Hol volt, hol nem volt...

Míg az első részben (Kóstoljunk Balaton és környéki fajtákat! I.rész) néhány fehéret emeltünk ki a Balaton környékéről, addig ebben a fejezetben a vörösöket vesszük jobban szemügyre. Van-e a kékszőlő is annyira változatos, mint fehér rokona? Északon mindenesetre kisebbségben vannak, ami a területüket illeti. Kik reprezentálják a kék mezőnyt? Kékfrankos, pinot noir, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, zweigelt, portugieser (kékoportó). Utóbbi kettő a kékfrankossal nagyobb arányban találhatóak északon is. Elég nemzetközinek tűnik a mezőny, nem igaz? Régebben a kadarka is jó gazdája volt a földnek, de minden bizonnyal a filoxéra – mint oly sok minden mást –, ezt is megváltoztatta.   

Nagy keveredések

A fehér fajtákhoz hasonlóan itt is rendkívül sok tényező befolyásolja a készterméket. A talaj és az időjárás a nem befolyásolható adottságok, amik rendkívül meghatározóak a kékszőlők életében. Egyre több borász gondolkozik ilyen-olyan okokra hivatkozva kékszőlő telepítésén. Még néha akkor is, ha az a szebb fehérek kárára történik. Cabernet sauvignon pinot noirral együtt?! Mindenki megtalálta a megfelelő stílust? Hogy milyen legyen a vörösbor? Nehéz kérdés, szép tételek születnek, de szerintem ezek lehetnének még szebbek és elegánsabbak is – nem beszélve az egyéniségről. Meghatározó szerepet tölthetnek be a part életében a kellemes, egyenes, gyümölcsös és selymes (száraz) rozék és a pezsgők (szintén szárazon – brut és társai). A "száraz" szót azért emelem ki, mert a fogyasztói kultúra ezt várja el, joggal. Egy gondolat még a buborékokról. Nem feltétlenül kell mindent tradicionális eljárással készíteni; hogy a költséget is figyelembe vegyük az esemény mellett, a prosecco-szerű, egyszerűbb, üde száraz habzóborokra is szükség van, ha tisztességes arcot mutatnak. Kitűnő fogyasztótoborzó, és a nyári turizmus is üdvözölné e bortípust.

Emeljünk ki néhány nem nemzetközi fajtát

Kékfrankos, portugieser (a volt kékoportó vagy oportó) és zweigelt. A zweigelt osztrák fajta (kékfrankos x st. laurent), dr. Zweigelt nemesítéseként látta meg a napvilágot. Érdekes szerkezetű: szívesen terhelték agyon, sokáig nem is volt kapható tisztességes zweigelt. Mert a zöldes, vegetális ízek bizony nem tartoznak hozzá az igazi zweigelt-stílushoz. Jól mutat kis tölgyhordóban, és nem ellenkezik, ha házasítják más fajtákkal.   
A kékoportó – vagy hivatalos nevén már portugieser – Németországban és Ausztriában is otthon érzi magát. Jó teherbíró képességét sajnos sokszor ki is használták és túlterhelték. Halvány rubinszín, egyszerű struktúra, alacsony savak és tannin – legtöbbször az év első boráért is felelős, az újborért (Szent Márton bora, primőr bor). Könnyű gyümölcsösség vagy a termőhely is szerepet kaphat, utóbbi esetben animális, bőrös jelleget is ölthet.    

Milyenek a szép rozék?

A rozék elsősorban a frissességről szólnak, könnyű ivásúak, vagyis nem kell őket túlelemezni, és szebbé sem fognak az idő múlásával válni. Nem fehér- és vörösbor összekeverésével készítik, ezt csak a pezsgőknél (Champagne) alkalmazzák. A leggyakrabban elterjedt technológia, hogy az egyébként kékszőlőknél is fehér levet (a spanyol alicante például kivétel ez alól, mert nemcsak a héja, de a leve is vörös) rövidebb ideig tartják kapcsolatban a szőlő héjával, mint az a vörösboroknál megszokott. Ez változhat 12 órától egészen 2 napig, attól függően, milyen intenzív a szőlő pigmentje. Tehát a rövidebb maceráció után elválasztják a mustot a szőlő héjától és beindulhat az erjedés.   

A rozék megjelenése is tág határok között mozog: általában azt lehet mondani, minél sötétebb a rozé színe, annál több gyümölccsel találkozhatunk benne. Ne fedje el az édesség a rozé igazi arcát, legyen könnyed, selymes struktúrájú; emellett kedves, gyümölcsös jellege is lehet.

Nagy vörösök

Amiről még szó esik majd (hiszen semmiképpen nem lehet őket elfelejteni): a nagy testű vörösök, azaz a cabernet-k és a merlot, valamint a könnyű testű, de rendkívül elegáns és nagyszerű pinot noir, továbbá a barátságos, temperamentumos kékfrankos és kadarka…