Borigo: Kezdjük az elején, hiszen az olvasók talán kevesebbet találkozhatnak a te neveddel itthon. Hogyan kerültél közel a borok világához?

Kielmayer Kristian: Távolról kell kezdenem, hogy érthető legyen. Engem mindig is érdekelt a történelem, és a bor valamint a történelem Magyarországon és Németországban is - ahol születtem - nagyon szoros kapcsolatban áll egymással. Senki sem úgy születik, hogy ért a borokhoz, eleinte számomra is csak a szőlő színe jelentette a fajták közti egyetlen különbséget. A főiskola előtt nem ittam a bort, nem is kóstoltam nagyon, a váltást a főiskolai borklub hozta. Én akkoriban idegenvezetéssel foglalkoztam, mert a főiskolán turizmust és vendéglátást tanultam, emellett ez kézenfekvőnek tűnt. Főként Budapesten és a Balatonnál, valamint Kalocsa környékén vittem csoportokat, ezen kívül Erdélyben, Bécsben. Berlinben és Prágában. Végül a borklub elnöke. Gere Viki keresett meg, hogy lenne-e kedvem szorosabbra fűzni a kapcsolatomat a borklubbal.

Borigo: Egy laikus hogyan képzelheti ezt el? Ha valaki sokat kóstol, az már ért a borhoz?

Kielmayer Kristian: Azért ez nem ilyen egyszerű. Én minden itthon fellelhető könyvet és szakkönyvet elolvastam, elvégeztem Rohály Gáboréknál az összes tanfolyamot (WSET képzések) és persze rengeteget kóstoltam. Ezen kívül szert tettem egy mentorra is, akitől rengeteget tanultam, Cey-Bert Róbertről van szó. Neki nagyon sokat köszönhetek. A főiskolai borklub elnökeként több előadásra is felkértem, és ő nyitotta fel a szememet, hogy a borkóstolás nem csupán analitikai bírálat, hanem jóval több annál. Le lehet írni egy bort a savakkal, tanninokkal vagy ízjegyekkel, de azért ennél többről szól ez az egész. Szenvedélyről, folyamatos tanulásról és talán az érzelmektől leginkább.

 

Borigo: A főiskola után már tudatosan a borral kezdtél foglalkozni?

Kielmayer Kristian: Ez szintén egy véletlenen múlt. Miután befejeztem a tanulmányaimat, egy bőrönddel és egy hátizsákkal mentem Londonba, szerencsét próbálni. Szerencsére idegenvezetőként legalább megfelelő angol nyelvtudással vágtam bele az ottani életbe, de ezen kívül nem volt sok hátszelem. Egy szállodában kezdtem dolgozni, öt hónapig bírtam a szinte embertelen körülményeket. Ezalatt képeztem is magam, a felsőfokot csináltam a kinti WSET iskolában, és eljártam a kevés szabadidőmben kóstolókra. Az egyik ilyen kóstolón elsőként érkeztem, a téma talán a moseli rizling volt. Elkezdtem beszélgetni az egyik borásszal, majd megjelent a borkereskedés tulajdonosa - aki szintén kiválóan beszélt németül - és csatlakozott hozzánk. Az eszmecsere végén azt kérdezte, nem keresel munkát? Mondtam neki, dehogynem. Akkor itta névjegyem, hívjál fel. Ennyi volt.

Borigo: Egy londoni borkereskedőnél lehet újat tanulni a borról?

Kielmayer Kristian: Szinte csak azt lehet. A bevásárlókörutakon, amikor a portfolióba kerestünk tételeket, sokat jártunk Burgundiába, Németországba és persze Champagne-ba. Innen származott a legtöbb borunk. Majdnem négy évet éltem Londonban, ebből több mint hármat a The Winery Borkereskedés égisze alatt. Egyre több dolgot bíztak rám, a végén már a párlatokért és az erősített borokért is én voltam a felelős. Eközben beiratkoztam a WSET diplomakurzusra, amit sikeresen el is végeztem.

Borigo: Előnyt jelentett a többiekkel szemben a kinti munkád?

Kielmayer Kristian: Azt hiszem igen. Állandó jelleggel kóstolhattam szinte bármit Londonban, amire csak kedvem támadt. Ha ez éppen egy portlandi pinot noir volt, akkor azt, az erősített bor kategóriájáról nem is beszélve. Magyarországon alig lehet hozzájutni, és a piac számára is szinte ismeretlen. Londonban teljesen más a helyzet, de a téma megértését talán még ez sem segíti. Viszont a munkám révén én megtehettem azt, hogy a könnyebb megértés érdekében kiutaztam a vizsgám előtt Jerez-be, a sherry hazájába, és ott kóstoltam, beszélgettem a borászokkal, figyeltem az emberek hozzáállását a saját boraikhoz.

Borigo: A WSET diplomádat támogatta a munkahelyed?

Kielmayer Kristian: Sok ilyen esetet hallottam már, de velem ez nem így történt. A volt főnököm nem hitt a WSET képzésben, amit részben meg is tudok érteni. Neki nem volt rá szüksége. Az ő tudása és kóstolási tapasztalata a való életen alapult. A rengeteg utazáson, beszélgetésen és kóstoláson. Emellett volt annyi tapasztalata és intelligenciája, hogy a megszerzett tudását rendszerbe tudja foglalni a saját fejében, így az előhívhatóvá vált. Szóval a diplomámat nem támogatták, magamnak fizettem mindent. Egy kicsit egyébként úgy érzem - és lehet, hogy magam ellen is beszélek - hogy ezt a WSET diploma dolgot eléggé felfújják itthon. Egyfelől a magyar elnevezés - Nemzetközi Borakadémikus - is elég érdekes, bár ezt egy az egyben az osztrákoktól vettük át, másfelől eléggé túlmisztifikáljuk a képzést. A kinti megnevezése a címnek – AIWS - voltaképpen azt jelenti hogy a Bor és Párlat Egyesület tagja lettem. Ennyi és nem több. Kint ez szinte alapkövetelmény, majd mindenkinek megvan ez az iskolai végzettsége, aki a szakmában akar érvényelsülni. Persze fontos képzésnek tartom, mert nagyon jó bázist ad és rálátást a világra, remélem egyre többen elvégzik Magyarországról is.

Borigo: A volt főnöködet említetted. Ez összefügg azzal, hogy egyre többet látunk itthon is?

Kielmayer Kristian: Igen. Három év után eljöttem a borkereskedésből és Londonból is. Egy kis pihenésre is szükségem volt, fel akartam töltődni, de mindezt összekötöttem a borral is, és majdnem fél éven át Dél-Amerikában utazgattam. Utána Bristolban dolgoztam egy évet az Averys Wine Merchants-nak, ahol főként a privát kliensek kéréseire (en primeur, stb...) felügyeltem. Nemrég pedig a Wein&Co kötelékébe kerültem, Bécsben. Ez alig néhány hónapja történt.

Borigo: Fél év Dél-Amerikában?

Kielmayer Kristian: Két nagy álmom volt, ami a „must see” kategóriába esett nálam, az egyik Angkor templomegyüttese Kambodzsában, a másik pedig Machu Picchu városa Peruban. Voltaképpen ez utóbbiért indultam neki, de ha már arra jártam, körülnéztem Perun kívül Chilében, Bolíviában, Argentínában, Uruguayban és Brazíliában is. Brazíliában egyébként már nem is nagyon akartam borral foglalkozni, de ott sem sikerült kikerülnöm a dolgot. Minden országban beszélgettem borászokkal, pincészeteket látogattam meg, de persze más is érdekelt, a helyi kultúrák, az emberek, a látnivalók. Igazi feltöltődés volt. Emellett a bolíviai borászatról talán a mai napig alig publikáltak néhányan, főleg az odavezető utak nehézségei és izgalmai miatt. Nos, nekem sikerült, bár a hegyi utakon sokszor leszakadt hidak nehezítették a továbbhaladást, egy helyi repülőjárat meg csak ügy találomra leszállt időnként, hogy kitegyen néhány utast. Mintha csak a hetes buszon ültem volna. A Google kereső még mindig az én írásomat dobja ki az elsők között, amivel még a BBC-t is sikerült megelőznöm a témában. Angliaban ez nagyon nagy dolog...

Borigo: Ha jól tudom, Master of Wine aspiráns vagy…

Kielmayer Kristian: Nem szeretem ezt a megnevezést, mert megelőlegezi az eredményt, és plusz terhet is rak az ember vállára. Én csak ennek az intézetnek a hallgatója vagyok. Annyi biztos, hogy 2012 júniusában négy napot leszek Londonban, a vizsgák miatt.

Borigo: Hogyan került egyáltalán képbe ez a dolog?

Kielmayer Kristian: Két éve, 2009 szeptemberében nyertem felvételt Master of Wine Intézetbe. Egy adott témában kellett előtte otthon írnom egy dolgozatot, valamint négy általuk megadott bort is meg kellett kóstolni - szintén otthon - amit az ő előírásaik szerint kellett elemezni. Azt azonban fontos megjegyezni - és itt van a különbség az előző dolgokhoz képest - hogy itt már nem a klasszikus WSET rendszerben kell elemezni a borokat. Izgalmasabbá válik a téma, és persze sokkal nehezebbé is. Ok-okozati rendszerben kell kóstolni. Van is erre egy mondás, magyarul talán úgy hangzik: Kutassál úgy, mint egy detektív, és érvelj úgy mint egy ügyvéd.

Borigo: Tudnál példát erre a kóstolási rendszerre?

Kielmayer Kristian: Van előtted egy bor. Ha úgy gondolod, hogy az egy chardonnay, akkor indokold meg, hogy miért az. Magas benne az alkohol? Battonage-on esett keresztül? A színe miatt? Érzed benne, hogy valószínűleg almasav bontáson esett át? Ezek tipikus chardonnay jegyek. Oké, jön a következő kérdés, de miért nem lehet mondjuk pinot blanc? Azért, mert savai magasabbak és semlegesebb jelleget mutat. Oké, legyen chardonnay. Honnan való? Burgundi talán? Miért nem Napa-völgyi? Mert elegáns és kevesebb benne a fa? Folyamatosan érvelsz, érvelsz és érvelsz. Indokolsz valamit és újra érvelsz. A technológiát is megmagyarázod, végigveszel mindent amit tudsz, és a legvégén összefoglalod. Az az érdekes, ahogy a tudásodat felhasználva eljutsz egy lehetséges konklúzióig. Izgalmas ezt átélni. A Master of Wine képzés arra tanít, hogy az egész világban gondolkozzál.

Borigo: Ezek szerint egy Master of Wine tényleg olyan, mint egy jedi lovag?

Kielmayer Kristian: Érdekes, hogy ezt a példát mondod, mert az egyik angol nyelvű blogomon (www.jediofwines.com) és a twitteren is ilyen néven közlök információt. Egy Master of Wine mindenről tud valamit! Emellett persze mindegyiknek van valamilyen szakterülete, ahol minden bizonnyal az egyik legnagyobb tudással rendelkezik. De a legfontosabb a globális gondolkodás képessége, a dolgok közötti összefüggések felismerése. Ez egy Master of Wine ismérve. Az is igaz, hogy erre nem sokan képesek. Nem tudom pontosan, hány MW él jelenleg a földön (jelenleg 290 - a szerk.) de azt hiszem kevesebb, mint háromszáz. Szokták is mondani, hogy több ember járt már a világűrben, mint ahányan elvégezték a Master of Wine iskolát.

Borigo: Mi a véleményed a magyar borok világpiaci helyzetéről?

Kielmayer Kristian: Eléggé súlytalanok vagyunk, és hiába vannak jó kezdeményezések, pénz és összefogás híján nem jutnak el a megfelelő helyekre. A furmint, mint magyar fajta és kitörési pont például jó ötlet, de nemrég Londonban voltam egy szlovén kóstolón, ahol bizony sok ottani furmintot hoztak magukkal, és nagyon jók voltak azok a borok. Attól félek, hogy Amerikában valaki egyszer csak felkapja a fejét, és azt mondja: Szlovénia? Akkor furmint, nem? (Sipon a helyi neve a fajtának - a szerk.) Onnantól kezdve ezt a lehetőségünket is elveszítettük. Nagyon nagy kár lenne. Ráadásul sok borunk tényleg túlárazott. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem ismeri a kinti árakat. Angliában néha olcsóbbak voltak a magyar borok, mint itthon, és ez durva. Úgy, hogy ott külön adót kell fizetni, majd-nem két fontot palackonként.