kellene védeni az országon belül és kívül az eredetvédelemi rendszer kialakításával.

Kielmayer Kristian