Fröccs

A Frittmann Borászat az Év Pincészete

Augusztus 25. 09:42
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége által kiadott Év Pincészete díjat ebben az évben a soltvadkerti Frittmann Borászat nyerte el, második a Béres Szőlőbirtok és Pincészet lett Erdőbényéről, harmadik a Csányi Pincészet Villányból.
 
A díjátadásra szeptember 8-án, kedden 11 órakor kerül sor Soltvadkerten.

Egyre nagyobb igény van az ötcsillagos hotelekre

Augusztus 25. 06:44
Az idei év első felében tovább nőtt a a magyarországi szállodákban a vendégéjszakák száma és a bruttó forgalom is. A csúcsidőszakot minden évben az augusztus 20-ai hétvége jelenti, amely most is sikeres volt a turizmus szempontjából.
 
Nem vetette vissza a magyarok utazási kedvét a múlt hét elején tapasztalt őszies időjárás, továbbra is telt házzal üzemelnek a szálláshelyek vidéken, illetve Pest megyében az ünnepi hétvégén – tudta meg a Napi Gazdaság a szállodaipari szereplőktől
 
Az ágazati elemzésekből kiderül, hogy Ukrajnából és Oroszországból sokkal kevesebb turista érkezett hazánkba. Ennek köszönhetően elmaradást mutatnak a tavalyhoz képest a balatoni szállodák, de ez főként a hévízi szállodákat érintette.
 
Fejlődésnek indult a nagyobb költést igénylő ötcsillagos hotelek teljesítménye is. Az első félévben országos szinten javult a felső kategóriás szállodák forgalma: az átlagos szobaárak 10,5 százaléknyi, 37 654 forintra történő drágulása mellett a foglaltság e területen csaknem három százalékkal bővült.
 
A szállodaszövetség azt jelentette, kiemelkedő mértékben emelkedett a hazai hotelekben a brit, az amerikai, az olasz, a francia, a cseh, a lengyel és az osztrák turisták aránya, a szomszédos országok közül Szlovákiából, Szerbiából, Horvátországból is kedvezően alakult a beutazó forgalom. Azonban Németországból egyre kevesebben látogatnak el Magyarországra. 
 

Bortermelés = környezetszennyezés?

Augusztus 24. 20:15
A borászati munkálatok során nagy mennyiségben keletkeznek szilárd és folyékony szennyező anyagok, amelyek nagy részét biológiai kezelés nélkül a földekre vezetik - írja az Agroinform.hu, amely egy ciprusi programot ismertet. A dolog lényege, hogy meghatározzák a bortermeléssel kapcsolatos környezeti problémákat, majd felállítsanak egy környezetvédelmi rendszert, a borászatokban szennyvízkezelési létesítmények épüljenek, és a legjobb megoldásokat elterjesszék az ország borászati üzemeiben. 
 
A tapasztalatok azt mutazják, hogy a magas szervesanyag-tartalmú, kellemetlen szagú folyékony szennyezések visszaszorításában sikerrel alkalmazható a membránszűrős technológia. Ezt követően a megtisztított szennyvizet újra lehet használni, leggyakrabban öntözési célra.

Nem csak tradicionális, hanem trendi is tud lenni a Tiffán’s

Augusztus 24. 17:37
Nem csak tradicionális, hanem trendi is tud lenni a Tiffán’s
 
A Tiffán’s Pincészet idén két új versenyzővel bővítette palettáját. A fajtaborainak kínálata egy kellemes ’13-as merlot-val bővült, mely mély rubin színű, fajtajelleges illatú bor, sok gyümölccsel. Elegáns cserzőanyag, harmonikus savak jellemzik, bársonyossága könnyen szerethetővé teszi, nem mindennapi élményt nyújtva a testes borok kedvelőinek.
 
A mostanában rendkívül népszerű habzóborok piacára is beléptek a Villánykával, amely a meleg nyári esték megízesítésére kiváló. Aperitifként, desszertek kísérőjeként, de akár koktél alapanyagként is különlegessé varázsolja a szürke hétköznapokat.
 
Ezek az izgalmas tételek, és a Tiffán’s Pincészet többi bora is a Veritas Borkereskedés kínálatában található.
(X)

Elkezdődött a Nemzetek Sajtversenye

Augusztus 24. 13:46
Az európai sajtok és a gasztronómia – ez a mottója a Nemzetek Sajtversenyének. Az idén harmadik alkalommal kerül sor az eseményre Budapesten, ahol 17 ország tradicionális sajtjai versengenek a 2015 legjobb sajtja, és a Magyarország Kedvenc Sajtja címért.
 
A versenyt rendező SZEGA Foods több évtizedes sajtkereskedői tapasztalatát kamatoztatva, az egyes országok nagykövetségeivel együttműködve választotta ki a nevezett termékeket. Az idén először díszvendégként  az Egyesült Államok is képviselteti magát. A selejtezőre augusztus 24 - szeptember 8. között kerül sor, majd a 24. Budai Borfesztiválon (szeptember 9-13.) folytatódik a verseny - írja a Hvg.hu.
 
Magyarországot a tehéntejes, röglyukas, kemény  Pater képviseli.

Az idén olcsóbban vehetjük meg kedvenc mézünket

Augusztus 24. 10:47
Ezer tonnával nagyobb az idei méztermés az előző évinél, olvasható a Napi Gazdaságban. Az aszály és a rendkívül forró nyár ellenére a méztermés megközelítheti a 20 ezer tonnát.
 
Bár a napraforgó- és a vegyes virágméz mennyisége csökkent, a legjobb minőségű, és ezzel együtt a legdrágább akácmézből több kerül a polcokra. Az árak a tavalyi történelmi csúcshoz képest csökkentek, de a termelők elégedettek - mondta a lapnak Mészáros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.
 
Mészáros László a felvásárlási árakról is nyilatkozott, amelyek úgy tűnik kedvezően alakulnak: egy kiló vegyes virágmézért 850, a legdrágábbnak számító akácmézért 1500 forintot adnak, az árak pedig még emelkedhetnek. Megjegyezte, hogy ugyan szerényen nő a belföldi fogyasztás is, ám a magyar méz 73-75 százalékát külföldön értékesítik.

Napi négy kávéval védekezhetünk a rák megújulása ellen

Augusztus 24. 06:39
Igen, legalábbis a Journal of Clinical Oncology című folyóiratban közölt vizsgálati eredmények szerint. A tanulmányban résztvevő ezer fő közül a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak belőle, ami nagyjából 460 milligrammnyi koffeinnek felel meg. 
 
Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát – derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

Nem túl sok az a négy kávé?
 
Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál. Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezető Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni – olvasható a The Daily Mirror című brit napilap internetes oldalán. 
 
"Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó, és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét, és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, először mindenképpen konzultáljon az orvosával" – jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények megerősítéséhez. 
 
A mostani tanulmány az első a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között. De számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböző típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) emlőrák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben.
(Forrás: MTI) 

Bravó: vállalhatatlan tokajit árultak a Mesterségek Ünnepén

Augusztus 23. 20:40
Több tokaji bort kínáló stand is működött a Mesterségek Ünnepén, ám egyiknél sem lehetett minőségi bort kapni - panaszolta a Facebookon lapunk egyik szerzője. Volt olyan árusítóhely, ahol csak félédes és édes bort adtak, ahol viszont száraz furmintot mértek 200 Ft/dl áron, ott 2003-as, szétoxidált, szétesett, tartás és ízek nélküli borhoz lehetett hozzájutni.
 
Újabb országos fontosságú eseményen, nagy részben nemzetközi közönségnek sikerült a világhírt megcélzó magyar borvidék legalját bemutatni. Nagyszerű!

Mit keres 96 millió fekete labda Los Angeles víztározójában?

Augusztus 23. 19:04

Napjainkban Kalifornia az állam történetének egyik legsúlyosabb aszályától szenved, a probléma Los Angeles-i illetékesei mindent megtesznek, hogy minél több vizet megőrizzenek az emberek számára – írja az Élelmiszer.hu a Foodbeast oldalra hivatkozva.

Az új megoldást a fekete műanyaggolyókban látják? Ugyanis fekete színük miatt a labdák képesek elnyelni az UV-sugarakat. Ez a párolgástól és a szennyeződésektől is megóvja az átlátszó és folyékony éltető elemet. Az úgynevezett Árnylabdák (Shade Balls) emellett pajzsot képeznek a víz felszínén, amellyel megakadályozzák az állatokat a frissvízkészlet megrövidítésében. 
 
Los Angeles víztározójában már el is helyeztek az árnylabdákból 96 millió darabot.