„Jó bort nem lehet elhivatottság nélkül készíteni!”

Borászportál
2017. december 14., 13:29


Villány város szélén, a grandiózus pincerendszert rejtő lankák lábánál található a Csányi Pincészet, melynek elődjét – még Teleki Zsigmond alapította 1881-ben. 
„Jó bort nem lehet elhivatottság nélkül készíteni!”
Zsigmond fiatalon elkötelezte magát a borral és a szőlőtermesztéssel. Egy würzburgi borkereskedő cég ügynökeként bejárta egész Európát, rengeteg tapasztalatot és kitűnő kapcsolatokat szerzett. Nagy figyelemmel kísérte az itthoni és külföldi eseményeket, szaklapokat tanulmányozott, elismert szakemberek előadásait hallgatta. 27 évesen jutott nagy elhatározásra, miszerint itthon szeretné kamatoztatni tudását. Sigmund Teleki néven borkereskedelmi céget alapított. Kétségtelen, hogy pincéje már azokban az időkben is kiválóan megfelelt a minőségi borok érlelésére, amit mi sem bizonyít jobban, hogy vevői igényes franciák, osztrákok és svájciak voltak. Munkájának méltó elismerése, hogy nem csak egyre növekvő hírnévnek örvendhetett, hanem megkapta az udvari szállító címet is.

A filoxéra ekkor már megállíthatatlanul tette tönkre a világ jelentős borvidékeit és Zsigmond látta, hogy a magyar szőlők is pusztulásra vannak ítélve. Borászként tisztában volt azzal is, hogy üzleti sikerei a magyar szőlőtermesztés jövőjétől függnek és nem utolsósorban a villányi történelmi borvidék megmentése a cél. Utazásai során számos amerikai vadszőlőt ismert meg és elhatározta, hogy hazai viszonyok között kísérletezi ki, hogy melyik felel meg a kötött talajú szőlők felújításához.
 
A videó a Bonafarm Zrt. és a Csányi Pincészet tulajdona
 
Hosszú évek kitartó munkája és számos kudarc után születtek meg azok a filoxérának ellenálló alanyfajták, melyek az európai szőlőfelújítás nélkülözhetetlen elemei lettek, és amiket a mai napig is használnak szerte a világban. Halála után munkásságát és örökségét fiai, Andor és Sándor vették át. Figyelemre méltó elhivatottságuknak köszönhető, hogy cégüket Közép-Európa legnagyobb alanyvessző- és oltványüzemévé fejlesztették.

Teleki Zsigmond szerint:
„Jó bort nem lehet elhivatottság nélkül készíteni!”
 
Az ő hitvallását és a minőség iránti elkötelezettségét megőrizve készíti és ajánlja borait fogyasztóinak a Csányi Pincészet. Munkássága inspiráló és példamutató számunkra. A Teleki Villány és a Chateau Teleki Villány márkák a nagy előd iránti tisztelet védjegyei.

Chateau Teleki borcsaládunk tagjai évről-évre számos hazai-és nemzetközi elismerést kapnak. A cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és Alex cuvée idén bővült ki egy 2015-ös évjáratból szüretelt kékfrankossal. Hiszünk abban, hogy Chateau Teleki borcsaládunk megújult arculata, valamint az új évjáratok kifinomultsága hűen tükrözik a villányi magas minőségű borok készítése iránti elhivatottságunkat.
 
Winelovers borok az olvasás mellé