20 éves sikertörténet - a "Kerház" és ami mögötte van

Németh Richárd szövegésfotó
2013. január 30., 12:05


Jubileum - Hazánk egyetlen állami tulajdonú pincészete, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 20 évvel ezelőtt mondhatni a „semmiből” jött létre. A társaság által megtett út sok szempontból nevezhető rögösnek, hiszen ahhoz, hogy Tokaj-hegyaljai történelmi termőhelyek adottságait tükröző borok készülhessenek, a Tokaj Kereskedőház egy jelentős minőségfejlesztési programot határozott meg és vitt végbe.
20 éves sikertörténet - a \
 
Amilyen a minőség, olyan a fizetség
A kerek évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatón Dr. Kiss István a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, cégük kvalitatíve különbözteti meg a felvásárolt szőlőt, ezzel motiválva a szőlősgazdákat a megfelelő minőség elérésére.
 
„Mindemellett 2009 és 2012 között folyamatosan növekvő árak mellett magasabb lekötött mennyiségekkel tudtunk dolgozni, így biztosítva, hogy arányosan emelkedjen a szőlőalapanyag és a borok minősége is” – mondta a vezérigazgató. Mint hozzátette, a Kereskedőház jelenleg az egyetlen olyan tokaji pincészet, korszerű és jól adaptálható borászati technológiával, amely világpiacnak megfelelő mennyiségi és minőségi igényeket képes kielégíteni.
20 éves sikertörténet - a
Dr. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója
Biztos megélhetés 2300 kistermelőnek
Mint azt Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a Kereskedőház hosszú évtizedek óta több szempontból is szerves része a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéknek. Integrációs tevékenysége révén összefogja a széttagolt szőlőbirtokokat, ezzel biztos megélhetést nyújt 2300 kistermelőnek és biztosítja a Tokaj-hegyaljai termőterület stabilitását is. Ezen túlmenően a borászat értékesíti a Hegyalján termelt borok egyharmadát.
„Örülök annak, hogy a Kereskedőház egy versenyképes borászattá fejlődött az elmúlt 20 esztendőben és mindezt állami tulajdonú stabil cégként tehette meg. Ezzel bizonyítást nyert, hogy az állam is lehet jó tulajdonos és a Tokaji termelők azt remélik, hogy ez hosszú távon is így marad – így Marczinkó.
Kinullázták magukat
A Tokaj Kereskedőház Zrt. egyik legfontosabb hosszú távú célja a szőlőtermelői kedv fenntartása, így a Kereskedőház feladata egy olyan rendszer kialakítása és fenntartása, amely megfelel minden félnek. Az elmúlt években közel másfélmilliárd forint értékben valósultak meg folyamatos fejlesztések a cégben, úgy, hogy nyereséges működés mellett a társaság 800 millió forintos hitelállománya is nullára csökkent. Mindezt sikerült önerőből és európai uniós források felhasználásával végrehajtani – tudta meg lapunk a sajtótájékoztatón.
20 éves sikertörténet - a
2000-es hatputtonyos aszú, Hollóházi porcelánpalackba töltve és kézműves bonbon
A magyar államnak mindig is kelleni fog Tokaj
Az ünnepi alkalomból felszólaló Dr. Hörcsik Richárd, a történelmi borvidék országgyűlési képviselője (FIDESZ) beszédében rövid történelmi áttekintést adott a bortermelésben hagyományosnak tekinthető állami szerepvállalásról és a Tokaj-hegyaljai borvidék kiemelt jelentőségéről.
Mint beszédében rávilágított, a Kereskedőház átalakulását a kezdetektől végigkísérte, a kilencvenes évek közepétől, amikor a privatizáció mellett a társaság állami tulajdonban való megtartása volt a fő cél, egészen napjainkig, amikor a Tokaj Kereskedőház Zrt. a borvidék legnagyobb integrátoraként működik.
Örömét fejezte ki, hogy az idő azokat igazolta, akik hittek abban, hogy az állami szerepvállalás nélkülözhetetlen e történelmi borvidék megtartásában és hozzátette, hogy a magyar állam soha sem vonulhat ki Tokaj-hegyaljáról.
Mint elmondta, az állam nem rossz gazda, minden attól függ, hogy hogyan vezetnek egy adott céget. A Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetése pedig az utóbbi évtizedekben végrehajtott sikeres minőségi és technológiai fejlesztésekkel, valamint a társaság kiegyensúlyozott gazdálkodásával bebizonyította hozzáértését.
20 éves sikertörténet - a
5 puttonyos tokaji aszú 2002-ből
Technológiai fejlődés és tradíció
A Kereskedőház tokaji alapboraival (Furmint) világversenyeket nyert és hazai sikereket gyűjtött be. A szakmai munka keretében szőlődűlők rekonstrukciója (200 termelő terület megújítása) mellett a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiáját sikerült felépíteni az elmúlt évek sikeres pályázatainak segítségével, miközben a borkülönlegességek továbbra is a hagyományos fahordós érlelés után jutnak el a fogyasztókhoz.
Mint azt Dr. Kiss István zárszavában megfogalmazta, a 20 éves Tokaj Kereskedőház kilépett saját árnyékából. A szilárd gazdasági alapokon álló pincészet a szakszerű, modern, minőségi szőlőtermelés támogatásával, kiemelt programjaival és árképzésével tölti be integrátori szerepét.
„Világszínvonalú borászati technológiával rendelkezik, kiváló minőségben készíti borait, melyek az elmúlt években sikereket értek el a legszigorúbb borversenyeken is. A Kereskedőház termékei a világ 34 országába jutnak el, méltó módon képviselve a Tokaji borvidéket és borokat” – zárta mondandóját Kiss.
Winelovers borok az olvasás mellé