Kacérkodsz a gondolattal, hogy beiratkozz egy WSET kurzusra?


2022. október 06., 10:19


Október 19-én és 20-án kockázat nélkül nyerhetsz betekintést a WSET képzési rendszerébe és különböző szintű kurzusaiba az ingyenes virtuális nyílt napokon.
Kacérkodsz a gondolattal, hogy beiratkozz egy WSET kurzusra?
Két napon át az összes WSET képzési szintről hallgathatsz élő előadásokat, minta tananyagot kapsz a kurzus tematikákról, valamint korábbi hallgatók személyes élményeit is megismerheted "WSET karrierjükről". A nyílt napokon többek között olyan kérdésekre is választ kaphatsz majd, mint hogy milyen előnyökkel jár számodra a WSET oktatás, melyik kurzusra iratkozz be először, hogyan fejleszti a WSET a kóstolási készségeidet, vagy hogy milyen tanulási mód megfelelő számodra.
 
 
Kinek ajánlott résztvenni az online WSET nyílt napokon?
1. Annak, aki érdeklődik a borok, a párlatok és szakék iránt, akár karrier célból tanulna, akár csak saját maga örömére.
2. Annak, aki már korábban volt WSET hallgató vagy jelenleg is az, és a következő képzési szint tematikájába kíván betekintést nyerni.
3. Azoknak a vállalkozásoknak, akik a WSET képzési lehetőségeit kívánják megismerni, és munkatársaik számára elérhetővé tenni.
 
A nyílt napokra itt lehet regisztrálni egy ingyenes jegy kosárba tételével, és néhány adat megadásával. Ezen az oldalon az angol, valamint francia és spanyol nyelvű előadások hangfelvételeit további 30 napig eléred és visszahallgathatod.
 
A programokat folyamatosan frissítik, ezért érdemes az esemény dátuma előtt is ellátogatni a WSET oldalára.
 
A Wine and Spirit Education Trust, azaz a WSET világszerte elismert borismereti képzést nyújtó iskolarendszer. A képzések elsődleges célja a változó igényeknek és új fogyasztási szokásoknak megfelelő bor-, párlat-, és szakéismeret átadása, kóstolási módszerének lényege az egyensúly-centrikus borértékelés. Az itt végzett szakemberek által történő borkóstolás és borértékelés gyakorlatilag Londontól Ausztráliáig mindenütt egységesen történik. A WSET kurzusok első három szintjét a Borkollégiumban, Magyarország első boriskolájában is lehet teljesíteni.
 
További információk a wsetglobal.com oldalon.
 
Winelovers borok az olvasás mellé