Így kezdődik a jó bor készítése

(X)
2015. május 26., 11:22


A minőségi bor mindig gondos szőlőművelés eredménye, a szőlő művelésének kezdete pedig a telepítéstől számítandó. A Tolnai dombok közt, a Szekszárdtól légvonalban néhány kilométerre lévő Tűzkő Birtok ültetvényein kiemelt figyelmet kapnak a tőkék.
Így kezdődik a jó bor készítése
A Tűzkő Birtokon az idei évben az öregebb tőkék mellett vannak teljesen új telepítések és első-, másod- és harmadéves új ültetvények is. A birtokon – bár végezhetjük tavasszal vagy ősszel is – eddig a tavaszi telepítést preferálták. A folyamat első és egyben legfontosabb része a terület, majd a szőlőfajta kiválasztása. Az idei tavaszi telepítés egyik legnagyobb ültetvénye a mőcsényi termőhelyen volt.
A szőlőfajta választásnál fontos figyelembe venni a terület klimatikus, talajtani, földrajzi viszonyait, továbbá célszerű előtérbe helyezni a környéken előforduló, tradicionális fajtákat. Ezek alapján a fenti területekre, fekvéstől függően többek között kékfrankos, cabernet franc és zöld veltelini fajtákat választották.
 
Mőcsény – bár talajtanilag és éghajlati viszonylatban is szinte azonos a tipikus vörösbortermő Szekszárddal –, különleges adottságokkal rendelkezik: a Szálkai- és Zsibriki-tavak hűtésének, valamint a nyugati fekvésű lejtőknek köszönhetően egyes területei kifejezetten a hűvösebb mikroklímát előnyben részesítő fajtáknak kedvez. Ilyenek pl. a rajnai rizling, a zöld veltelini, és itt található a rozé számára elkülönített kékfrankos ültetvény is. 
 
Így kezdődik a jó bor készítése
 
Ezekkel a fajtákkal, évről-évre szép versenyeredményeket ér el a Tűzkő Birtok. A legjobb visszajelzések természetesen közvetlenül a fogyasztóktól érkeznek: borkóstolók, borvacsorák, rendezvények kedvelt fehér fajtái a Tűzkő Grüner Veltliner (legfrissebb díja: Országos Syngenta Borverseny Ezüstérem) és Riesling (legfrissebb díja: Tolnai Borvidék Völgységi Borverseny Ezüstérem), egy üdítő rozénak pedig nagyon jó választás a Tűzkő Kékfrankos Rosé (Országos Rosé Borverseny Aranyérem).
 
Így kezdődik a jó bor készítése
Winelovers borok az olvasás mellé