Szekszárdot nagyon szeretjük, ez nem vitás. Bortúráink során próbálunk minden egyes percet kihasználni, hogy a legtöbb pincészethez eljussunk, kicsikhez, nagyokhoz egyaránt, hiszen tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy mindenhol kincsek rejtőznek a pincében, tüzesek, virgoncak, teltek, olyan tipikusan szekszárdiak. Túránk meghatározó állomása a Tüske Pince volt, ahova kora délután érkeztünk.

Az Iván-völgy aljában elhelyezkedő pince tetején lévő kellemes teraszon kezdtük látogatásunkat Halmai Csabánál, a Tüske Pince borász-tulajdonosánál. Az őszi, szokatlanul meleg napsütés utolsó perceit kihasználva egy pohár szép kékfrankossal a kezünkben ültünk ki a padokra, ahol először a számok beszéltek. 

Csaba felesége nagyapjától örökölte a Tüske nevet és a pincét, a régit, a több mint 100 éveset, mely az Istifángödrében található. Ott, a löszbevájt pincében zajlik a hordós érlelés mai napig. A ’90-es évek elején már az elsők között palackozott bort, akkor még csak 4 hektár volt a tulajdonában. A területek az évek során szép lassan 11 hektárra nőttek, a gépek, berendezések is megújultak, megfontoltan, precízen, lépésről-lépésre haladt céljai elérése felé. Jelenleg 30 ezer palackba kerül bor évente, mely 40-45%-a rosé, a többi fajtabor illetve bikavér. Az ültetvényeken kékfrankos, merlot, cabernet franc, kadarka terem, jövőre pedig cabernet sauvignonnal bővül a sor, a terep rendezése már zajlik.

 

Az egyre csípősebbre váltó novemberi idő bezavart minket a négy fal melege közé, ahol Csaba mellett a borok is meséltek, no, és persze a hatalmas fehér medve: Egon, a golden retriever, bár ő legfőképp simogatásért reklamált, amit, persze, meg is kapott. A borok nem csupán a fajtáról, évjáratról árulkodtak, hanem a borász ízléséről, hitvallásáról, munkája iránti feltétlen alázatáról. A ’12-es kékfrankoson kívül kadarka és bikavér került a poharakba 2013-ból, 2012-ből pedig merlot kóstoltunk. A borok feszesek voltak, elegánsak, nem akartak hivalkodni, savhangsúlyosak, telis-tele gyümölcsökkel, leheletnyi fűszerrel. Jó volt inni őket. Olyan igazi szekszárdiak voltak, kicsit buják, de mégis nagyon határozottak. Mindegyiket másért szerettük, de az egyenesség, jól megkomponáltság közös jelzőjük volt.

 

 

Majd a címkéről mesélt a borász. Meg is lepődtünk, hogy majd 10 éve változatlan a megjelenése. Ízléses, modern, az öreg tőke stilizált képe látható rajta. Itt nem csak a szőlőre és a borra asszociálhatunk, hanem benne van a T és a P betű is, utalva a pincére és annak nevére. A Bikavér címke bővül még egy kis bika rajzával is. Ez Csaba ötlete volt, erről az altamirai  barlangrajzok jutottak az eszünkbe, de akár egy mai tetoválás is lehetne.

 

Zárásképp a tervekről mesélt Csaba, estleges területvásárlásokról, új telepítésekről, jövőképről - mindezt pedig a rá jellemző megfontoltsággal, precizitással végezve. A kóstolt borokból kiindulva nagy kíváncsisággal várom az új cabernet sauvignon ültetvény borát - Csabát ismerve izgalmas tételre számíthatunk. Búcsúzásképp pedig megfogadtuk, hogy jövőre az első jó időkkel mi is visszatérünk, nem csak az új borok miatt, hanem a terasz miatt is: szerettünk ott nagyon.