Buborék nélkül is lehet élni... de érdemes?

Gonda György
2017. június 20., 14:45


A mai magyar borpiacon az első olyan világtrend, amely időben gyűrűzött be, és mind a termelők, mind a fogyasztók komolyan vették, az a „buborékos” borok fogyasztásának népszerűsége.
Buborék nélkül is lehet élni... de érdemes?
Valljuk be, már ideje volt, hogy valami jó dolog is begyűrűzzön. Ahogyan az egész világon, úgy itthon is egyre többen keresik a különböző gyöngyöző- és habzóborokat, és ezzel együtt, bár jóval kisebb mértékben, de egyértelmű növekszik a kiürült prosseco, cava és champagne palackok száma is.

Illene azzal kezdeni, hogy melyek a buborékos borok típusai, de erről az utóbbi hetekben sokat lehetett olvasni ezen az oldalon, a Winelovers Pezsgő Június rendezvény beharangozójaként. Bár ismétlés a tudás anyja, de a rendezvény után van más is, amiről lehet írni.
 

Friss, üde és vidám: gyöngyöző- és habzóborok, minden mennyiségben

 
Nagy ívű emelkedés Magyarországon elsősorban a hozzáadott szén-dioxid alkalmazásával készült tételekben van. Mára minden borvidékünkön készülnek habzó- és gyöngyözőborok, és gyakorlatilag a felhasznált szőlőfajtákban sem válogatnak a borászok. A legnagyobb mennyiség az illatos fajtákból készül, legfőképpen Irsai Olivérből. Magam részéről ezt nem is bánom, mert kóstolási tapasztalataim szerint a buborék jobban áll ennek a fajtának, mint a „csendesség”. Valahogyan a készítők jobban megtalálták az aromák egyensúlyát a gyöngyöző változatokban. Feltűntek a különböző házasítások olaszrizlingből, cserszegiből, sauvignon blancból, sárgamuskotályból és készülnek rozék is szép számmal kékfrankosból, cabernet-ből, néha még pinot-ból is.

Mára vannak olyan borvidékek, régiók, mint például a Balaton környéke, ahol már el sem tudják képzelni a borsor kezdését egy könnyű, üde, vidám gyöngyözőbor nélkül. Talán eljön az idő, hogy kiszorítja a rozét? Na jó, ez nem valószínű, már fel is ébredtem. Nagy számban készülnek habzó- és gyöngyözőborok Villányban és az Alföldön is. Sőt, az első igazi átütő sikert a villányiak hozták a Gere Fricivel; azóta már sok a követőjük, de ez a tétel még mindig a népszerűségi listák élén áll.
 
Buborék nélkül is lehet élni... de érdemes?

A Pezsgő Júniuson beszélgetve néhány gyöngyözőboros termelővel az derült ki számomra, hogy ez a kategória mérsékelten nyereséges. Gazdasági ereje leginkább abban van, hogy segít a cash-flow egyenletes szintjének megőrzésében. Szerencsére ez már nem jelenti azt, hogy csak erre koncentrálnak a pincék, és a gyengébb minőségű alapanyag kerül felhasználásra, abból a nem szép gondolatból kiindulva, hogy a hidegen szervírozás és a buborék elnyomja a gondokat. Azt is sikerült megtudnom, hogy
ezzel a bortípussal nem érdemes kicsiben foglalkozni.
Azoknál a borászatoknál, ahol komolyan gondolják ezt a témát, a teljes palackszám legalább 10 %-ában készülnek ezek a típusú borok.
 
Milyenek nemzetközi viszonylatban a magyar tételek? Ebből a körből leginkább az olasz lambrusco és alap prosecco, ami elérhető külföldről. Ezekkel - főleg a lambruscóval - gond nélkül felveszik a versenyt. Az alap minőségű és sokszor egyszerű, maradékcukros proseccóknak is méltó vetélytársai, és még az árversenyben is van esélyünk.


Szintet lépve

 
A magasabb minőségi kategóriákban, és úgy általában a magyar pezsgők ügyében nem ennyire fényes a helyzet. Bár mind a termelők, mind a fogyasztók körében egyre több, a minőség iránt elkötelezett pezsgőrajongót találunk, még mindig keveset fogyasztunk belőle, ismereteink sem túl széles körűek. Változatlanul a régóta bevált Charmant Doux a legkedveltebb tétel, és még mindig szilveszterkor. Remélem, nem kell megvárni egy újabb generációváltást, hogy trónfosztásra kerüljön a sor.
 
A tradicionális eljárással készülő pezsgők területén is sok változás van itthon és a világban is. Hazánkban az igazán pezsgősíthető fajtákból készült buborékos borok szerencsére egyre inkább palackos érleléssel készülnek, tradicionális eljárással. Így a chardonnay, pinot noir, rajnai rizling tételek más fogyasztói szegmenst céloznak meg. Tokaj-Hegyalja is beszállt a pezsgőkészítésbe, a furminttal és a hárslevelűvel. Gomba módra szaporodnak a tokaji pezsgők, és ezekből szép számmal lehetett is kóstolni a Pezsgő Júniuson. Náluk még sok a kísérletezés, tapogatózás, sok még a kérdés és a bizonytalanság. Azt nem tudom, hogy érdemes-e a keresgélést olyan nagyon folytatni. Szépekkel sokkal ritkábban találkozom, mint drágával. A pezsgősítés, a palackban érlelés drága, idő- és infrastruktúra igényes munka. Ezekből pedig a magyar borászatoknak pillanatnyilag nem sok van. Nem gondolom, hogy egy 10-15 ha területű pincészetnek, komolyabb pénzügyi háttér nélkül, érdemes lenne a tradicionális eljárású pezsgő készítésébe belefogni. Nagyon nagy a konkurencia, és azt kell mondanom, hogy ezen a területen ár-érték arányban sem nagyon tudunk labdába rúgni. Természetesen kerül ki a Kreinbacher Pince, Garamvári Vencel vagy Szentesi József kezéből csoda, és a Francois márkanév alatt is találunk klasszikusokat, de megérkezett hazánkba a nagyvilág. Elárasztottak minket a cavák, Prosecco D.O.C.G. tételek, és az ajtóban kopognak a francia crémant-ok.
 
Buborék nélkül is lehet élni... de érdemes?
 
Kisebb-nagyobb utánajárással pedig minden champagne elérhető itthonról is, csak pénztárca kérdése az egész. Ezt igazolta, hogy ezeknél a pultoknál és a champagne teremben volt a legnagyobb érdeklődés a rendezvényen. Sőt, néhány kiemelt champagne tétel a délután közepére már el is fogyott. Egyre több magyar fogyasztó is rájött, hogy a champagne örök, és bőséggel megéri az élmény az árát.

Az a lassan, de biztosan növekvő csoport, amely nyitott a palackos erjesztésű, tradicionális pezsgőkre, nem sajnálja a pár ezer forinttal többet egy nagy cavára, vagy -alkalmanként - egy plusz tízest egy jó champagne-ra. Az átlagos pénztárcájú fogyasztónak pedig az igényes magyar tételek már sok esetben drágák. Ezen a területen van még mit dolgozni. Azt is látom, hogy a nagy magyar pezsgőpincészetek ennek a kategóriának a reklámozására nem is nagyon költenek, már-már erőszakkal tartják a köztudatban az olcsó tankpezsgők fogyasztását. Ennek gazdasági okát értem, én is tudom, miben van a haszon, de azért az egyensúlyra nem ártana figyelni. A pincészeteknek is ugyanúgy többet kellene tenniük a minőségre szoktatásban, mint a boriskoláknak, bormédiának.
 

Amiben pedig még többet kellene fejlődni, az a magyar borszókincs, amelynek egyik legelmaradottabb, legkuszább területe még mindig a pezsgő világa. Ezt is milyen kellemetlen leírni. Még mindig ugyanúgy hívjuk a tradicionális eljárással készülő buborékos bort, mint a tankpezsgőt. A lényeget megvilágító kifejezések pedig kacifántosak és terjedelmesek.

Az egyértelmű, hogy kategóriától függetlenül van jelene és jövője a buborékos boroknak hazánkban. Ezt bizonyítja a sok érdeklődő a Pezsgő Júniuson, a piacon feltűnő új szerepelők, mint a Haraszthy Pince Etyekről, vagy a Kárászteleken (Erdély) működő Carastelec, amelynek egyik fő befektetője a Pannonhalmi Apátsági Pince. Mindketten a csendes borok világába hasítottak eddig. Szerencsére a fogyasztók is nyitottak, érdeklődnek, és gyorsan felvették a fonalat. Ez a közös érdeklődés csak jó irányba vezethet.