Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Soha nem indult még ilyen korán a szüret – KÉPEK

Soha nem indult még ilyen korán a szüret – KÉPEKAz idei nagy melegnek köszönhetően vannak, akik már július utolsó napjaiban neki kellett álljanak a szüretnek. Posztolt képekből válogattunk.

Íme a lista a már kapható 2017-es újborokról

Íme a lista a már kapható 2017-es újborokrólMíg Franciaországban szigorúan november harmadik csütörtökéhez kötik az újborok debütálását, itthon már megérkeztek a legelső 2017-es tételek. Nézzük csak, melyek is ezek!

Megkezdődött a szüret

Megkezdődött a szüretAugusztus 6-án megkezdődött a 2015-ös évjárat leszüretelése. A Varga Pincészet Ordacsehiben szedte le az első csabagyöngye fürtöket a tőkékről, amely néhány hét múlva Európa első újboraként kerül a boltok polcaira.

Ezek voltak a borfesztivál legfrissebb borai

Ezek voltak a borfesztivál legfrissebb boraiMár nem is tudom visszaidézni, hogy a megelőző évek Budaivári Borfesztiváljai közül melyik volt nagyon esős és melyik csak kicsit. Olyanra, amikor végig gyönyörű idő volt, régebbről emlékszem csak. Az idei fesztivál sem a szép idő miatt marad majd meg sokak emlékében, az égiek csak kevéssé voltak kegyesek a fesztiválozó közönséghez.

Szüret 2014! Elkezdődött!

Szüret 2014! Elkezdődött!Ordacsehiben kezdődött az idei szüret augusztus 7-én. Magyarország egyik legnagyobb szőlőterülettel rendelkező pincészete kezdte meg a csabagyöngye betakarítását.

A csabagyöngyével éledne újra a békéscsabai borkultúra

A csabagyöngyével éledne újra a békéscsabai borkultúraHelyi érték - A város önkormányzata 2010-ben döntött arról, hogy két hektár területen szőlőültetvényt létesít, benne több mint egy hektáron csabagyöngye fajtát, a békéscsabai Stark Adolf nemesítő korán érő csemegeszőlőjét.

Az őszi vetés, a csonthéjasok és a korán érő szőlőfajták károsodhattak a márciusi fagy során

Az őszi vetés, a csonthéjasok és a korán érő szőlőfajták károsodhattak a márciusi fagy soránFagykár - Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Tolna megyében is jelentős károkat okozott, és főként a csonthéjasgyümölcs-ültetvényeket károsította a március közepi fagy, és hátráltatja az őszi vetésű szántóföldi növények fejlődését is az utóbbi hetek zord időjárása. AZ Irsai Olivér és a Csabagyöngye szőlőfajták valószínű kárt szenvedtek a fagy miatt.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
09. 04.

Etyeki Pezsgőünnep by Pezsgőkonferencia

Rókusfalvy Birtok, EtyekRókusfalvy Birtok, Etyek
EgyébEgyéb
09. 26.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
augusztus 17.
Sommelier bajnok, olimpiai bajnok és népszerű rádiós is részese lesz az Etyeki Pezsgőünnepnek
Sommelier bajnok, olimpiai bajnok és népszerű rádiós is részese lesz az Etyeki Pezsgőünnepnek
augusztus 06.
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
július 30.
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
július 23.
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
július 22.
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
július 10.
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
július 01.
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás