Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Szőlőkabóca tavasszal: most kell résen lenni

Szőlőkabóca tavasszal: most kell résen lenni Az amerikai szőlőkabóca nem új Európában, de ma is komoly veszély. Észak-Amerikából származik, és jelenlétét 1958-ban észlelték először Franciaország délnyugati szőlőiben, bár valószínűleg már korábban, szaporítóanyaggal került be. Magyarországon 2006-ban jelent meg először.

A nyár 5 legcoolabb boros cikke

A nyár 5 legcoolabb boros cikkeA Borászportál-cikkek júliusi olvasottsági statisztikái alapján végérvényesen beköszöntött a nyár. A kattintás után Proseccók, cool borok, rozék, sörök minden mennyiségben.

A NÉBIH sörtesztjén olyan történt, ami eddig még soha

A NÉBIH sörtesztjén olyan történt, ami eddig még sohaAz elvártnál is jobbak az itthon kapható sörök – derült ki a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (NÉBIH) legutóbbi tesztjén. A nemrég véget ért oroszországi foci világbajnokság apropóján vizsgálták a dobozosokat.

DNS-tesztnek vetették alá a párizsikat, hogy megtudjuk, mi van bennük valójában

DNS-tesztnek vetették alá a párizsikat, hogy megtudjuk, mi van bennük valójábanA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) publikálta párizsi tesztjének eredményét. Csak az klikkeljen, aki tényleg tudni akarja, mit visz a párizsis zsömlével a szervezetébe.

1000 hektoliter hamisított bort foglalt le a Nébih

1000 hektoliter hamisított bort foglalt le a NébihHárom napos razziát tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az észak balatoni borászatoknál. A „Balatoni Vihar” elnevezésű akció előzményeként 1 000 hektoliter hamisított terméket foglalt le a szervezet. Az ellenőrzéssorozatot e jelentős hamisítási eset miatt, valamint a balatoni bor jó hírének megőrzése érdekében indította a hatóság.

Életem legrosszabb borkóstolójának története

Életem legrosszabb borkóstolójának történeteA Borháló Liget arra vállalkozott, hogy bevallottan szörnyű borokat kóstoltat, mert „jó kóstolót csinálni jó borokból könnyű! Na de rossz borokból…?”. Nos, azokból valóban nem egyszerű.

13 100 liter hamis bort foglaltak le az Alföldön

13 100 liter hamis bort foglaltak le az AlföldönHamis, és közfogyasztásra alkalmatlan borokat zárolt a NÉBIH és a NAV egy Bács-Kiskun megyei borászati üzemben. A borok egy része egyszerűen nem szőlőből készült.

Így ellenőrzik a borászokat

Így ellenőrzik a borászokatAz ellenőrzésről szóló sorozatunk első részében a szőlészeti tevékenységgel kapcsolatos ellenőrzéseket mutattuk be. Most a borkészítéshez, a borászati ellenőrzésekhez kapcsolódó ellenőrzések szabályozása kerül sorra.

Van kiút az eredetvédelmi káoszból?

Van kiút az eredetvédelmi káoszból?A 2011-ben bevezetett, a borok földrajzi jelzésével és eredetvédelmével kapcsolatos rendszer sokak szerint nem működik megfelelően. Egyes OFJ borokba például megengedett 15% máshonnan származó bort tenni, vannak nem használt eredetvédelmi kategóriák, ám ez csak a jéghegy csúcsa.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
06. 05. - 06. 07.

VinoBeats

Sopron, Sopron,
BorfesztiválBorfesztivál
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
06. 06.

Szent György-hegy HAJNALIG

Hegymagas, Hegymagas,
BorfesztiválBorfesztivál
Fröccs
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
március 18.
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás