Fröccs

A borágazat jövőjéről tanácskoztak a Somlón

November 30. 20:00
A borágazat jövőjéről tanácskoztak a Somlón
 
2020 után drasztikusan csökkenni fognak az agrár támogatások. Ezért is fontos, hogy bízva önmagunkban, rendelkezésre álljanak azok a képességek, szándékok, melyek az együttes tudáshoz és az együttműködéshez kellenek. Fókuszba helyezve a marketinget, a válaszokat keresve rendezte meg a Tornai Pincészet az András-napi Bormester Találkozót.
 
A találkozón elsőként Tóth Péter a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség hegybírója a „Szőlő és bortermelőket érintő törvényi változások 2015 András-nap környékén” címmel tartott előadást. Ezt követően Dr. Májer János a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója, „Szőlő és borágazathoz kapcsolódó Nemzeti Értékeink” címmel mutatta be és tisztázta a fogalmakat a nemzeti értékek és a hungarikumok között, bemutatta annak útját hogyan válhat egy javaslat hungarikummá, mely szervek azok, akik ebben a folyamatban részt vesznek. 
 
A Bormester Találkozó harmadik előadója Geönczeöl Attila agrárközgazdász, borszakíró – a Tornai Pincészet értékesítési és export vezetője „Bor a médiában” címmel engedett bepillantást a média, azon belül is a borászati sajtó berkeibe. A borszakíró bemutatta az írott média (print és online) egyes fajtáit, azok jellemzőit és a hozzájuk tartozó megjelenési lehetőségeket.
 
A szakmai rendezvény záró előadója Klausz Melinda, közösségi média specialista volt. Előadásában elmondta, hogy ma már nagyobb odafigyeléssel kell használni a Facebookot, mint pár évvel ezelőtt, szerinte a hirdetések hatásaival hosszú távon szabad csak számolni, illetve hirdetés után az elemzéseket sem szabad elhanyagolni.

Sajtüzletet nyitott Budapesten Gianni

November 30. 18:12
Hold utcai Vásárcsarnokban mától van nyitva Gianni Annoni sajtboltja.
 
A megnyitón Gianni elmondta, hogy kizárólag magyar tejből készült olasz termékek kaphatóak az üzletben. A bolt Carlo Piccoli irányításával működik, aki 35 éve sajtmesterként tevékenykedik.
 
A Nógrád megyei Szente község-beli Maszlik Családi Gazdaság szállította tejből készülnek azok az olasz ízvilágú finomságok – mozarellák, kemény és lágyabb sajtok, ricották, mascarponék -, amelyek ezentúl Gianni üzletében kaphatóak - olvasható a Turizmus Online oldalán.

Béres, Holdvölgy és Gróf Buttler borok nyertek a Debreceni Bormustrán

November 30. 15:38
Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő húsz borászat kapott meghívást.
 
A borteszteken majdnem ötven borász 250 bort tesztelt, s három kategóriában választották ki a Debreceni Bormustra csúcsborait.
 
A fehér száraz bor kategóriában a tokaji Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2011-es évjáratú Béres Lőcse furmintja kapta meg a csúcsbor minősítést.
 
A száraz vörös borok közül a Gróf Buttler Borászat Egri Syrah Superior Nagy-Eged 2011. bora lett a csúcsbor.
 
Az édes borok kategóriában a Holdvölgy Intuition No2 2008-as tokaji sárgamuskotálya nyerte el a csúcsbor minősítést.
(MTI)

Laposa Zsófi: „Az alapanyagok nagyon ígéretesek a pincében”

November 30. 13:02
Nyilatkozta a badacsonyi Laposa Zsófi a Mandiner.hu-nak, akik a 2015-ös évjáratról kérdezték a borászt:
 
„3 hektárnyi új telepítésünk szenvedett a csapadék hiányától. A fiatal tőkék gyökérzet hiányában nehezen viselik az extrém időjárási viszonyokat és hamarabb sokkot kapnak, mint a már kifejlett, erősebb társaik.
 
Összességében nagyon szép állapotban voltak a szőlők az év egész időszakában, kevesebb volt a zöldmunka igény és a növényvédelem is enyhébb volt, mint egy átlagos évben. Két héttel korábban jártak az ültetvények, mint egy átlagos évben. A nagy meleg hatására - ez ilyenkor már ellentétest hatást válthat ki - augusztusra lelassult az érés folyamata. Számunkra a szüreti időpontot ettől kezdve inkább a savtartalom határozta meg.”
 

Csopakra került a Fiatal Szakácsművészeknek járó, 2015-ös Gundel díj

November 30. 11:26
Endrédi Zoltán, a csopaki Márga bisztró séfje nyerte el a Fiatal Szakácsművészeknek járó 2015-ös Gundel-díjat. Idén először osztott gasztronómiai művészeti különdíjat fiatal, tehetséges, de még nem ismert szakácsoknak a Gundel Étterem. 2015-ben a látványosan megújuló balatoni éttermek, vendéglátóhelyek, és a 35 év alatti fiatal szakácsok kerültek a középpontba.
 
Endrédi Zoltán, séf a díj kapcsán az Origo.hu-nak elmondta: „Hatalmas megtiszteltetés számomra, nem tudom elmondani mennyire inspirál és feltölt, nagyon jó érzés, hogy az ember munkáját elismerik. Azt gondolom, hogy a fiatalok számára nagy ösztönző erő lehet. Gratulálok a többi díjazottnak is, mi a Márgában igyekszünk a jövőben még jobbak lenni, fejlődni és tanulni.”

A szekszárdi borvidéket is elismerték a Véradók Napján

November 30. 09:51
November 27-én ünnepeljük a véradókat Magyarországon. Ezen a napon a sokszoros véradókat és a véradás ügyének támogatóit, segítőit köszöntötte a legnagyobb hazai humanitárius szervezet. A Véradók Napján a szekszárdi borvidék több borásza is elismerést vehetett át. A legmagasabb véradószámot elért véradókat a Pro Vita Díj mellett, a Bortársaság által felajánlott minőségi vörösborokkal ajándékozta meg a Vöröskereszt.
 
A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Ezen a napon a sokszoros véradókat, a véradóbarát munkahelyeket és a véradás ügyének támogatóit részesíti elismerésben a humanitárius szervezet és az Országos Vérellátó Szolgálat. A fővárosban szervezett, központi véradó napi ünnepségen idén összesen 69-en vehettek át elismerést. A kitüntetettek között volt olyan véradó, aki eddig 170 alkalommal nyújtotta segítő karját véradásra. A Pro Vita Díjat kapó véradókat a Bortársaság által felajánlott minőségi vörösborral ajándékozta meg a Vöröskereszt.
 
A fővárosban megrendezett ünnepségen a 16 szekszárdi borászat (Bodri Pincészet, Bősz Adrián, Eszterbauer Borház, Ferger-Módos Borászat, Fritz Pincészet, Heimann Családi Birtok, Márkvárt János, Mészáros Borház, Merfelsz Pince, Németh János Pincészet, Sárosdi Pincészet, Schieber Pincészet, Sebestyén Pince, Takler Pince, Vesztergombi Pincészet, Vida Családi Borbirtok) és a Szekszárdi Borvidék Kft. vehetett át elismerést a Magyar Vöröskereszt nyári véradókampányának támogatásáért. 
 
Mint ismeretes júliusban rendhagyó közösségi kampányt indított a Magyar Vöröskereszt, hogy fellendítse a véradókedvet. Az „Adj vért és add tovább!” kampány során több száz véradólánc indult el, melynek eredményeképpen több mint 45 ezren adtak vért. A kampány keretében a Vöröskereszt 150 médiamunkásnak, közszereplőnek és vállalatvezetőnek ajándékot küldött. A nők egy üveg Szekszárdi Bikavért, a férfiak egy szál vörös rózsát kaptak, rajta egy üzenettel: Adj vért, és add tovább! A kampány létrejöttét széles összefogás előzte meg. Ezen összefogáshoz csatlakoztak a szekszárdi borászok is, akik közül többen nemcsak Bikavérüket adták, hanem véradóként is segítették a jó ügyet.

Tokaji és egri borok lettek a IV. Debreceni bormustra csúcsborai

November 30. 09:51
Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő húsz borászat kapott meghívást. A borteszteken majdnem ötven borász 250 bort tesztelt, s három kategóriában választották ki a Debreceni bormustra csúcsborait, ahol kimagaslóak voltak a tokaji és egri tételek.
 
  • A száraz fehérbor kategóriában a tokaji Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2011-es évjáratú Béres Lőcse furmintja kapta meg a csúcsbor minősítést.
  • A száraz vörösborok közül a Gróf Buttler Borászat Egri Syrah Superior Nagy-Eged 2011 bora lett a csúcsbor.
  • Az édes borok kategóriában a Holdvölgy Intuition No2 2008-as tokaji sárgamuskotálya nyerte el a csúcsbor minősítést.
 
Kovács Pál a megnyitón elmondta: a Debreceni bormustra az elmúlt években Kelet-Magyarország egyik legszínvonalasabb rendezvényévé terebélyesedett. Az a céljuk, hogy kiterjesszék országos rendezvénnyé, minthogy a borteszteket közreadó Debreceni Borozó is az egyetlen ingyenes, országos terjesztésű borászati szaklap.
 
Kovács Pál, akit az idén a Borászok Barátja díj öt jelöltje közé is megválasztottak, kifejtette: missziónak tekinti a kulturált borfogyasztás terjesztését és az erre épülő borturizmus fejlesztését Magyarországon.
 
„Szeretnénk, ha egyre többen értenék: a bor nem csupán alkoholos ital, hanem olyan termék, amely összehozza az embereket, benne van a borász és a fogyasztó lelke" - foglalta össze a borászok hitvallását a szakember.
 
Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója rámutatott: a múzeum azzal kíván hozzájárulni a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséhez, hogy immár másodszor adott helyet a Debreceni bormustrának.
 
Az idei bormustrán a Mátrai, az Egri és a Tokaji borvidék húsz borászata mellett vendégként három pezsgőgyártó is jelen van a Déri Múzeum dísztermében.

(Forrás: MTI)
 

Elárulták mennyibe kerül Jamie Oliver budapesti étterme

November 29. 20:34
Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Group ügyvezető igazgatója a magyar gasztronómia aktuális kihívásairól és jövőbeli terveiről beszélt a Portfolio-nak. Elárulta, hogy az új étterem bekerülési költsége több száz millió forint. A projekt banki finanszírozással valósul meg, a MagNet Magyar Közösségi Bank segítségével.
 
Jamie Oliver itt lesz Budapesten a megnyitási időszakban. Zsidaiék egyébként Jamie, "Feed Me Better" nevű iskolaebéd-programját is szeretnék Magyarországra hozni. Lobbiznak azért, hogy a programot itthon is építsék be az oktatásba. Zsidai szerint az első, legfontosabb lépés egy olyan oktatási program lenne, amelyben a tanárokat és diákokat is az étkezéssel és alapanyagokkal kapcsolatos tudatosságra nevelik.