Két préselés között született


2011. november 09., 22:32


A bor semmihez sem fogható. Elgondolkodtat, érzelmeket gerjeszt, hevít és megnyugtat. Múzsa, Ámor és Bacchus egyszerre. Egy misztikus ital. Ha beszélünk róla, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel - nyit egy borfilozófiai gondolattal Bezereics Dániel, a Bezerics Borházból.
 
Két préselés között született
 
1983-ban születtem. Apu szerint két préselés között – meséli Bezerics Dániel. - Borászatunkat nagyapám alapította, apu vezeti és ki tudja hány és hány generáció következik még… :) A piarista gimnázium után édesanyámék "könnyebb", szőlőkötözéstől mentes, "nyolcórás" munkaidős életet szántak nekem, így egy üzleti főiskolára küldtek, és váltam ott közgazdásszá 2007-ben. De hát egész életem "pince illatú" környezetét az iskolába is magammal vittem, így a gyakorlat után, amit természetesen nálunk a pincében töltöttem, megírtam a diplomámat: „Egy borpiaci befektető dilemmái a változó hazai keresleti és kínálati viszonyok között” címmel. Az államvizsga után rohantam is haza, hogy folytassam ami családunkban generációk óta magától értetődő. Még abban az évben, amikor végeztem a főiskolán elvettem életem párját, Verát, akivel akkor már évek óta együtt éltünk, terveztük az életünket és a családunkat. Hamarosan belevágunk a legnagyobb feladatunkba: a közös gyermek vállalásba, de erre még várni kell egy kicsit! :)
- A bor semmihez sem fogható. Elgondolkodtat, érzelmeket gerjeszt, hevít és megnyugtat. Múzsa, Ámor és Bacchus egyszerre. Egy misztikus ital. Ha beszélünk róla, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel. Olyanok mint a gyerekeink. Azonos szeretet és gondoskodás mellett is önálló életet élnek, egyéniségekké válnak. Mikor pohárba töltjük, különös érzés lesz úrrá rajtunk. Örömöt és büszkeséget érzünk egyszerre. Ezért soha sem teher az érette folyó, megalkuvást nem tűrő, alázatos foglalatosság. Ha ezt az örömöt, érzést meg tudjuk osztani a fogyasztóinkkal – egy palack borban, egy személyes borkóstolón, egy meghitt borvacsorán, akkor már megérte...
Bezerics Dániel egy 2008-as Pogányvári barrique Chardonnay-t ajánlott fel azoknak, akik szavaznak 2011 Fiatal Magyar Borászára és eljönnek a díjátadó buliba, ahol kisorsoljuk a borokat.
- Színe mély szalmasárga. A szellőztetést meghálálja. Férfias, karakteres illata intenzív, friss trópusi fűszerekre és gyümölcsökre, almára emlékeztet.Tölgyfás jellege hangsúlyos, de nem harsány. Telt, gazdag ízében egzotikusság honol. Izgalmas bor, almás, vaníliás és karamelles jegyekkel, lendületes savakkal. Lecsengése szép hosszú.
Winelovers borok az olvasás mellé