Állítólag nem kínozza hetven fölött a rák azokat a nőket, akik minden nap ittak egy pohár bort

Borászportál
2013. július 30., 10:12


Amerikai kutatók - Hihetetlen. Már megint beigazolódott, hogy inni kell az egészségünkért. Pedig ehetnénk egészséges ételeket is, mozoghatnánk többet is, elhagyhatnánk a cigit is… De nem! Amerikai kutatók megint bebizonyították, hogy van értelme minden nap inni.
Állítólag nem kínozza hetven fölött a rák azokat a nőket, akik minden nap ittak egy pohár bort
 
A 14 000 nő bevonásával elkészített amerikai tanulmány szerint a visszafogottan italozó nők nagyobb eséllyel érik meg jó egészségben a 70. évüket, mint nagyivó vagy teljesen absztinens társaik. Érdemesebb azonban a heti adagot mind a hét estére elosztani, semmint az egészet hétvégére tartogatni. A konty alá való egyébként lehet egy pohár sör, vagy egy kis rövid is, nem kell ilyen szempontból a bort a többi alkoholos ital fölé helyezni – adta hírül a PLoS Medicine.
 
Az absztinensekhez viszonyítva az ötvenes éveik közepén járó, napi 15-30 gramm alkoholt fogyasztó hölgyeknek 28 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy elérik a kutatók által „sikeres megöregedés”-nek nevezett állapotot. Ez azt jelenti, hogy 70 év felett sem szenvednek olyan betegségektől, mint a rák, a szívbetegség vagy a cukorbaj. Kis mennyiségben az alkohol védelmet biztosíthat a szívbetegségek ellen, különösen a menopauzán átesett nők esetében, de nagyon fontos a mértéktartás.
A szakértők azonban nem biztosak abban, hogy egyedül az alkoholnak tudható be ez a néhány áldásos hatás, vagy a szóban forgó asszonyok mást is tesznek egészségük érdekében. A Harvard Közegészségügyi Főiskolai karának kutatói igyekeztek rögzíteni az olyan faktorokat, melyek befolyásolhatták az eredményeket, mint például a dohányzás. Kutatások azt is megállapították, hogy az alkoholnak pozitív hatásai is vannak, csökkenti az inzulinrezisztenciát, a gyulladást, a koleszterinszintet és enyhít sok egyéb káros folyamatot is.
Ugyanakkor a helyes táplálkozás, a dohányzásról való leszokás, a rendszeres testmozgás és a tudatos stresszmentesítés élettani hatása mellett az alkohol jótékonysága roppant kicsivé zsugorodik, ezt ne feledjük…
Winelovers borok az olvasás mellé