Címkék / borverseny
Kiválasztották a Pannon Borrégió TOP 25 borát
Borverseny - A napokban tartott Pannon Borrégió borversenyen a legjobb 25 bor közé 11 szekszárdi, 9 villányi, 3 tolnai és 2 pécsi bort válogatott be a zsűri.
6 érmet nyertek a magyar borok Portugáliában
Borverseny - Mint azt Eszterbauer Jánostól megtudtuk, a magyar pincészetek összesen 3 arany-, 3 ezüstérmet hoztak haza a Portugáliában rendezett XIX. Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi vándor-borversenyről.
Szétnyerték magukat a magyarok a rozék világversenyén
Eredményhirdetés - Három aranyérmet és tizennégy ezüstérmet kaptak a 2011-es magyar rozék a cannes-i Mondial du Rosé világversenyen. A tizennégy érmet szerzett magyar borból tizenegy a szekszárdi, illetve kunsági borvidékről származik, Dúzsi Tamás rozéi taroltak.
Kihirdették a Zsolnay borverseny győzteseit!
Verseny - Az idén először hirdette meg a Zsolnay Kulturális Negyed Bora borversenyt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett versengésen a szakmai zsűrizést a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin segítségével valósították meg, majd borkedvelő társadalmi zsűri választotta ki a legjobbakat.
Jön a XXXIII. Országos Borverseny!
A Zalai borvidék ad otthont Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező borversenyének. A XXXIII. Országos Borversenyt május 15-16-ára tűzte ki a szervező, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
Tokaj újra aranyat hozott Bordeaux-ból
Borverseny - Idén is aranyérmes lett a Tokaj Kereskedőház Zrt. Grand Selection Késői Arany bora a Challenge International du Vin borversenyen.
Keresik a magyar borászok új generációját - bor & gasztró az A38-on
Az A38 hajó profilja az utóbbi években jelentősen kibővült. Már nem csupán könnyűzenei események, koncertek zajlanak ott, hanem színházi előadások, könyvbemutatók, kortárs képző- és fotóművészeti tárlatok, filmvetítések, ezen túl pedig igen hangsúlyos szerepet kap majd a borászat és a gasztronómia is.
Versenyben a Veszprém megyei borászok
Az idén március 22-én tizenötödik alkalommal rendezi meg a Veszprém Megyei Agrárkamara a Veszprém Megyei Palackos Borok Versenyét, amelyen a megye szinte minden neves borászata részt vesz. A borokat felkért szakértőkből álló bizottságok 100 pontos bírálati módszerrel bírálják, Dr. Kállay Miklós, a Corvinus Egyetem professzorának, a Magyar Borakadémia elnökének irányításával.
Lezajlott a XI. Syngenta borverseny
Verseny - A Syngenta tizenegyedik alkalommal megrendezett megmérettetésére az ország borvidékeiről közel 500 nevezés érkezett. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott versenyen az idén is a fehérborok domináltak, amelyek közül ebben az évben a Patricius Borház Katinka Furmint bora bizonyult a legjobbnak. A vörösborok közül az Egri Korona Borház Egri Kékfrankos Selection borát, a tokaji aszúborok közül pedig a Tolcsva-Bor Kft. Sajgó Pincészetének 6 puttonyos aszúját tüntették ki Quadris díjjal.
Berlini borverseny: elhozta az aranyakat a magyar pincészet
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park közepén található Fischer családi borászat 2010 után a 2012-es Berlini borversenyen is érmeket szerzett. A pincészet kínálatában számos fajta megtalálható, ezúttal kétféle Cabernet Franc bort díjazott a zsűri.
Schmitt Pál újra bort választ
Borverseny - Áruházlánc - Vinotéka - A CBA az idén hatodik alkalommal tartja meg az ország legnagyobb házi rendezésű borversenyét, a bírálóbizottságok vak kóstolással 767 mintából választják ki a legjobb borokat. A versenyt kedden és csütörtökön tartják az Alsónémediben található CBA Logisztikai Központban. A plágiummal vádolt Schmitt Pál, köztársaságunk elnöke idén is kitünteti a legjobb eredményt elért tételeket.
Taroltak a paksi borok a temerini nemzetközi versenyen
Keller János, Spiesz József, Hoós László, Fehér József, Kovács Sándor és Polgár Zoltán képviselte a Paksi Hegyközséget a vajdasági Temerinben 15. alkalommal rendezett Vince-napi borversenyen. Tizenkét termelő 31 borát vitték Paksról és két bölcskei nedűt. Polgár Zoltán beszámolója szerint a paksiak, megismételve a korábbi évek sikerét, ismét remekül szerepeltek.
Aki divatba hozza a vizahólyagot
A bor derítéséhez vizahólyagot használ. A szőlőben nincs talajmunka, a füvet kaszálják. Úgy készíti a nedűket, ahogy valószínűleg vincellér dédnagyapja. Kiss B. János, a nagyapjáról keresztelte el pincészetét. A Breitenbach Kézműves Pincében járunk Bodrogkisfaludban.
Ars borétika
Maul Zsolt villányi borász ambiciózus, törekvő fiatalember. Azt mondja, hogy villányi viszonylatban ma már nem könnyű nagy tőke vagy megalapozott háttér nélkül borászati vállalkozást elindítani, még kevésbé kiemelkedő borokat készíteni.
Egyediség padlizsános kerettel
Az erdélyi származású Kiss Gábor borász a fiatalok között talán az első, aki nem édesapja vállalkozását folytatta, hanem az ő segítségével építette fel a saját pincészetét. A család 1989-ben települt át Erdélyből. Az immáron villányi borász nem akar divathullámokat követni, inkább egyediségre törekszik.
A királyleányka udvarlója
Bolyki Jani azt mondja, hogy az ufók hozták, de van állítólag egy kevésbé színes magyarázat arra, hogy hogyan pottyant a szőlőbe. Egyenesen Egerbe. A pincéjét megtaláljátok úgy két kilométerre a város központjától. Újabb borász mutatkozik be nektek. És még mindig lehet szavazni.
Függőségi viszony
Gizella Pince. A nagyi a névadó. Az unoka, Szilágyi László a családi hagyomány folytatója. Borász, aki azt meséli, hogy függőségi viszonyba került a borral, de hogy miért is, arról majd később. A tokaji borvidéken járunk.
Szupertoszkán érzés Kisjakabfalván
Előbb volt a gondolat, majd követte a tett. Így született a Jackfall Bormanufaktúra. A borokat a kezdetektől Kőszeli András nevelgeti. Folytatódjon a fiatal magyar borászok bemutatása. Ma egy Villány melletti sváb zsákfaluba utazunk, a tündéri Kisjakabfalvára.
Angyalkák az agyban
Itt szavazz 2011 Fiatal Magyar Borászára!
Most pedig jöjjön egy egri bormíves. Demeter Csaba, aki magát egyszerűen csak lázadó borászként titulálja. Ő fog bemutatkozni. Mesél majd az angyalkákról. Folytassuk a játékot! Folytatódjon a szavazás! Ki legyen 2010 Fiatal Magyar Borásza?
Nem kell ezt túlmisztifikálni!
Harmincegy éves törzsgyökeres palkonyai borász Haraszti Ferenc. A szőlőtőkék között nőtt fel, a nagyszülei vitték magukkal. A negyedik generációs borász egy tündéri baranyai faluban él és dolgozik, ahova egyszer el kell menni, megkóstolni a borokat átérezni a fehér pincesor hangulatát.
A bor formálja életünket
- Tokaj kalandként indult, egy idő után aztán kihívás lett belőle, mára talán életforma – meséli Bodó Judit, hogyan került a tokaji borvidékre. Ő és férje is Szlovákiából, a Csallóközből származik, egy nem kifejezetten bortermelő vidékről érkeztek Bodrogkisfaludba.
Borostömlőkön egyensúlyozva
- Bár borász családban nőttem fel, soha nem irányítottak erre a pályára – meséli ifjabb Kamocsay Ákos, aki szinte még gyerekként döntött úgy, hogy borász lesz. Ma már saját pincéjében dolgozik Móron. A hajdani Lamberg pincét 2006-ban vásárolta meg. A Maurus névre keresztelt borászatot ebben a méltóságteljes épületben találjátok meg.
A vadélesztők harmóniája
Iványi Zsófiának négy hektár saját ültetvénye van a villányi borvidéken. Kicsi birtok, nagy borok. Kizárólag saját szőlővel dolgozik, és a borok erjedését a vadélesztőkre bízza. Csak semmi adalékanyag, a bort csak a kén szelídíti.
Páratlan elegancia
- Már járókával kivittek a szőlőbe – meséli Gere Zsolt, aki Budafokon érettségizett, majd középfokú borászati képesítést szerzett. Zsoltiék jelenleg 30 hektáron gazdálkodnak. Ültetvényeik Villány, Nagyharsány és Siklós legjobb adottságú területein helyezkednek el. A villányi borásznak 1998-ban volt az első önálló szürete.
Forma 1-es történet
Borászati pályafutásom a Forma 1-es pályafutásom végét jelentette - mesél a gyermekkori álmokról ifjabb Gál Tibor. Az egri borász számára többnyire akkor ér véget a szüret, amikor a Pinot Noir a pincébe kerül.
A poncichter missziója
- Régi poncichter család sarjaként születtem Sopronban – meséli Jandl Arnold. Aki nem ismerné ezt a kifejezést, azoknak mi segítünk: Sopronban és környékén így hívják a németek a borászt. Jandl Arnolddal a hűség városába utazunk.
Kellemes bódulat
A vidéken élő borász. ifj. Figula Mihály. A fiatal magyar borász, aki azt mondja, hogy szükség van a hipermarketekre is, hiszen millióknak az egész napi munka után csak este van idejük bort vásárolni, de úgy gondolja, hogy egyszer vasárnap majd zárva lesznek a boltok és az emberek a szabadban töltik az idejüket. Balatonfüreden járunk.
Mikor lesz saját borod?
- A legnagyobb öröm számomra nem a saját nevem lenne egy boron, hanem egy kölök lenne majd egykoron, aki az apja nyomdokaiba lép – meséli Hernyák Tomi etyeki borász.
Titkok a pincéből
- Bár régóta foglalkozom borkészítéssel, 2006 volt az az esztendő, amikor elérkezettnek láttam az időt saját pincészetem megalapítására – meséli Bősz Adrián. A szekszárdi borász a műszaki pályát hagyta ott, hogy bele vesse magát a borok világába.
A Chardonnay megszállottja
A Mátrában kezdte, járt gyakorlaton az USA-ban és a Chardonnay a kedvenc fajtája. Ő Benedek Péter, akit nemrég igazolt le főborásznak a Gróf Buttler.
A második műszak
Két műszakban dolgozik Adamovich Károly. Amikor a Gróf Buttler Borászatnál befejezi a munkáját, akkor a saját pincéjében a saját borait nevelgeti. Az egyetemi idők alatt a magánéletét is megpecsételte: diplomát és feleséget hozott neki.
A kézműves bor is lehet olcsó
Egy jó, kézműves bor is lehet olcsó – mondja Hetényi Emese a Mecseknádasdon működő Hetényi Pincészet mindenese. A fiatal hölgy már általános iskolás korában is kijárt a szőlőbe, manapság meg azt szereti, amikor „új és régi arcokkal” beszélgethet a boros fesztiválokon.
Egri borok a felsőoktatásban
Az Eszterházy Károly Főiskola hagyományos borversenyén – rekordszámú nevezés mellett – az egri Sike Tamás fehérborát, valamint az Egri Korona Borház egyik vörösborát választották az intézmény legjobbjának. A tavalyi győztesek sem voltak kevésbé ismertek, hiszen akkor a Thummerer pincészet és a St. Andrea pincészet állhatott fel a dobogóra.
Kína vakkóstolón utasította maga mögé Bordeaux-t
A kínai borok győztek egy pekingi borversenyen, amelyen francia és kínai szakértők vakon kóstoltak a két országból származó borokat. A kóstolón ötféle bordeaux-i bor került terítékre, és ugyanennyi Kína legígéretesebb bortermő vidékéről, Ninghsziából, és az első négy helyen ninghsziai borok végeztek, és csak ötödik helyre futott be egy francia, a Lafite Saga 2009 (médoc).
Lépcsőről lépcsőre
Sebestyén Csabáról talán már sokan tudják, hogy az autószerelő kulcsot tette le a borászkodás kedvéért. Lehet, hogy a lopó jobban áll a kezében, mert a szakma hamar felfigyelt a lépésről lépésre építkező borászra.
Underground zenére metszi a szőlőt
Gyermekkorában nyűgnek érezte, amikor a szülei a szőlőbe vitték dolgozni. Ma már underground zenét hallgatva metszi a szőlőt – meséli Nagy Gábor pázmándi borász.
A korty mögött a nő
- A tőkék között nőttünk fel, így szinte belénk volt kódolva a bor és a szőlő szeretete – meséli Gere Andrea. A nemzetközi borakadémikus immáron az édesapjával és testvérével együtt kóstolgatja és házasítja a csodálatos villányi borokat.
Az alkotás szabadsága
Gépésztechnikusnak tanult, aztán éveken át marketinggel foglalkozott, közben volt borszaküzlete is. Egy szép napon Debrecenből Erdőbényére költözött, felújította a régi, romos házat és felépítette a birtokát. Ő Homonna Attila, az utazó borász, aki szüretkor ma is több pincészetnek dolgozik, miközben építgeti a saját 2,9 hektáros kis birodalmát.
Egy borász a Balaton kapujában
„A motiváció az, amikor álmaid munkaruhát öltenek” – indít egy Benjamin Franklin idézettel Feind Péter, merthogy ő is napi szinten veszi ki a részét a családi borászatban zajló munkákból, mert motivált, hogy jobbnál jobb borokat tegyen le az asztalra. A balatonfőkajári borász középiskolásként még nem is gondolta, hogy erre a pályára sodorja a családi szőlő, halastavat szeretett volna, aztán ma már a hordók között tölti életét.
Rekordrészvétel a rozéversenyen, nagydíj az Etyeki Kúriának
Az Etyeki Kúria Borgazdaság Kft. Kúria Rozé bora kapta Bács-Kiskun megye közgyűlésének nagydíját, a megye legjobb rozéjául pedig a Koch-Vin Kft. hajós-bajai kékfrankosát választották a kunszentmiklósi XIII. Országos Rozé Borversenyen. A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen 142 borászat vett részt, és ennyi még egyetlen hazai borversenyre sem nevezett.
Tovább az ősök lábnyomán
Lantos Szabolcs akkor fogott igazán a szőlőtermesztésbe, borászkodásba, amikor sokan lemondtak róla. Családi gyökerei miatt került erre a pályára, hiszen az ősei is ezzel foglalkoztak.
Béres must cseppek most!
Béres Melinda valójában nem borász, bár a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett 2006-ban, de ez van a diplomájába írva: közgazdász. 2010 nyarán vette át a Tokaj-hegyaljai borvidék szívében található Béres Szőlőbirtok vezetését.
Janó, az örömboros
Hogy kik őrzik meg a szekszárdi bor örökségét? Az olyanok, mint a Németh Janó. Akiknél a régi tudás és ízek emlékezete ma is elevenen él és szaktudással, elkötelezettséggel mentik át azt az „újkorba”.
A mestercsavargó hazatalál
Fiatalságom gyakran némi türelmetlenséggel is jár, azt azonban jó régen megtanultam, hogy az alapoktól kiindulva lehet csak minőséget termelni, márpedig a bor alapja a szőlő – mesél borfilozófiájáról Szél Ágnes. A villányi borvidéken járunk. A Janus Borház fiatal borásza mutatkozik be.
Vida Péter az Év Bortermelője
Vida Péter lett az Év Bortermelője 2011-ben. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.
Egy fürt szőlőt rajzoltam
Egy alig három hektáros birtokon gondozza a szőlőit Luka Enikő soproni borász. Pontosabban fertőrákosi, és valójában nem is borász, mert eredetileg pr menedzser. A fiatal hölgy az apai örökséget viszi tovább, nem is akármilyen eredményekkel.
Farzsebükben a Bikavér-oltvány
Eger városa, Kőporos pincesor, kis családi pince, kistételes, kézműves borok, kevés felhajtás, sok lelkesedés, ahogy mi szeretjük – mesél magáról Lóska Zoltán. Akkor most menjünk Egerbe.
Vylyan Bogyólé: a legjobb újbor az idén
A 2011-es évjáratból választotta ki a Prestige Reserve Club zsűrije az Ízek és Borok Kiállítás Borát, emellett döntött a Best Buy és a Top 10 Újbor 2011 kategóriákban is. Az új borok abszolút győztese a Vylyan Pincészet Bogyólé bora (egy szép portugieser-zweigelt cuvée) lett.
Egy lány a traktoron
BORN 2 MAKE (organic) WINE. Ez most itt nem egy elcsépelt marketing szlogen, rájöhet bárki, aki a 28 éves Pfneiszl Birgittel néhány szót vált a borairól. Ahhoz túl nagy szerelem fűzi a bor-babykhez, mintsem azt néhány jól megválogatott szóval ki lehetne fejezni.
Az etyeki Kettőből egy a legjobb újbor
Az etyeki Anonym Pince 2011-es Egyből kettő névre keresztelt bora lett az ország legjobb újbora az Újbor és Sajt Fesztiválon lezajlott borversenyen. A zenit-szürkebarát házasítás kapta a legmagasabb pontot: 93,33-at.
Aki az őszinte borokat szereti
A szekszárdi Présház utcában nőttem fel, mint ahogy minden kisgyerek, akinek a rokonsága bor készítéssel foglalkozik, és én is minden hétvégén a szőlőben voltam – meséli Juhász Tibor, Pastor Pince borásza. - Szedtem a vesszőket, fel akartam ülni a traktorra, és ha csak három fürtöt is szedtem le a szüret alatt, boldog voltam, hogy ott lehetek a felnőttekkel.
Egyből kettő Etyekről
A borászkodáshoz szükséges jó ízlelő- és szaglóképességem már kiskoromban is megvolt - meséli Szövényi Áron, az etyeki Anonym Pince borásza. - Családunkban szállóigévé vált, hogy kisgyerekként a karácsony előtti nagy mézeskalács és bejgli sütésben az éjszaka közepén álmomból ébredtem fel a kissé odasült bejgli illatára.
A borházasítás démona
Megtanulta a borászkodást az egyetemen. Munkát keresett. Nehezen talált, de aztán összejött neki. Csóbor-Kisari Linda nem csak egy pincészetre talált rá Agárdon, hanem a férjére is.
Múlt - Jelen - Jövő
Talán e három szóval lehetne leginkább jellemezni Pannonhalmát a szőlőtermelés és borászat oldaláról közelítve – meséli Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátság Pincészet borásza.
Hétvégén Újbor és Sajt Fesztivál!
„Nagyobb társaságban húsz, harminc ember mindig igyon újbort.” – tűzte zászlajára Hamvas Béla jól ismert gondolatát az idén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Újbor és Sajt Fesztivál szervezőgárdája. A budapesti Vajdahunyadvárban november 26-án és 27-én nemcsak a könnyű és gyümölcsös újborok szerelmesei, de a kézműves, házi sajtokat imádók is otthonra lelnek.
A tamburás bora
Fiatal népzenészként, a Vujicsics együttes tagjaként a 90-es évek közepén bejártam a legjelentősebb francia és olasz borvidékeket – így kezdi a bemutatkozását Horváth Zoltán, a mohácsi borász. Ezeken a turnékon nem sok vizet ittam, hiszen az említett népek életében a bor a mindennapok meghatározó része. És én is megtapasztaltam, hogy ez jó.
A nyolcadik generáció
Tizennégy évesen készítette el első borát, akkor még az édesapjával együtt. 18 évesen már önállóan áll neki a feladatnak. A „vizsgabora” egy 2008-as Portugieser. Ifj. Szende Gábor villányi borász is a családi hagyományokat folytatja.
Az új utak keresője
Mérész Sándor, az Etyeki Kúria főborásza az új utak keresője, folyamatosan és szívesen tanul nála tapasztaltabb, és más borvidékekről származó szakemberektől, és bár nem a szavak embere, de ha a borról és készítéséről kérdezzük megnyílik, mint egy fakadó rügy, és rengeteget tanulhatunk tőle. A fél világ bebarangolása után három éve szegődött az Etyeki Kúriához, ahol hamar magára talált, erről megbizonyosodhatunk a borok kóstolásakor.
Günzer Tamás lett a Magyar Borok Mestere
A villányi Günzer Tamás lett a Magyar Borok Mestere 2011-ben a Magyar Borklub által első alkalommal megrendezett országos fajtaborversenyen.
Egy felvidéki csopaki
Szlovákiából jött. Vagy inkább pontosítsunk: a Felvidékről. Jásdi bort készít. Ráadásul ott van a családi kötelék. Már 1999-től ő alakítja a csopaki Jásdi borok arcát. Tanult a főborász mellett, majd önálló lett. Ő Molnár Szabolcs a felvidéki csopaki borász.
Két préselés között született
A bor semmihez sem fogható. Elgondolkodtat, érzelmeket gerjeszt, hevít és megnyugtat. Múzsa, Ámor és Bacchus egyszerre. Egy misztikus ital. Ha beszélünk róla, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel - nyit egy borfilozófiai gondolattal Bezereics Dániel, a Bezerics Borházból.
A harmónia Badacsonyból érkezik
A nagy potenciállal rendelkező Olaszrizling értékeit igyekszünk megmutatni a fogyasztóknak, hogy nem csak komoly száraz borokat, de kiemelkedő késői szüretelésű édes borokat vagy akár csodás jégbort is készíthetünk, ha az évjárat engedi - meséli Borbély Tamás, aki a szülők által alapított pincét viszi tovább.
A kalapos borász
A borász szakmát lehet művészi szintre is emelni, mikor minden bor egy alkotássá válik. Azért élek és dolgozom, hogy a lehető legmagasabb minőségben kóstolhassátok meg boraimat Sopronból, a kékfrankos fővárosából - meséli Sterlik Dávid, soproni borász.
Vince, a trónörökös
Boroshordókból született művészeti alkotások között érjük el a Vylyan Pincészetet. Kisharsányban, a Dobogó dűlő szívében, a Fekete-hegyen járunk, ahol már évek óta Ipacs Szabó István a borász. Amikor Ipacs Szabó megtudta, ismét nevezték az Év Fiatal Magyar Borászának, csak legyintett, - ugyan már – s nevetve mutatta ősz hajszálait. Idén jelentős változás állt be életében, megszületett első gyermeke, akit stílusosan Vincének hívnak.
Ki lesz az Év Bortermelője?
Idén is elérkezett az az izgalmas időszak, amikor a borászok, kereskedők, borkedvelők találgatni kezdik, hogy idén ki kapja az Év Bortermelője díjat. Az elmúlt években szoros volt a verseny, nehéz volt eldönteni, hogy végül ki kapja a legtöbb szavazatot. Vannak borászok, akik már évek óta ott vannak az 5 jelölt között, de mégsem rájuk esik a választás. Hál’ istennek annyi jó borászunk, borunk van, hogy nagyon nehéz dilemma, nemcsak a Magyar Bor Akadémia tagjainak, de a jelölésben részt vevő több ezer embernek is eldönteni, hogy ki legyen egy évig a borkirály.
Házasítják a Nemzet Újborát
Idén is megrendezik a Magyarország 2011. Év Legjobb Újbora Versenyt, amelyre fajtától függetlenül, akár hordómintával is nevezhetnek a hazai borászok – határon kívül és belül. A jelentkezéseket legkésőbb november 11-éig lehet leadni, az eredményeket pedig a Vajdahunyadvárban tartandó Újbor és Sajt Fesztiválon teszik közzé a szervezők, akik 2011-ben hagyományteremtő céllal szeretnék megalkotni a Nemzet Újborát is, a verseny legjobb borainak házasításával.
Megválasztották Pécs város borát
Andreas Ebner 2008-as 3-as Hordó házasítását választották tegnap Pécs Város Borává 2012-re az Aranykacsa Étteremben. A nyolcvan százalék cabernet franc, húsz százalék cabernet sauvignon borból készült küvét kilenc bor közül választotta ki a meghívott közönség.
Kínai a legjobb vörösbor
A legbefolyásosabb borszaklap, a Decanter 2011-es versenyén egy kínai vörösbort választottak a legjobbnak. A World Wine Awardsra idén 12 252 bort neveztek, ebből 25 kapott elismerést. Argentína kapta a legtöbb díjat, összesen hatot.
Heimann bor jár a Balassi-kard mellé
Heimann Zoltán 2009-es kadarkáját találta – vakkóstolással – a legjob
Pécsi Tudományegyetem Borai: Takler és Danubiana
Mintegy félszáz bor versengett a Pécsi Tudományegyetem Bora címért , amelyet a tolnai borvidéken található Danubiana 2010-es évjáratú chardonnay-ja és a szekszárdi Takler pince 2008-as cabernet francja nyert el.
Milyen a piaristák bora?
A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett 2011-es borválogatás díjazottjai szeptember 7-én vehették át a kitüntető okleveleket. A győztes borokat a rend az év Piarista Boraként hozza forgalomba. A pályázaton az idén a száraz fehér borok versenyeztek.
A Thummerer Pincészet az Év Pincészete
Az Egri borvidékhez tartozó Noszvajon működő Thummerer Pincészet lett a 2011-es év pincészete; az erről szóló elismerést csütörtökön Noszvajon vette át Thummerer Vilmos.
Tarolt a fapados fehérbor - VIDEÓ
Az Egyesült Királyság fapados légitársasága, az esyJet söpörhette be az elismerést fehérborával, amelyet egy nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri itélt oda. A bírák vakteszten kóstolták és minősítették a legnagyobb légitársaságoknak azon borait, amelyeket ki-ki a saját járatának fedélzetén tölt az utas poharába.
Koccintás 2011

Egy vidám versengésre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelynek célja, hogy megtaláljuk Magyarország legkedveltebb borvidéki településeit! Az helyiség válhat az ország legkedveltebb borvidéki településévé, ahol egy adott időpontban a legtöbben koccintanak egy pohár borral.
Válságban fontosabb a vásárló
Közel háromszáz bormintát neveztek az év első felében a magyarországi és külföldi borászatok azért, hogy elnyerjék a Prestige Reserve díjait. 57 MEDAILLON D’OR -t és 5 GRAND AWARD-ot osztottak ki a díjátadón, ahol összefutottunk a Gróf Buttler új borászával is. Beszámoló és videó.
Műanyagpalackra váltanak az újvilági bortermelők
Műanyag palackok váltották le a hagyományos üvegeket egyes új-zélandi, amerikai, és francia bortermelők, mivel azok könnyebbek, környezetbarátabbak és ízkímélőbbek – állítják a PET-palackokat használó borászok.
Pannon Bormustra: itt a végeredmény!
A hazai borszakma legnagyobb presztízsű megmérettetésének, a Pannon Bormustrának június 2-án, a Budai Gourmet fesztiválon hirdették ki a végeredményét. 112 pincészet 270 nevezett borából 15 vörös, 15 fehér, 13 édes csúcsbor készítője vehette át az oklevelet. Idén a legjobb vétel kategóriában is hirdettek eredményt és 3 bor különdíjat kapott.
Decanter díjak a magyar boroknak
Pár napja tették közzé a világ legjelentősebb nemzetközi borversenyeként számon tartott Decanter World Wine Awards díjazottjait. A magyarok is szép sikereket értek el, bár volt olyan bor, ami csak tévedésből lett benevezve.
Szeged: Günzer a legjobb
Günzer Tamás 2007-es Mátyás Reserve-je nyerte a XVII. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját; az elismerést hétfőn adták át a Tisza-parti városban.
Magyar borok a világ legjobbjai között
Három nagy nemzetközi borverseny is zajlott az elmúlt hetekben a világon. Szerencsére mindegyiken szép számmal és szépen szerepeltek magyar borok. A Borászportál összegyűjtötte, hogy mely megmérettetésen, melyik tételek szereztek aranyérmet tavasszal. A lista nem is rövid.
Miért fogyott el hatvan kiló olívabogyó Londonban? VIDEO
A Borászportál Master of Wine hallgató szakértője, Kielmayer Kristian idén is borbírálóként vett részt az áprilisban megrendezett londoni International Wine Challenge-en. Gondoltak már rá, hogy a borkóstolás akár megterhelő is lehet? Vajon hány bort kóstolnak a bírálók naponta? Videónkból kiderül!
Milyen bort ajánlanak az orvosok?
Immár második alkalommal rendezték meg a Semmelweis Orvos Tudományi Egyetem (SOTE) országos borversenyét. A cél, hogy olyan borokat válasszanak ki a borverseny segítségével, amely aztán egy éven keresztül viselhetik a „Semmelweis Egyetem Bora“ címet. A Borászportál nemzetközi borszakértője, Kielmayer Kristian nem csak jelen volt - bírált is az eseményen.
A Vinagorán, nemzetközi borversenyünkön jártunk
Július 4-6. között, Balatonalmádiban, a Ramada Hotel & Resort Lake Balatonban rendezték meg a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 9. VinAgora Nemzetközi Borversenyt, amelyre 554 borminta érkezett 21 országból. Sok aranyat nyertek a tokaji és villányi borok.
A hétvégén megtudhattuk, mely borokat érdemes kóstolni jövőre
E hét végén rendezték meg Budapesten a Gerbeaudban az idei Újbor és Sajtfesztivált, melyen Hamvas Béla szellemét is megidézték, hiszen 110 éve született a bor misztikumát hirdető írónk. A rendezvényt megelőzte az Új bor, új generáció - Magyarország legjobb újbora borverseny melyen stílszerűen kizárólag fiatal borászokból álló zsűri mustrálta az újborokat. Megvan az eredmény! Most megtudhatják mit érdemes kóstolni az újévben!
A díjak és pontok világa
Úgy vélem, az egyéni ízlés a legfontosabb. Csak saját magunk tudjuk eldönteni, hogy kedveljük, szeretjük-e az adott bort. Mi kóstoljuk, mi isszuk és nagy valószínűséggel mi adunk érte ki pénzt is. Bízzunk magunkban és mi döntsük el a legvégén, hogy szívesen iszuk vagy sem.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























