Három elmélet volt nagyon sokáig a köztudatban származási helyét illetően. Egyesek Perzsia (a mai Irán) területére helyezték, mégpedig Shiraz városába, ahonnan aztán a kereszteslovagok hozták vissza magukkal Európába. Vagy éppen Szicíliában, Syracuse-ban lehetett az eredete, ahol ma is termelik szép számban ezt a szőlőt. Illetve a harmadik opció, hogy mindig is őshonos volt eredeti hazájában,  a Rhone völgyében (ahonnan hódító útra kelt). Az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően (DNS "ujjlenyomat") kiderült, hogy ez a harmadik verzió nem csak, a legvalószínűbb, de a valós.

A Syrah a Vitis allobrogica család leszármazottja és a Dureza x Mondeuse Blanche természetes kereszteződésével jött létre a Rhone borvidékén. A Dureza egy sötét héjú kékszőlő, a Rhone völgyében van otthon, az Árdéche vidékén, gyakran összekeverték a Syrah-val vagy a Duriffel. A Mondeuse Blanche pedig egy halvány színű szőlő, amely a Savoie és a Bugey (Kelet Franciaország, Svájccal és Olaszországgal is határos) borvidékein van otthon. Úgy tartják, hogy nem a Mondeuse Noir világos színű mutációja.

 

Jó hozamokra képes, ellenálló fajta, azonban virágzás után - ha nem elég jó a fotoszintézis - a gyümölccsé alakulás nehézségekbe ütközhet. A tőke kiválasztásánál ügyelni kell, mert a fajta érzékeny a chlorosisra (nem kedveli a magas mészkőtartalmat). Ha túlterhelik, vagy éppen nem érik be: kellemetlen, zöld és vékony bor készülhet belőle, mert nagyon szereti a meleget. Ha ezt nem kapja meg, akkor veszít az értékéből. Gazdag anthocyaninokban, ezáltal jól érlelhető palackban, de jól muzsikál kisfahordóban (barrik) is.

Mély színű bort produkál, magas tanninokkal és - attól függően, hogy milyen éghajlaton terem - komplex aromákat és ízeket tud felvonultatni.

Melegebb éghajlatokon (például Ausztrália: Barossa völgye) feketebogyós gyümölcsök, feketeribizli, földiszeder, vastag, mély, húsos, pikáns, inkább csokoládét, füstöt hordoz és érett, lekváros aromákat. Idővel hozzácsapodik a kátrány, bakelit, vad húsos, földes és veszíthet a gyümölcsösségéből. Akár animális, kicsit brettes jelleget is kaphat.

A hűvösebb éghajlatokon (vigyázat, ezek a területek még mindig több, mint megfelelő mikroklímával rendelkeznek, ami a Syrah éréséhez elengedhetetlen), mint például Cote-Rotie vagy Hermitage, a Rhone északi területén: füstös, fűszeres, borsos, vastag, magasabb savakkal, virágos (St. Joseph bora főleg), néha medicinális és nem ritkán minerális jelleg is társul hozzá. Emellett korral ugyanúgy megkaphatja az animális (brettes) jelleget, de fiatalon még itt is piros/fekete gyümölcsök szokták jellemezni.

A Syrah esetében nagyon fontos a mikroklíma, és nem lehet csak úgy össze-vissza telepíteni. Az északi Rhone völgyében például nagyon meredek, déli lejtésű dűlökön legtöbbször gránit talajon termesztik, ami megtartja a meleget.

A teljesség nélkül a legjobb termelők között mindenképpen a Guigal (Cote-Rotie), Chapoutier (Hermitage) pincészet az északi Rhone völgyéből emelném ki, délen sokszor a Grenache-al és más szőlőkkel házasítják össze, míg az új világban a Penfolds ausztráliai borászat csúcs Shirazai (volt amikor Grange Hermitagenak hívták ezeket) felvirágoztatták a fajtát. Az említettek mellett persze még sokan készítenek nagyon szép Syrah-kat, a lista hosszú lehetne.

Igaz, hogy a petite 'kicsi'-t jelent franciául, és kisebb a bogyója mint a Grosse Syrahnak, de ampelográfiailag nem egyezik meg a Syrah-val. Elsősorban Amerikában található meg, ott is California területén, gyakran szeretik házasítani a Zinfandellel vagy a Syrah-val, de készítenek belőle fajtabort is. Hogy pontosan honnan származik a szőlő, még vita tárgyát képezi. Talán a Franciaországban már kihallt Durif szőlő, de talán Peloursin vagy a kisebb bogyós Syrah klónja - vagy éppen mindez egyszerre fut a Petite Sirah név alatt.

Ha röviden szeretnék fogalmazni: nem értem ezt a divatot. Ma ugyan még nem terem több Syrah, mint mondjuk az őshonos Kéknyelű - talán 50 ha országszerte -, de ez a biztos vagyok benne, hogy nőni fog. Sajnos nem a Kéknyelű esetében. Hogy miért? Mert Magyarországon most ismerték meg - kezd divatborrá válni. Ebben talán még az egyértelmű szerkezete és a jó színe is segíti.

Az eddig kóstoltak viszont azt bizonyítják számomra, hogy nem sok értelme van ezzel a fajtával magyar földön foglalkozni.. Nem csak elszomorítóan vékonyak voltak a kóstolt tételek, (no jó, ezt most még csak a fiatal tőkéknek tudják be), de a fajta jellegzetességet sem hordozták – és a termőhelyét sem. Arról nem is beszélve, hogy nem megfelelő helyen telepítik. Olykor a Pinot Noir mellé is. Ha pedig a „terroir” alkalmatlan, akkor alkalmatlan bor is készül belőle. Miért mondom mindezt? Mert egyrészt kóstoltam számos Syrah/Shirazt a világból, hogy legyen viszonyítási alapom. A másik pedig: ahányszor megkérdeztem az embereket (borászokat, termelőket), nekik milyen elképzeléseik vannak a fajtáról, mit várnak el, mit kóstoltak, hogy látják és miért csinálják – rövid és semmi esetre sem meggyőző válaszokat kaptam. Persze, hogy nem fog senki magyar földön Anderson Valley Syraht vagy Hermitage-t készíteni, de azért elképzelésnek lennie kell. Lehet, hogy majd néhány év múlva itt is lesz egy-egy szép tétel, de ez még akkor is kevés lesz, és szomorú lennék, ha a magyar borászok figyelmét ez a fajta foglalná le, mikor vannak máshol nem, vagy alig megtalálható szőlőfajták is a dűlőikben.

Egyszóval én csak rázom a fejem, ha magyar Shiraz-ról hallok...