Szekszárdi lett az Év Pincészete

Borászportál
2012. augusztus 30., 15:49


Díj - A szekszárdi Mészáros Pincészet lett Az év pincészete Magyarországon ebben az évben. Az ezzel járó vándordíjat, emlékérmet, oklevelet az alapító szervezetek vezetőitől Mészáros Pál, a családi vállalkozás vezetője vette át csütörtökön a Mészáros Pincészetben.
Szekszárdi lett az Év Pincészete
 
Mészáros Pál évtizedek óta foglalkozik szőlészettel, borászattal. A rendszerváltás után emelkedett 10 hektár fölé a szőlőterülete, ma pedig már több mint száz hektáron gazdálkodnak, és még 40-50 hektárról vásárolják fel a termést. Évente 10 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel, 7-8 ezer hektoliter bort készítenek.
 
A Mészáros Pincészet elsősorban hazai piacon értékesíti borait, de több országba exportálnak. Így az Egyesült Államokba, Németországba, Kínába. Tavaly közel 700 ezer palackot értékesítettek – tájékoztatott Mészáros Pál, aki azt is elmondta, hogy cégük, a Mészi Bt. 13 főnek ad munkát, illetve 20-30 idénymunkást foglalkoztat.
 
Mészáros Pál arra is kitért, hogy az idei várhatóan "csodaévjárat" lesz, hiszen a Merlot már most 23 cukorfokos, és a többi szőlőnél is eléri ez az érték 19-21-et. Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere azt hangsúlyozta az ünnepségen, hogy a szekszárdi egy "gyönyörűen prosperáló" borvidék, hiszen azon túl, hogy a Mészáros Pincészet elnyerte Az év pincészete címet, szekszárdi lett Az Év Bortermelője, sőt Az év Fiatal Magyar Borásza is.
 
A díjról
 
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben alapította Az Év pincészete kitüntető címet. Olyan bortermelő gazdasági társaságok kollektív teljesítményét díjazzák az elismeréssel, amelyek az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért eredményesen tevékenykednek. 
 
Ez igen komplex, sok paramétert figyelembe vevő elismerés, amit a tízpróbához lehetne hasonlítani. Odaítélésénél figyelembe veszik a borok minősége mellett a pincészet külső megjelenését, arculatát, kapcsolatát a borászati közélettel csakúgy, mint fejlesztéseit, jelenlétét a belföldi és külföldi piacon.
Winelovers borok az olvasás mellé