Látogatói rekord a ProWeinon

Borászportál
2013. március 29., 15:41


Nemzetközi szakvásár - A változatlanul élénk németországi érdeklődés mellett 2013-ban tovább nőtt a ProWein nemzetközi látogatóinak száma. A világ minden fontos bort importáló térségéből ésa nagy bortermelő országokból összesen több mint 44.000 szakember utazott a düsseldorfi seregszemlére, mely rekordlátogatottságnak számít a kiállítás történetében.
Látogatói rekord a ProWeinon
 
Látogatói rekord a ProWeinon
A 2012-es ProWein 40.667 látogatót vonzott, az idei meghaldta a 44.000-et
„A világ minden tájáról érkezett szakmai látogatók száma számottevően emelkedett a ProWein 2013-on. A nemzetközi részvétel aránya a látogatók között már 40 százalék körül mozog” mondta el Hans Werner Reinhardt, a Messe Düsseldorf vezérigazgató-helyettese. „A döntésekért is felelős vállalatvezetők jelentős száma mellett a nemzetközi részvétel további erősödése bizonyítja, hogy a ProWein, a szakma vezető világvására egyben központi találkozóhelye és a rendelések központi színtere a világ bor- és szeszesital-iparában.”
A nemzetközi nagy-, kis- és szakkereskedelem adta közel 50 százalékkal ismét a legnagyobb látogatói csoportot, majd a gasztronómiai és szállodaipari látogatók következnek. A ProWein látogatóinak 70 százaléka dolgozik vezető beosztásban.
 
Sikeres terjeszkedés
A két vásárcsarnokkal kibővített alapterületet kínáló ProWein 2013-ban 48 ország 4783 kiállítójának kínált helyet. A kínálat ilyen mértékű, világviszonylatban is egyedülálló sokszínűsége pontosan megfelel a látogatók igényeinek: a válaszadók 96 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elérte a vásárlátogatáshoz fűzött céljait, és hogy elégedett vagy nagyon elégedett a ProWein látogatásával. Közéjük tartozik Cathrine Hernes, a norvég A/S Vinmonopolet termékmenedzsere: 
„A legkülönbözőbb országok számunkra fontos termelőit egy helyen, Düsseldorfban megtaláljuk, ezért nekünk a ProWein a legfontosabb vásár a világon.”
A newyorki Joshua Wesson számára a ProWein a leginkább rendhagyó borvásár, amelyen megfordult: „A ProWein lehetőséget kínál arra, hogy egyetlen helyen megismerjük a borok teljes világát, miközben számos új termelőt és terméket fedezhetünk fel – szakemberként mintha a mennyországban érezném magam! Már most örömmel várom a 2014-es ProWein-t.”
Látogatói rekord a ProWeinon
 
A ProWein 2013-on szinte valamennyi kiállító ország növelte jelenlétét: az újdonságok közé tartozott a kínai, brit, tunéziai és libanoni bortermelők közösségi megjelenése. A szakmai látogatók jelentős érdeklődést mutattak a hagyományos európai bornemzetek iránt is, egyúttal pedig nőtt az igény a tengerentúli, főként ausztrál, új-zélandi vagy chilei borok iránt is. A szerte a világból származó bioborok szintén előtérbe kerültek: ezeknek külön központi bemutatóhelyet rendeztek be a 7.1-es vásárcsarnokban.
Magyar megjelenés a ProWein-on: több mint harminc borászat bemutatkozása
A Magyar Turizmus Zrt Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága által szervezett közösségi standon idén 225 m2-en vettek részta magyar borászok a ProWeinon. A legtöbb magyar kiállító Tokajból érkezett, de a visszatérő kiállítók között megtaláljuk a dunántúli borokat (Badacsony, Neszmély, Pannonhalma, Villány, stb) éppúgy, a Törley Pincészetet is. Külön standon mutatkoztak be a szekszárdi borvidékről érkezett borászok, akik a ProWein Fórumon is bemutatták boraikat az érdeklődő szakmai közönségnek.
A ProWein az ágazat éves trendbemutatója
A német borágazat nevében Monika Reule, a Német Borintézet ügyvezetője így foglalta össze a szakvásárt: „A ProWein idén végleg bizonyította, hogy a legnagyobb jelentőségű nemzetközi bor szakvására. Kiemelten feltűnő volt a nemzetközi szakmai látogatók nagyobb száma és szakmai színvonala, és ők nagy érdeklődést mutattak a német borok iránt.” Az ügyvezető elmondása szerint a szakmai érdeklődés előterében természetesen a 2012-es évjárat állt, amelyet intenzív gyümölcsös jellege miatt dicsértek nagyon. Az új évjárat, valamint az innovatív termékek és a bővülő választék bemutatása miatt a ProWein az ágazat éves trendbemutatója.
Látogatói rekord a ProWeinon
 
Célirányos kapcsolatépítésről számolt be Nuno Vale, a Wines of Portugal marketing igazgatója: „Elégedettek vagyunk a ProWein 2013-mal. Idén intenzívebb marketing tevékenységet folytattunk a szakvásárt megelőzően, és az új helyen felállított standunkon is számos magas rangú, vezető beosztású látogatót üdvözölhettünk.”
A ProWein szeszes italokat kínáló területén közel 400 kiállító mutatta be a nagyvilág különlegességeit a mexikói tequilától a norvég gyógynövény-likőrön át a kínai moutai-ig. A Hubertus Vallendar szeszfőzde a dél-afrikai párlatok új termékcsaládját mutatta be, míg a Schlumberger a japán Nikka whiskey premierjét időzítette a szakvásárra.
Többletet adnak a kísérő rendezvények
A ProWein alkalmából idén kínált több mint 300 kísérő rendezvény nagy érdeklődést és lelkesedést váltott ki a szakemberek körében. Az egyes szőlőfajták és termővidékek tematikus kóstolói, valamint a borok és az ételek párosításához kapcsolódó számtalan rendezvény gyakorlatias ötleteket és lehetőségeket villantott fel. Ezen túlmenőena kereskedelmiútvonalakról, a piaci változásokról, valamint a kiviteli és behozatalai feltételrendszerről tartott előadások szolgáltak háttér-információkkal és piaci trendekről.
Látogatói rekord a ProWeinon
 
ProWine China 2013 és ProWein 2014
Nagy volt az érdeklődés a novemberi ProWine China iránt is. A november 13-15. között Sanghajban sorra kerülő testvérrendezvényre egy információs stand hívta fel a figyelmet. A rendelkezésre álló kiállítási terület jelentős részét már lefoglalták a többek között Argentínából, Chiléből, Németországból, Görög-, Francia- és Olaszországból, Portugáliából, Spanyolországból, Dél-Afrikából, Ausztriából és az Egyesült Államokból érkező kiállítók.A magyarborászok is érdeklődnek a kínai bemutatkozás iránt.
A düsseldorfi ProWein szakvásár 2014-ben ünnepli 20 éves jubileumát. A seregszemlét 2014. március 23 - 25. között rendezik.
Fotók: Prowein Facebook
Winelovers borok az olvasás mellé