Kismamáknak vörösbort?

Borászportál
2012. január 25., 13:24


Szolizni nem ajánlott terhesség alatt, de hajat festetni szabad. Tetováltatni nem célszerű, de masszíroztatni szabad. Tüdőszűrésre menni nem tanácsos, de kávét lehet fogyasztani. Dohányozni tilos, viszont egy pohár vörösbor megengedett. Biztos? Nem árt ez a kicsinek? Kutatók, celebek és szakértők gondolatait foglaltuk össze.
Kismamáknak vörösbort?
 
Egy pohár bor még nem árt a babának
Ezt a feltevést a londoni Epidemológiai és Közösségi Egészség Tudományos Folyóiratban – tizenegy ezer anya között végzett kutatásra alapozva – is megerősítették. Ez eredmények szerint a terhes nők heti másfél deci bort megihatnak anélkül, hogy ártanának a babának. Ugyanakkor az University College felmérést végző munkatársai már nem állnak ki sziklaszilárdan a borfogyasztás mellett.
 
Munkatársaik anyákat kérdeztek arról, hogy terhességük ideje alatt fogyasztottak-e alkoholt, és óvták-e az egészségüket, emellett "családlátogatáson" is voltak, főként a három-öt éves gyerekek szüleinél. Az öt éves gyerekekkel társadalmi érzéseikkel és viselkedésükkel kapcsolatban tesztet készíttettek, az eredmény: azoknak az anyáknak a gyermekei, akik a terhesség ideje alatt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, nagyobb valószínűséggel lettek hiperaktívak, mint azok a gyerekek, akiknek az anyái úgy döntöttek, hogy nem isznak.
Az óvatosak tartózkodnak az alkoholfogyasztástól
– Valójában nincs nagy kockázata annak, ha a terhesség ideje alatt az anyák megisznak egy-egy pohár bort – nyilatkozta Dr. Yvonne Kelly, az University College kutatásvezetője –, de természetesen a legtöbb várandós nő tartózkodik az alkoholtól.
A kérdés az utóbbi években okozott vitát. 2007-ben Londonban az Egészségügyi Minisztérium törvényt alkotott ezzel kapcsolatban, ami magában foglalja, hogy a terhes nőknek és a babát akaróknak el kellene kerülniük a terhesség ideje alatti alkoholfogyasztást, de alkalmanként egy pohár bor még nem árt a babának – írja a boregyetem.hu. A kormány szerint az állásfoglalás nem alapult új kutatáson, de tanácsot szeretnének adni a kismamáknak. Az Egészségügyi Minisztérium egy szóvivője ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Miután értékeltük az eddigi eredményeket, nem mondhatjuk azt, hogy az alkoholfogyasztás a terhesség alatt biztonságos és nem fog ártani a babádnak."
Kismamáknak vörösbort?
A legtöbb várandós nő tartózkodik az alkoholtól
Az alkohol nagyon hamar felszívódik, és bizony elég jól veszi az akadályokat, annak ellenére, hogy az anya szervezetében különböző gátak nehezítik meg, hogy a káros anyagok a magzathoz, vagy a szoptatás útján a kisbabához jussanak. Az alkohol az anyatejbe teljes mértékben átjut, vagyis az anyatej alkoholszintje azonos az anya véralkoholszintjével. A terhesség alatti túlzott alkoholfogyasztás igen gyakran vezet oda, hogy a baba kis súllyal, károsodott idegrendszerrel születik – olvasható a babaszoba.hu oldalán.
Kicsit csalni ér?
Bár a szakemberek egy része a terhesség ideje alatt teljes absztinenciát javasol, mivel biztonságosan fogyasztható mennyiség nincs, sok kismama úgy gondolja, az alkalomszerűen elfogyasztott egy-egy pohár vörösbornak semmilyen káros hatása nem lehet a babára. Vannak, akik (akár orvosi javaslatra) minden nap isznak egy kicsit és olyanok is, akik onnantól kezdve (vagy már odáig is), amikor megjelenik a két csík a teszten, egyetlen korty alkoholt nem fogyasztanak.
Lehetett értesülni olyanról is, hogy egy terhes nő minden nap megivott 1-2 Vilmost, hiába mondták neki, hogy veszélyes. A természet őt igazolta – áll a dívány.hu oldalán –, a gyereknek az égvilágon semmi baja nem lett tőle. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden kismamának követnie kell.
Kinek higgyünk?
A köztudottan egészséges életmódot folytató Rubint Réka kamerák előtt is felvállalta véleményét, és elmondta, szerinte abból nem lehet baj, ha a kismama hetente 1-2 pohár jó minőségű vörösbort iszik – olvasható a Hír24.hu-n.
"A terhesség ideje alatt, sőt előtte és utána se tartom jónak a túlzásokat semmiben: sem az evésben, sem az ivásban, sem a mozgásban. Szerintem nagyon fontos, hogy mértéket tartsunk ezekben a dolgokban… A mérték az érték!" – vallja Réka.
Schobert Norbi felesége hozzátette, három egészséges gyermeket hozott a világra, ami szintén bizonyítja, hogy a mértékkel történő - várandósság alatti - alkoholfogyasztás nem árthat a babának.
A korábban kóros soványsággal küzdő Szorcsik H. Vikiről terhessége alatt derült ki, hogy vérszegény. A fiatal kismamának orvosa ajánlotta, hogy időnként igyon néhány korty vörösbort, amelynek nagyon jó "vérképző" hatása van. Viki hallgatott nőgyógyászára, ám természetesen ő sem esik túlzásokba.
Ellenkező véleményét osztotta meg a Unique énekesnője, Völgyesi Gabi. A nyolcadik hónapban járó kismama biztonsági játékosnak vallja magát. Igaz, azt is hozzátette, terhessége előtt sem fogyasztott gyakran alkoholt, így számára nem lemondás az, hogy most egy kortyot sem iszik.
Dr. Csermely Gyula, szülész-nőgyógyász a TV2 Aktívjában arról beszélt, valóban vannak olyan esetek, amikor nem rendszerességgel néhány deci bor ajánlott is lehet, főleg, ha a kismama korábban is fogyasztott alkoholt. Azt is hozzátette, hogy a rendszeres és nagymértékű ivás azonban súlyosan károsíthatja a babát, aki ráadásul a méhen belül "be is rúghat".
A Hír24.hu Lőrincz Ildikó szülész-nőgyógyászt is megkérdezte a témában. A szakember azt az álláspontot képviseli, hogy a legjobb, ha a terhesség alatt egy kortyot sem iszunk.
"Az alkohol teratogén anyag, így ártalmasan befolyásolja a gyermek fejlődését. Átjut a méhlepényen, és a védtelen magzat szervezetébe is bekerül" - indokolta véleményét. - "Minden ital, ami alkoholt tartalmaz, akár a legkisebb mennyiségben is, árt a babának."
A szakember szerint léteznek olyan kutatási eredmények, melyek szerint az alkoholfogyasztást nem kell teljesen elhagyni, hanem elég csökkenteni napi másfél egységre (másfél deci bor körülbelül egy egységnek felel meg), ám az első három hónapban ettől is tartózkodni kell. A szülész-nőgyógyász azonban leszögezte, ha tőle kér bárki tanácsot, ő azt javasolja, hogy a terhesség ideje alatt egyáltalán ne fogyasszon alkoholt.
Szerkesztette: Németh Richard
Winelovers borok az olvasás mellé