200 éve született Haraszthy Ágoston

Borászportál
2012. október 09., 15:36


Életpálya - Borról szóló festészeti és gyermekrajz-kiállítással, szakmai konferenciával, kortárs zenei koncertekkel és táncesttel várják az érdeklődőket a Haraszthy Ágoston (1812-1869) magyar származású borász születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett fesztiválon Budapesten és Tokajban. Cikkünkből megismerheti Haraszthy Ágoston életének főbb állmoásait.
200 éve született Haraszthy Ágoston
 
Születése, élete Magyarországon
Haraszthy Károly és Fischer Anna Mária gyermekeként született az Újvidékhez közeli Futakon. Eleinte jogi pályára készült, majd 1830-ban felvételt nyert I. Ferenc Magyar Királyi Testőrségébe. Leszerelése után visszatért szülőfalujába, ahol a megye követévé választották a pozsonyi országgyűlésbe.
Ahogy az 1830-as években a Habsburg uralkodóház és a nemesek között fokozatosan romlott a viszony, úgy érezte Haraszthy egyre forróbbnak a talajt a lába alatt. Részben ezért, részben kalandvágyból utazgatni kezdett, bejárta Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat.
 
Kivándorlás az Egyesült Államokba
A magyarországi helyzet további romlása és amerikai körútján szerzett tapasztalatai hatására 1840-ben Haraszthy családjával együtt végleg kivándorolt az Egyesült Államokba, és először Wisconsin államban telepedett le, ahol megalapította Haraszthy-falvát (más források szerint Széptájat) (ma Sauk City néven ismert).
1841-ben további utazásokat tett az Államokban, Washingtonban John Tyler elnökkel is találkozott. Ezt követően rövid időre hazatért Magyarországra, ahol meggyőzte apját, hogy számolja fel a családi birtokot, és költözzenek ki mindannyian az USA-ba.
Visszatérése után az újonnan alapított város intenzív fejlesztésébe kezdett, utakat, hidakat, malmot építtetett. Támogatta más európai bevándorlók letelepedését, szükség esetén anyagilag is. Komlótermesztésbe és juhtenyésztésbe fogott, és megalapította a környék első menetrendszerinti gőzhajójáratát is.
Magyarországról hozott szőlőtőkékkel még szőlészetet is alapított, de több év próbálkozás után sem volt megelégedve a termelt bor minőségével. Ráadásul Wisconsin párás éghajlata az asztmájának sem tett jót. Így hát orvosa javaslatára és egy jobb bortermő vidék megtalálása reményében 1848-ban felszámolta wisconsini birtokait, és Kaliforniába költözött. Haraszthy és családja 1849 végére ért San Diegóba, az akkor 650 lelket számláló városba, ahol földet vásárolt, és gyümölcsösöket ültetett. Hamarosan a helyi üzleti életben és politikában is aktív szerepet vállalt. Egy partnerrel létrehozta az első menetrendszerinti omnibuszjáratokat üzemeltető társaságot, istállót és hentesüzletet hozott létre, és az ingatlanpiacban is érdekelt lett. A tiszteletére elnevezett Haraszthy utca egészen az 1960-as évekig létezett, amikor az autópálya-építés hatásaként eltűnt a térképről.
A kaliforniai borkultúra megteremtése
Az 1850-es években érdeklődése egyre inkább a bortermelés felé irányult. Képviselősége idején sokat utazgatott a San Franciscó-i öböl környékén, a szubtropikus San Diegó-i vidéknél alkalmasabb bortermő vidéket keresve. Ezen utazásai során először 210 holdat vásárolt, amit később megtoldott további 650 holddal. A ciklus végén felszámolta San Diegó-i érdekeltségeit, és San Franciscóba költözött.
1857-ben látogatást tett a Sonoma-völgyben, ahol egyből felismerte a vidék kiváló adottságait, és újabb földterületeket vásárolt. Itt 226 hektáron létesített szőlőtermesztést, borászatát Buena Vistának keresztelte. Ez a borászat a mai napig aktív. Haraszthy hitte, hogy azon a vidéken olyan minőségű borokat lehet termelni, amelyek a legnevesebb európai borokkal is versenyre tudnak kelni. 1861-ben újabb látogatást tett Magyarországon és más európai bortermelő országokban, és több, mint 300 szőlőfajtával tért vissza. Ezekben az években elévülhetetlen érdemeket szerzett a Zinfandel szőlő és bor kinemesítésében.
Az európai szőlőfajták azonban nem voltak elég ellenállóak az amerikai kórokozókkal és kártevőkkel szemben. 1866-ban a Buena Vista Borászati Társaságnak komoly anyagi nehézségekkel kellett szembesülnie, amikor a szőlőtőkék jelentős része elpusztult. Emiatt Haraszthy lemondott a gazdaság vezetéséről, 1867-ben pedig csődöt jelentett.
200 éve született Haraszthy Ágoston
Az amerikai Haraszthy emlékkő - a magyar borászt állítólag egy krokodil falta fel
Halála
1868-ban Géza fiával Nicaraguába utazott, ahol cukornádültetvényt vásárolt és rumgyártásba fogott. Felesége és kisebbik lánya hamarosan követte őket, ám alig két hónapra rá neje, Eleonóra meghalt sárgalázban. Ezt követően Haraszthy még egy rövid időre visszatért Kaliforniába, hogy felesége temetéséről gondoskodjon és birtokainak ügyét elrendezze. 1869-ben ismét Nicaraguába utazott, ám július 6-án nyoma veszett, amikor egyedül útnak indult, hogy tárgyaljon egy malom megvásárlásáról. Feltételezések szerint egy krokodil falta fel, amikor megkísérelt átkelni egy folyón. Sírja a Corinto melletti Hacienda San Antonióban található.
Forrás:
- Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Budapest: Akadémiai. 1979. 471. o.
- Magyar Távirati Iroda
Winelovers borok az olvasás mellé