Megtudtuk ki Isabelle kedvenc magyar borásza
Szöveg és fotó:
Hradszki Róbert, WSET Advanced
2009. február 03., Kedd 14:42
Isabelle először Eger felő vette útját, ahol mindenekelőtt a jó öreg Bikavér feltámasztásáról érdeklődött - Pók Tamásnál. A neves borász CabFranc - Kékfrankos - Pinot Noir boraiból maga a Travel Channel műsorvezetője állította össze a maga ízlésének megfelelő Bikavért, melybe csak mintegy 20 százaléknyi franc és 40-40 kékfrankos és pinot került. A borászt persze nem tudta meggyőzni, aki egy testesebb, tanningazdagabb, teltebb színű Bikavér híve - jóval több Cabernet Franc-nal. Ám mindenesetre érdekes a borszakértő hölgy ízlése! Amennyiben ez egy trendet képvisel, csak javulhatnak a Bikavér és a magyar vörösborok külpiaci esélyei. Hiszen a tanninhangsúlyos nagy vörösök tekintetében nemigen versenyezhetünk a mediterrán éghajlattal.
Úgy tűnik Isabelle azokért a borászokért tud lelkesedni - jogosan -, akiket nem izgat a várható bevétel, hanem kizárólag a minőség oldaláról közelítenek a borászkodáshoz. Ezért csodálta a somlói birtokán remeteéletet élő Takács Lajost is balatoni útján, s ezért vitt magával a Kaló Pincéből is annyi bort - amennyit csak elbírt.
A Kelet-Európai bortúra első részének ismétlését - melyben Isabelle Legeron szintén hazai bortúrákon vett részt - szombaton délelőtt (február 7. 9.30) ismétlik meg a csatornán. A szokásos hétfő esti új rész előtt közvetlenül pedig a sorozatnak ezt a második részét is megismétlik. Várhatóan azonban a következő hónapokban többször is műsorra kerülnek a magyar részek, hiszen Isabelle korábbi bortúráit is ismétlik (jelenleg például a Jorney into Wine - Ausztrália is fut). A csatorna Szomjas utazó című műsorát is érdemes figyelemmel kísérni a borbarátoknak, mert ott is gyakorta öntenek bort a poharakba, a legközelebb chileit...
A Tokaj Kereskedőház bormúzeumában - ahol 1895-től őriznek helyi tételeket - Szendrei Gergő egy 1940-es aszút kóstoltatott vele. Isabelle csodálattal adózott a tokaji édesbor több évszázados hagyományának, a bort, amit kóstolt a komplex, koncentrált, tejkaramella, pörkölt narancshéj, nektár jelzőkkel halmozta el, egyúttal konstatálta a majd 70 éves bor még élénken létező savait is!
A következő képen kalauzunkat a Bodrogon láthattuk egy kenuban. Stílusosan a folyóra ülő párában foglalta össze mindazt, ami a terroir egyediségét adja. (Mint tudjuk a szürkepenész - azaz botrytis cinerea, mely a tokaji szőlőt aszúsodásnak indítja - megjelenéséhez elengedhetetlen ez a klíma.)
Ezután egy aszúszüreten láttuk borszakértőnket, s csak azt fájlalom, nem jegyezte meg, hogy ilyesmit még sehol a világon nem látott. Pedig úgy tudom a bordeaux-i Sauternes-ben sem csinálnak ilyet - noha borait a Tokaji többszöröséért árulják... Az a több száz eurós ár pedig, amit Isabelle a Tokaji áráról mondott, inkább talán a külföldi borkereskedők pénztárcáját növeli. Őszintén valljuk be: ez a minőség még koránt sincs helyén kezelve sem itthon, sem pedig a nagyvilágban...
És hogy ki képviseli ezt a minőséget? Például Szepsy István, akit Isabelle jó érzékkel talált meg. 6 puttonyos aszúját Szepsy szőlejében kóstolták, és Isabelle bevallotta, hogy a Tokaji számára a pörkölt, mandulás, fűszeres jegyei miatt összetéveszthetetlen az édesborok között. "Amazing"-nek (bámulatos) tartotta, mikor a borász 230 gramm cukorról tett neki említést - melyet a tokaji bor hihetetlen savtartalma csak "takarásban mutat". Szepsy István - akinek már ősei is aszúszemeket szedtek - méltán lehet büszke a borára. A sok cukorral azonban nem sikerült elijesztenie a hölgyet, aki még többet akart: hallott rebesgetni valamiféle esszenciáról.
A hölgy természetesen mindent megkapott, amit kívánt. Arckifejezését tekintve úgy tűnt: valóban nem tudta előre mire számítson, mikor a nektárt kóstolja... Nemigen maradtak új jelzői sem a dologra, legfeljebb, hogy az illóolajokhoz hasonlította a tokaji esszenciát (vagyis az aszúszemek tiszta nektárját), ami valljuk meg már egy külön kategória az édesborok között is, hiszen alkoholtartalma csupán néhány százalék. Az a rengeteg édesség már nem tud ugyanis alkohollá erjedni, ami benne van.
Isabelle Lageron mielőtt Bulgária felé vette az irányt (hiszen a következő részben folytatja a Fekete-tengerig tartó bortúráját) hazánk borászatát példaként állította a régió számára, külön kiemelve Kaló Imre teljesítményét. Az 1994-ben indított Travel Channel napjaink legnagyobb összeurópai tévécsatornája, amely 14 nyelven sugároz Európában, Afrikában és a Közel-Keleten több, mint 117 országban. A csatorna eredeti, angol nyelvű site-ján pedig a két magyar részben közreműködő borászatok, vendéglátóhelyek, települések és egyéb turisztikai szolgáltatók - akik a két magyar rész létrejöttében közreműködtek - weblapját elérhetővé tették, sőt az adások főszereplőit röviden be is mutatják. Reméljük a magyar borászat jóhíre sokfelé eljut így. Egyszer talán a Kossuth téri Parlamentig is.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























